Varilrix- terhesség

Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! A következőben kérném segítségét, azt hiszem elég nehéz szituációba kerültem és nagyon kétségbe vagyok esve. A nőgyógyászom azt javasolta oltassam be magam bárányhimlő ellen mivel a vérvételből kiderült, hogy még nem estem át rajta. El is mentem, természetesen előtte csináltam terhességi tesztet, az oltás után pedig mindig védekeztünk. (a teszte negatív lett akkor) Az oltást pont 4 hete kaptam. Mivel már egy hete minden reggel rosszul voltam a biztonság kedvéért ma is csináltam egy tesztet és bizony pozitív lett. Vlsz. a baba az oltást megelőzően fogant, csak a legelső teszt még nem mutatta ki. (Pedig direkt a legjobb tesztet vettem...: (Természetesen hétfőn megyek nőgyógyászhoz (illetve többhöz is), de telefonban megnyugtattak, hogy nem kell elvetetni mert nem lehet baj. Ugyanakkor mindenhol azt olvasom, hogy terhes nőket nem szabad oltatni. (az ogyi honlapján is) Önnek mi a véleménye? El kellene vetetnem a babát? Természetesen nem szeretnék rizikózni, hogy baja lehet a kicsinek, 25 éves vagyok még nem vagyunk elkésve.. De ugyanakkor már egy éve szeretnénk kisbabát és ezért is nagyon meglepődtem, megörültem (A menstruációm szabálytalan és álmomban sem gondoltam, hogy mégiscsak terhes vagyok...) Ön mit gondol mi a legokosabb döntés? Esetleg kit ajánlana, kihez forduljak még tanácsért? Nagyon szépen köszönöm! N.

Dr. Rákóczi Éva válasza védőoltás témában

Tisztelt Hölgyem! Az oltási tájékoztatóban pontosan ez szerepel: "A Varilrix nem adható terhes nőknek, mivel az oltóvírus hatása a magzati fejlődésre nem ismert". A terhesség nem vállalható a vakcina beadását követő 3 hónapon belül. Sajnos tanácsot ezen kívül nem adhatok Önnek, mivel nem ismert a magzati fejlődésre az élővírus hatása, ezért semmilyen pontosabb információ nem áll rendelkezésünkre, azaz nincsen tapasztalat. Ennek az információnak a birtokában Önnek kell eldöntenie, mit tesz, kihordja-e a babát, és vállalja a rizikót, hogy az élővírus a babát megfertőzte, vagy sem, illetve nem hordja ki, és elveteti. Ebben senki nem lehet okosabb, sajnos a véletlen egybeesés az oltás és a fogantatás nehéz helyzetbe hozta Önt. CSak az oltási leiratra tudok hivatkozni. Még egy dolgot megtehet, levélben felteheti kérdését az oltóanyagot gyártó cégnek, tud-e valamilyen információval szolgálni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. szeptember 13.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

AstraZeneca oltás ellejavallat
Tisztelt Doktor Úr! COVID AstreZeneca oltással kapcsolatosan lenne kérdésem. Vasárnap kapom. Sose volt véralvadási porblémám, semmi hasonló. Gyakran sörözés...
Szputnyik vakcinával oltakozás
Tisztelt Doktor Úr! Több, mint két éve kétszer volt gasztointesztinális vérzés -egyszer gyomorvérzés Flctor portól, egyszer nyombélben Meloxantól. Évek óta...
Bemerjem vállalni az oltást?
Tisztelt Főorvos Úr! 6 eve diagnosztizalt colitis ulcerosam van. Jelenleg tunetmentes vagyok. Haziorvosom AstraZeneca oltast tudott nekem felajanlani. Mi a...
Szteroid injekció után covid oltás...
Üdvözlöm! Március 11.-én fájdalmas porckorong sérvre kaptam szteroid injekciót. Már várom a napokban a covid oltást. Remélem nem kizáró ok. Ha igen, menyi...
Mi lehetett ez a tünet?
Tisztelt Doktor úr! A covid oltás kapcsán jutott eszembe egy probléma. Annak idején megkaptam az H1N1 oltást is, majd kb. fél, háromnegyed órával az oltás...
Hepatitis védőoltás szövődményei
Tisztelt Doktor úr! Márciusban hepatitis A és B elleni oltásban, áprilisban hepatitis B oltásban részesültem. Az utolsó sorozat (hepatitis A és B) beadása egy...