Lábközépcsont törése

Egy baleset következtében eltört az V. lábközépcsontom, a kislábujj felőli végén. Három nap pihentetést követően még négy napig sétálgattam vele, sántítva. Habár javulást éreztem, és a sántítás is kezdett múlni, elmentem vele orvoshoz és a fentebb leírt diagnózist kaptam. Tíz nap fekvőgipszen vagyok túl, és még 4 heti járógipszet kaptam. A kontroll 2 nap múlva lesz, érdekelne, hogy esetleg fásli és mankóhasználat mellett el lehetne-e tekinteni a járógipsz feltételétől? Természetesen nem terhelném a lábam, úgy tekintenék rá, mintha gipszelve lenne, azonban a kollégiumi körülmények között rendkívül nagy teher lenne a gipsz használata., Mennyiben befolyásolná a gyógyulást? (a lábujjaimat és a bokámat is tudom mozgatni, még így az U alakú fekvőgipszben is)

Dr. Bogdán Aurél válasza csonttörés témában

Vizsgálat nélkül, illetve a röntgen ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. A törés lefutása, elhelyezkedése határozza meg a rögzítés módját, idejét, esetleges műtéti kezelés szükségességét. Általában az Önéhez hasonló töréseket (leírása alapján) 5-6 hétig szoktuk rögzíteni a röntgenkontrollok eredményét figyelembe véve. Így látatlanban javasolnám a gipsz viselését, de ha pontosabb választ akar, akkor kérdezze meg kezelőorvosát, hogy nem lehetne kevesebb ideig rögzíteni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 01.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Törött végtag, műtött láb
Nyolc hete műtöttek sípcsont töréssel, velőűrszegezést csináltak, tíbia és fibula törés volt, darabos. Fém van benne, a nyitott gipzs után, het hétig...
Csípőtörés
Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb., De ami az igazán aggasztó...
V. Lábközépcsont törés
Eltört az V. Lábközépcsontom, mert sajnos rosszul léptem, tudtam rajta járni csak egy pici fájdalommal járt, bementem a sürgősségire csináltak egy röntgent...
Kézközépcsont törés
Jó napot kívánok! Egy olyan kérdésem lenne, hogy a jobb kezemben kézközépcsont többszörös áll fenn, még a mai nap is és ez tart egészen október végéig....
Lábközépcsont törés 2.
Tisztelt Dr. Bogdán Aurél Úr, nagyon köszönöm korábbi válaszát. Engedje meg, hogy csatoljak egy friss rtg képet, ez június 26-án készült. Talán így már...
Lábközépcsont törés
Tisztel Doktor Úr/Nő, 2018.05.30-án lépcsőn elbotlottam. 05.31-én diagnózis: Az V-ös metat. distalis felében subcapitálisan jó helyzetű hosszú ferdetörés...