Gyerekszokások

Ha a 20 éves lányom néha odahozza este a plüsseit és így néz velünk tvt, és csak velük alszik el, az meddig megengedhető? (Életkort legyen szíves írni) A 10 éves lányunk még néha, ha álmos, vagy izgul, szopja kicsi ujjacskáját. A 12 éves lányunk meg úgy rágja a körmét szintén ilyen helyzetben, mintha dudózna. Saját takaró, s annak becézgetése, esetenként simogatása, s állandó orrsimizés saját takaróval önnyugtatóként meddig elfogadhatók? Életkort legyen szíves írni ezekre a szokásokra! Állandó láblóbálás izgalom és önnyugtatás esetén normális? A fenékrázás hason fekve önnyugtatásként meddig elfogadható, ha ragaszkodik hozzá? Vagy mivel helyettesítessem vele? Kedves válaszait várom tisztelettel!

Svábhegyi Gyógyintézet válasza gyerekszokások témában

Kedves Kérdező! A kérdéseire nem lehet egyértelmű válaszokat adni, mivel számos tényező határozza meg az önnyugtató módszerek elfogadható, avagy kóros mivoltát. A kérdéséből úgy tűnik, mindhárom gyermeke (20, 12, 10 évesek) valamiért erősen ragaszkodik a gyermekkori szokásaihoz, rituáléihoz, plüsseihez. Ennek alapján két körülményre lehet következtetni, ám könnyen meglehet, hogy az Ön számára furcsának tűnő viselkedési formák hátterében valami egyéb ok áll. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy mindhárom gyermeke valamiért szeretné "megállítani az időt", visszamenekülnek a "puha, meleg", biztonságot adó gyermekkorba. Ez a 10 és a 12 éves gyermeknél - különösképpen, hogy lányok - elfogadható, és igencsak gyakori. Ebben a korban ugyanis általános jelenség, hogy - függetlenül a biológiai fejlettségüktől - ösztönösen tartanak a minden tekintetben ijesztőnek tűnő kamaszkortól, így mindenféle látható és láthatatlan eszközzel próbálják mesterségesen nyújtani a gyermekkort. Ennek az eszközei lehetnek a saját takarók, a plüssök és az önnyugtató módszerek. A másik "körülmény", amivel magyarázható a gyerekek viselkedése: a levelében úgy fogalmaz, hogy a 10 éves lánya..."szopja kicsi ujjacskáját". Ez a mondata arról árulkodik, hogy Önnek sincs ellenére, hogy kisbabaként becézze a nagylányait, ezzel lényegében tudattalanul is "zöld lámpát ad" a lányai infantilizmusához. Alapvetően azonban nincs ezzel gond. A lényeg, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy - miközben rutinosan begyakorolják az önnyugtató módszereket (amikre mindenkinek szüksége van), tudatosuljon bennük, hogy elindultak az önálló felnőtté válás útján, ami bizony áldozatokkal jár. A legnagyobb áldozat pedig az, hogy búcsút kell inteni a "pihe-puha" gyermekkornak. Jóllehet, könnyű ezt leírni, ám nagyon sok felnőttnek ez nem, hogy nehezen, sehogy sem megy. Számtalan pszichés probléma adódik abból, hogy a mesterségesen gyorsított felnőtté válás, vagy a valamiért kimaradt korszakok miatt később, esetleg középkorúaknál jelentkezik hirtelen az a vágy, hogy például visszatérjenek a kamaszkorba. Ennek tipikus jele, amikor egy komoly pozícióban dolgozó ötvenes nő egyszer csak színes csíkokat festet a hajába és a kosztümöket extravagáns ruhákra cseréli. Visszatérve az Ön kérdésére: ha a lányok személyiségfejlődése amúgy rendben zajlik, zajlott, nincs oka az aggodalomra. Problémaként csak akkor értelmezhető, ha ezek a gyerekes epizódok aránytalanul nagyok, vagyis a nap nagy részében nem a koruknak megfelelően viselkednek, illetve, ha túlzottan erősen ragaszkodnak ezekhez a dolgokhoz (tárgyakhoz, rituálékhoz). Ebben az esetben valóban szükség lehet arra, hogy szakemberrel, jelen esetben pszichológussal konzultáljanak, ha szükséges, családterápia is igen hatékony lehet. A leírtaktól függetlenül érdemes lehet átgondolni, hogy vajon nincs-e jelenleg olyan konkrétabb ok (változás a családban, iskolaváltás, költözés), ami miatt a lányai fokozottan vágynak a biztonságra (mert, hogy az infantilis viselkedés hátterében jellemzően ez áll). Ez esetben a kiváltó ok csökkenésével, illetve megszűnésével ezek az infantilis viselkedési módok is szép lassan háttérbe kerülnek. Üdvözlettel.

Itt kérdezhet