WEBBeteg
2010. Február 09. Kedd, Abigél, Alex napja
 
Főoldal » Betegségek » Hematológiai megbetegedések » Egy ritka betegség: a porfíria

Egy ritka betegség: a porfíria

 
Szerző: Dr. Kónya Judit
Betűméret
Betűméret növelése
Betűméret csökkentése

A porfíria nagyon ritka betegség, ezért felismerése sokszor nehézségekbe ütközik. Lényege a hemoglobin felépítésének a zavarában rejlik. Bár a betegségre való hajlam örökletes, megjelenését a stressz, az alkohol és bizonyos gyógyszerek idézhetik elő az arra hajlamos embereknél.

  A hemoglobin
A hemoglobin a vörösvértestekben található, összetett felépítésű óriásmolekula, amely hem és globin részből áll. A hemoglobin szállítja az oxigént a szövetekhez, illetve a szén-dioxid tüdőbe való leadásában is részt vesz. Ahhoz, hogy a hemoglobin megfelelően betölthesse szerepét, mindkét alkotórészének tökéletesen kell működnie.

A porfíriák esetében a hemoglobin egyik alkotórésze, a hem kialakulása sérül. Ehhez a folyamathoz számos enzim szükséges, melyek a májban illetve a vörösvértestekben helyezkednek el.

Bármelyiknek a hibája azt okozza, hogy az előanyagok (az ún. porfirinek, amelyekből a hem végső soron kialakul) a vérben és a szervezetben felhalmozódnak s nem képződik elégséges mennyiségű, normális működésre képes hem. Ennek az egyenes következménye az, hogy a hemoglobin sem termelődik rendesen.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

A porfíriák örökletes betegségek, a tünetek megjelenéséhez azonban bizonyos kiváltó tényezők jelenléte is szükséges, mint a stressz, az alkoholfogyasztás, energiaszegény táplálkozás, a hormonkezelés vagy bizonyos gyógyszerek használata.

A porfíriák típusai

Az enzimhiba helye szerint beszélhetünk hepatikus és eritropoetikus porfíriákról. Előbbi esetben a hibás enzim a májban található, utóbbi esetén a vörösvértestekben.

A leggyakoribb porfíriák a következők:

  • akut intermittáló porfíria (AIP),
  • porfíria cutanea tarda (PCT),
  • eritropoetikus porfíria (EP).

Az AIP serdülőkor előtt ritka, a PCT felnőttkorban jelentkezik először. Az EP tünetei hamarabb, már gyermekkorban kialakulnak.

A porfíriák tünetei

A porfíriákra egyedi tünet sajnos nincs, ami a diagnózist nagyban megnehezíti. A panaszok nem állandó jellegűek, a betegség lefolyása során hol erősödnek, hol gyengülnek. A tünetek jelentkezhetnek hirtelen felerősödve, súlyos roham formájában is.

 A laborban
A hemoglobin a laborleleteken: normálértékek, és a csökkent hemoglobinszám lehetséges okai

Az AIP tünetei. Az AIP-ra jellemzőek a hasi panaszok, melyek leginkább bizonytalan görcsös fájdalmak formájában jelentkeznek. Gyakori a hányás és a székrekedés. Ideggyógyászati és pszichiátriai tünetek jelenhetnek meg: lelassul a gondolkodás és a mozgás, gyakran észlelhetők depressziós tünetek. Epilepsziás görcsre hasonlító rohamok léphetnek fel, időszakos izomgyengeség és bénulások alakulnak ki, főleg a kezekben és a lábakban.

Magas vérnyomás és szapora szívdobogásérzés tapasztalható. A tünetek nem állandóak, időnként fellángolnak, majd javulást mutatnak - intermittálóan, szakaszosan jelentkeznek (erről a tulajdonságáról kapta az AIP a nevét).

Az AIP tüneteit provokálhatja a stressz bármely formája, az energiaszegény diéta vagy éhezés, alkoholfogyasztás, nemi hormonokkal való kezelés, egyes gyógyszerek alkalmazása. Egy speciális változata nőkben a menstruációs ciklustól függ: közvetlenül a menstruáció jelentkezése előtt rosszabbodnak a tünetek. Leírtak olyan eseteket, amikor a rohamokat helyi érzéstelenítésben végzett kisebb sebészeti beavatkozás váltotta ki.

A hemofília
Minden ötezredik fiú újszülött A hemophiliás, a B hemofiliások aránya ennél jóval alacsonyabb - az esetek 15 százaléka. Magyarországon a betegségnyilvántartási adatok alapján mintegy 700 beteggel kell számolni. A nők maguk nem szenvedhetnek hemofíliában, csak a betegség hordozói lehetnek...
Tudjon meg többet a hemofíliáról a WEBBetegen!

A PCT tünetei. A PCT-ra leginkább a fényérzékenység jellemző: a napfénynek kitett területek igen hamar kipirosodnak, leégnek, sokszor hólyagok is kialakulnak, melyek hegek hátrahagyásával gyógyulnak. Jellemző a ruhával nem fedett bőrterületek (például a kézhát) barnás elszíneződése. Jellegzetes tünet még a vizelet sötét elszíneződése, mely állás után kifejezettebb.

