• öregember nem vénember

        mesterkarika blogja

         

        A téli időszak nem kedvez az időskorúaknak. A séták, a kertészkedés csak rövid, alkalom szerű elfoglaltságot biztosít a hideg, borús időben. És ez hangulatukat is meghatározza. A mozgás szegény időszak keringési problémákat is felerősíti, és depressziós problémák is előtérbe kerülnek. Kerülhetnek!!! Mert van azért megoldás. Legfőképpen a pozitív gondolkodásmód felerősítése, például vidámabb könyvek olvasása, társasjátékok, szomszédolás, mások segítése. 

        Győrben például Nyugdíjas Egyetemre járunk, ahol minden előadáson 1200 fős létszám van jelen. Itt nem csak az előadás hallgatása, hanem társas élet is folyik. Már az előadások előtt egy órával gyülekezik a nyugdíjas hallgatóság egy kis tere-ferére.  (Én például létrehoztam egy facebook oldalt a http://www.facebook.com/NyugdijasEgyetem?fref=ts                      Nagyon fontos, hogy  az általános (vagy szakirányú) érdeklődés folyamatos fenntartásával, a gondolataink rendszerezésével, vagy akár egy új irányú tevékenységgel fenntartsuk érdeklődésünket. A téli (depressziós időben) én ezt a kertészkedés téli  elmaradása mellett egy blog, a http://www.facebook.com/pages/Kert%C3%A9szked%C3%A9s-m%C3%A1sk%C3%A9nt/125032690888220?fref=ts írásával helyettesítem. Ilyenkor magamat is képezem és mások hasznára is tevékenykedem.

         

         

         


        Minden szülő a legjobbat szeretné adni a gyermekének, az általa is mert világból. Ez legtöbbször és leginkább a tiltásban nyilvánul meg. "Ne csináld ezt, nem szabad, lény óvatos, mert becsapnak,.." És mind, mind a saját életünk kudarcára el nem ért sikereinkre, meg nem valósult álmainkra vonatkoznak. Életünk során ezt az érzést, ezt az érzelmi világot adjuk át gyermekeinknek. Mivel a sok tiltás a gyermekben ellenérzéseket vált ki, ezért szembe fordul a szülő elveivel, mondván, felnőttként ezt én nem így fogom csinálni. De a génekben átörökölt és gyermekként megélt érzelmi töltődést a tudat alatti információként hordozza magában. S bár a születendő gyermekének nem azt a sorsot szánja, amit az ő szülei megéltek (sőt ellenkezőjét), de az átörökölt és tanult érzelmi lerakódások miatt gyermekét ugyan azzal a tiltó nevelési módszerrel irányítja, beleépítve a saját (ellen) érzéseit.  Így érkezünk el újra a szülők, nagyszülők, dédszülők generációs (sikertelenségének) érzés világának átörökítéséhez.

        Hogy lehet ebből a legsikeresebben kiszállni?! Úgy, hogy figyeljük saját (belsőnkben) érzelmi megnyilvánulásunkat. Szeretettel megértéssel, elfogadással fordulunk a másik emberhez, mert az igazi szeretet, a mások feltétel nélküli elfogadása!  Elfogadása annak, hogy mindnyájan az univerzum (energia áramlásának) részei vagyunk. Amilyen érzelmeket kiáramoltatunk az univerzumba (környezetünkbe), azok az érzelmek áramolnak vissza ránk. Nem a környezet határozza meg az életedet, hanem te határozod meg a körülményedet. Csak így tudod megváltoztatni az életedet. Csak így tudsz kiszállni a generációs mókuskerékből.


        Az időskor beköszöntével, amikor az ember már csak a napi egészségi, mentális problémáinak megélésével, túlélésével foglalkozik, a fontossági sorrend bizony megváltozik(!), mert megérkezik az "átszálló" előszobájába. A földi (ön)elszámolás emlékmezsgyéjén barangol nap mint nap. Lelkiismeretünk kérdéseket tesz fel. És a válasz védi énünket!  Ha viselt dolgaink, tetteink ellenünk szólnak, gondolatunk menekülőutat keresve, a vétett hibáinkat áthárítja másra.  Mivel tudjuk, (érezzük), hogy ez a megoldás nem helyes, újra és újra ezek a kérdések előtérbe kerülnek. Nem tudunk szabadulni a (kínzó) gondolattól.

        Hogyan éljük meg ezt a gyakorlatban, az időskor beköszöntével?  Aki harácsoló, fösvény volt élete során, az azzal küzd, hogy valaki meg akarja lopni. El akarja csalni a vagyonát.  (Gondoljunk csak a filmvásznon megjelenő gazdag, fösvény öregre, aki görcsösen rejtegeti párnája alatt a pénzét, még a halálos ágyán is.) (..pedig tudja, hogy odaát már nincs rá szüksége). Bocs, de ne ringassuk magunkat, hogy mi kivételek vagyunk, mertnem kevés ennek a tábornak a száma!