Az EP tünetei. Az EP vezető tünete szintén a fényérzékenység, mely ebben a formában még súlyosabban jelentkezik, az arcon is. A hólyagok viszont ritkábban fordulnak elő. A fogak vöröses-barnásan elszíneződhetnek. A PCT és EP tüneteit is az AIP esetében említett kiváltó faktorok fokozhatják.

Hogyan diagnosztizálható a betegség?

Sajnos, gyakran mire a diagnózis megszületik, a beteg túl van már több részletes, kellemetlen beavatkozásoktól sem mentes belgyógyászati, gasztroenterológiai, ideggyógyászati, pszichiátriai és bőrgyógyászati kivizsgáláson, a tünetekre gyógyszerek garmadáját szedi.

A szemfüles klinikus a tünetek sokfélesége és jelentkezési formája alapján felvetheti a porfíria gyanúját. A diagnózis alapja a vérben illetve a vizeletben felhalmozódott porfirinek kimutatása laboratóriumi körülmények közt.

A porfíriák kezelési lehetőségei

Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt
  • A kóros vérzéshajlam
  • Von-Willebrand szindróma
  • Limfómák
  • Esszenciális thrombocythaemia
  • Hemofília
  • A bilirubin-lebomlás zavarai: a Gilbert-kór
  • Heveny rohamok esetén kórházi kezelés indokolt, amelynek keretében a beteg infúziós kezelésben részesül. A porfíriák kezelése alapvetően a rohamok megelőzésén alapul. A betegnek kerülnie kell a kiváltó faktorokat: a stresszt, az alkoholfogyasztást, a provokáló hatású gyógyszereket.

    Fontos a koplalás mellőzése, a betegnek tartózkodnia kell a radikális diétáktól. Magas faktorszámú fényvédő készítmények használata szükséges, télen is. Érdemes különböző stresszkezelő módszereket elsajátítani, a megfelelő életmódra odafigyelni. Ennek kialakításában az orvos sok segítséget nyújthat.

    (Dr. Kónya Judit)

    Cimkék: Hemoglobin | Székrekedés | Porfíria
    Utoljára frissült: 2008-08-03 16:40:00

    A rovat legfrisseb hírei A rovat legnépszerűbb hírei Legtöbbet e-mailezett cikkek Legtöbbet kommentált cikkek
    A rendszeres füvezés veszélyei
    Azok közül, akik valaha is kipróbálták a marihuánát, 9 százalék függő lesz.
    A merevedési zavarok kialakulása
    A merevedési zavarok gyakorisága az életkor előrehaladtával nő.
    A szürkehályog és a C-vitamin
    A nagy adagban szedett C-vitamin fokozza a szürkehályog kialakulását. Kutatás.
    További friss hírek a WEBBetegen
     
     
    Figyelem! A hozzászólásokban foglaltak igazság- és valóságtartalmáért a WEBBeteg nem vállal felelősséget.


     
    Mindent a témáról
    Hematológiai megbetegedések
    Hematológiai megbetegedések Cikkek száma: 37, Regisztráltak száma: 4427
    Infótár

    Anaemia

    Anaemia (gyermekek)

    Csontvelő

    Gilbert-kór

    Hemochromatosis

    Hemofília (vérzékenység)

    ITP

    K-vitamin

    Leukémiák

    Limfómák

    Myeloma multiplex

    Osteomyelosclerosis

    Polycythaemia vera

    Porfíria

    Thrombocythaemia

    TTP

    Véralvadás

    Vérzéshajlam

    Von-Willebrand szindróma

    Hírlevél
    Szeretné megkapni a legfrissebb cikkeket
    ebben a témakörben? WEBBeteg hírlevél!
    Ajánlatunk
    Tünetellenörző
    Tünetellenőrző
    Keresők, kalkulátorok
    Találjon orvost az Ön közelében!

    Labor normálértékek

    Gyógyszertárak az Ön közelében
    Gyógyszerkereső Keressen kezdőbetű alapján vagy írja be a keresendő gyógyszer nevét, tipusát, esetleg valamely tulajdonságát.
    Vényköteles gyógyszerek
    Vény nélkül kapható gyógyszerek
    Tesztek
    Inkontinencia teszt Az alábbi teszt segítségével megbecsülhi, hogy inkontinenciája milyen fokozatú. A pontos diagnózis felállítás...
    H1N1: tesztelje tudását! A sertésinfluenza mára vezető hírré vált. Ön mennyit tud a vírusról? Tesztünk segítségével megtudhatja, menny...
    Színtévesztő teszt Vegye alaposan szemügyre az ábrákat, melyek segítségével ellenőrizheti színlátását. Nézze az ábrákat 1m távol...
    Tovább az összes teszthez
    Hírek

     |   |   |   |   |   |   |   |   | 
     |   |   |   |   |   |   |   | 
    © Copyright 2008-2009 Webbeteg.hu. Minden Jog Fenntartva!
    Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti
    Portálunk megfelel az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt itt ellenőrizheti.
    Figyelem! Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt.
    A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
    WEBBeteg főoldal