        Vajon mi a másik hozzáállású ember szerncséje? Pénzfösvénységért pénzgyötrelmet, szeretetadásért szeretetetélményt! Ez itt a lényeg! Ez az elszámolás alapja. Amit az életed során az univerzumba betettél, azt kapod vissza!

        Kedves barátaim, van még egy cseppnyi időnk, hogy a kasszát helyes arányba hozzuk. Hogy békésebb arany öregkornak nézzünk elébe!


        Ismerősöm arról panaszkodott, hogy gondoskodó látogatása, segítői tevékenysége alkalmával, idős hozzátartozója csak ül az asztalnál, nem szól, nem beszélget, teljesen bezárkózik. Némi szemrehányás után a "minek jössz - elvagyok én magam" vagy "ugyse jössz - nem vagy itt soha sem" válaszokat kapja. És nem tudja mit nem csinál jól. Miért ilyen ellenséges és hogy járjon idős édesanyja kedvébe. Ha sétálni hívja nem megy, nem mozdul ki a lakásból. Mit tegyen?

         A legfontosabb, hogy meg kell ismernünk az élet  célját. A gyermekkor növekedési szakaszát, a serdülőkor értelmi kibontakozását, a felnőttkor teremtő gondoskodó feladatait, és végül az időskor bölcsességét, tanulási összegzésének fontosságát. Sok középkorú felnőtt nem is gondol erre az időskori szakasz fontosságára. A saját mércéjével méri az idősember napi tevékenységét. Miért nem vidám, miért nem aktív, miért nem úgy viselkedik, ahogy azt én elvárom? Természetesen azért nem, mert nem ez az életfeladata. Ahogy a felnőttnek sem az, mint a homokban játszó gyermeknek.

        Időskor legfontosabb feladata ( a napi életfenntartó tevékenysége mellett) hogy összegezze életét, mélyen átgondolja a teljesített feladatok mikéntjét, az el nem végzett vagy elmulasztott lehetőségek okait, az okozott és elszenvedett érzelmi élethelyzeteket. Amolyan számadást végez. Ha van rá affinitása, akkor ezeket tiszta szívvel megpróbálja helyre tenni, (ha van még rá szellemi kapacitása).  Ha erre nem képes, akkor mindez (csak, ? ) érzelmi síkon zajlik. A végeredmény majdnem ugyan az. "Megtisztulva átlépni a világ fátyolfüggönyén". 

        Akkor segítünk az idős embernek igazán, ha csak vigyázó kezünkkel, mint ahogy a kisdedet -támogatjuk ezen a nehéz számára járatlan úton.


        Hogy valaki mikor lépi át ezt a küszöböt, az nem csak az egészségi állapotán múlik, mert aki ötvenévesen olyan kijelentéseket tesz, hogy "nekünk már leáldozóban van ", vagy   "mit várjak én már az élettől" stb az fejben már át is lépte ezt a küszöböt. Az élethez való negatív hozzáállás olyan lejtő, amelyet talán csak egy megrázó tragédia tud visszabillenteni. (Ne várjuk ezt meg!).  Ezért nagyon fontos (fejben!) fenntartani a küszöb előtti állapotot. Például az általános (vagy szakirányú) érdeklődés folyamatos fenntartásával, a gondolataink rendszerezéséval, akár keresztrejtvény fejtéssel, vagy a művészetekkel a művészet történetekkel való foglalatoskodással. (végre van rá idő!!!).

        Az időskorra történő felkészülésről és hasonló témákról olvashat írásaimbam,  az alábbi fejlécekre kattintva.

        "öregember nem vénember",  "arany öregkor", "Ép testben ép lélek! Vagy fordítva?"   

        Köszönöm ha megtisztel érdeklődésével.  Üdvözlettel Ujhelyy Károly


        " A gyermek dolga, hogy a szülőt temesse, és nem fordítva!" . Mondta a háziorvos, amikor az idősgondozás felvállalt terheiről beszélgettünk.

        Az erőn felüli gondozás, törődés, de főleg az aggódás az idős szülő állapota miatt, nagymértékben megterheli a gondozó hozzátartozót. Mi lehet az optimális megoldás?

        A demenciával küzködő idősember gondolkodását, reagálását, viselkedését csak nagyfokú tolarenciával szabad kezelni. Mondatait nem szó szerint értelmezni, hisz tudjuk gondolkodása már olyan mint a gyereké. Tehát hasonló képpen kell kikerülni az akaratosság, a dac, az ellenszenv általi megnyilvánulásait. Megpróbálni a külső megfigyelő ( a hivatásos ápoló) magatartását felvenni, még akkor is, ha az időskorú a közvetlen, szeretett hozzátartozónk!  Mert csak így tudjuka saját egészségünket megóvni a pszichés terheléstől.  Vigyázzunk az egészségünkre, hogy a gondozás ne a mi megbetegedésünk miatt érjen véget! És vigyázzunk magunkra a gyermekeink miatt is.


        Köszönöm a sok érdeklődést a cikkeim iránt.  Mostanában megsokasodtak a teendőim az idős hozzátartozóm (anyós-mama) egészségi állapota miatt.

        Vannak tanulságok, melyeket hamarosan megosztok mindenkivel ezen az oldalon. Addig is jó tanulmányozást, a békés időskor reményében. Üdv.


        Az élet szép, hát neked magyarázzam? Na de mi benne a szépség? Ennek megítélése nagyban függ az egyén szellemi (erkölcsi, spirituális ?) beállítottságán. Sokan az élet szépségét a mérhető tartományban keresik. Jól éljek, esetleg gondtalan boldogságban lépecoljak. 

        Vagy van egy másik út is a boldogság, a szépség megtapasztalására! Mások segítése, önzetlen szeretete.  Kérdezhetnénk, hát mi ebben a boldogság?    Nem jobb, ha az ember (ember?) jó módú?, és akit tud átvág, hogy gyarapítsa vagyonát? Évente a tengerparton töltse a nyarat, ahelyett, hogy idős szüleinek szerezzen boldog pillanatokat?  Jól működjön a biznisz!! Ez itt a lényeg. Császár lehessen a maga szemétdombján! Valóban, látszólag jobban él önzetlen barátunknál, aki meglátja, meghallja embertársai segélykérő szavát, harmónikus életre, kapcsolatra törekszik, és saját értékrendjével is tisztában van. Nem kell állandóan magyarázkodni tetteiről. Nem kell folyton tárgyi értékekkel  kitűnni, hogy elismerjék. A fontos az, hogy teszi a dolgát, és önmaga elvárásainak megfelel.

        Hogy hol itt a baj? Mi a probléma a jóléttel?  Természetesen nem bűn jól élni: A kérdés csupán, hogy kinek, minek az árán. Jólétünk érdekében hány embert tapostunk a sárba? A pénz, a vagyon ígérete, a fösvénység, az önzés hányszor homályosította el agyunkat, csukta be a szemünket, hogy segítő kéznyújtás helyett saját várunkat (szemétdombunkat) építgessük. ?


        Az idő (időskor) előrehaladtával egyre kisebb az esély szokásaink, életvitelünk változtatására. Mivel a végállomás közelsége egyre jobban felerősíti az én-központúságot, így az életpálya visszatér a gyermeki viselkedésmódhoz. Nem véletlen, hogy azt mondják, az öregember második gyerekkorát éli. Akaratos lesz, türelmetlen, követelőző, mint a kisgyerek. Az elmulasztott lehetőségek vissza nem térésének tudata, és az esélytelenség nyomasztó érzése is erősíti az önzés előtérbe helyezését. De mitől függ, hogy milyen módon éli meg a család ezt az időszakot? Ezt két dolog alakítja, az időskorú, és a környezetének kölcsönhatása. Ha az idősember gyermeki dacosságára ellendaccal reagálunk, elindítunk egy lavinát, amely az idősember változtatásképtelensége okán többé nem fordítható vissza.Itt már csak a türelem segít, mint a kisgyermeknél. A türelmetlenséggel okozott ellenszenv helyreállítása lehetetlen. Már csak a késő bánat marad.  Óvjuk hát az időskor gyermeki, törékeny kapcsolat rendszerét, sok sok türelemmel.


        Az időskorban tartósan egyedülélők szeretetigénye, a testi érintkezés hiánya, egyre jobban felerősödik. Mivel az idősek gondozása "technikai" és "lelki" résztevékenységből áll, mindkettőre figyelmet kell fordítani!    Ha csak a technikai segítségnyújtásra koncentrálunk, elkövetjük azt a (legnagyobb) hibát, hogy az idős, egyedülálló ember szeretetigényét nem elégítjük ki. Az idő előrehaladtával ez a hiány olyan mértékben felerősödik, hogy a technikai sgítség ( mosás, takarítás, bevásárlás stb) teljesen háttérbe szorul, sőt ellenszenves lesz. A "minek takarítasz itt nálam, nem vagyok én koszos" megjegyzések, a gondozó családtag kedvét szegik, és ellenérzéseket vált ki az idős hozzátartozó hálátlansága. Kialakul mindkét oldalon, az egyre erősödő ellenszenv.

        A szeretet-simogatás hiánya, igénye megnyit egy külső csatornát, és a gondozóval szemben előtérbe helyezi a "simogató" szereplőt. Amíg ez a másik szereplő személye a másik családtag, addíg nincs nagy probléma, legfeljebb rosszabb esetben némi irigység támad köztük. A gondozási cél érdekében azonban ez az ellentét ( a technikai és lelki-simogató gondozók között) feloldható.  Nagyobb baj akkor van, ha a "simogató" véletlenül (?) kerül a képbe, pl házaló szélhámos személyében. Ilyenkor szokott előfordolni, hogy a "mindent-elhisz nagymama" egy mézes-mázos jó-szóért kitárja szívét és pénztárcáját. A többit ismerjük az újságok fekete-hasábjaiból is. Szóval ne lökjük felelőtlenül időskorú szeretteinket ilyen helyzetek elé, csupán mert nem vagyunk képesek némi simogatásra. Sok erőt, és kitartást kívánok minden érintettnek!


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!