Kardiológia, mozgásszervi vagy idegi alapú probléma

Tisztelt Doktornő/úr! Februárban egy hete tartó mellkasi panaszommal kerültem be a kórházi sürgősségi osztályára. A szívem kőrnyékén éreztem a fájdalmat, ami tompa szúró volt es hasogatott, ez mellé még melegség érzet is társult. (Korábbi kardiológia vizsgálaton voltam, ahol mitrális prolapsust állapítottak meg, de gyógyszert nem kell rá szednem, mert annyira minimális az orvosom szerint.) A kórházban ahogy bekerültem 160/100 volt a vérnyomásom a pulzusom pedig 116. Ez borzasztóan magas, mert általában 90-110 között mozog. Bár addigra már úgy bestresszeltem magam, hogy ezen meg sem lepődtem. Véroxigénszintem 100%. Csináltak EKG-t, vérvizsgálatot, két irányú mellkasi röntgent. Adtak egy szem 0, 5mg-os Frontint, hogy megnézzék attól csökken-e a pulzusom és vérnyomásom. Na, ez így is lett. Fél óra múlva már nem éreztem a heves szívdobogást és sikerült megnyugodnom. Az EKG-n találtak valamilyen elváltozást, de azt mondta a vizsgáló orvos, hogy össze kell hasonlítani az előzőkkel. Ez meg is egyezett azokkal. A vérképem teljesen rendben van, a mellkas rtg sem mutatott ki semmit. A "Frontintól" javult a mellkasi fájdalmam. Azt mondta a Doktornő, hogy valószínű mozgásszervi oka van vagy idegi eredetű a dolog. A mai napon ismét elkezdett ugyan olyan módon fájni. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka és hova kellene még fordulnom. Mindent rendben találtak. Egy éve nagyon durva pánikrohamaim és halálfélelmem van. Nem tudom, hogy van e valami összefüggés ezekkel, bár ezzel még nem voltam sehol. Félek attól, hogy szívrohamot fogok kapni és ez a mellkasi fájdalom és melegségérzet már annak az előjele. Válaszát és véleményét előre is köszönöm!

Dr. Pálvölgyi Rita válasza mellkasi panasz témában

Tisztelt Kérdező, A kivizsgálás eredménye megnyugtató. A mellkasi panaszok gyakran szorongásos eredetűek, gyakran járnak együtt pánikrohammal is. Valószínű, hogy ez is a pánikbetegség egy újonnan jelentkező tünete. Erre utal az is, hogy a Frontin ilyen gyorsan hatott. Érdemes volna felkeresnie egy kollégámat. Gyógyszeres és/vagy pszichoterápiás kezelés segíthetne a tünetek oldásában. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. március 11.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Szorongás vagy szívbetegség?
Jó napot! Úgy körülbelül 3 hete bementem a sürgősségire erős szédüléssel, ami már hetek óta fent állt, de az nap erősödött és erős ájulásérzés kísérte,...
JTSZB, Koncentrikus Bal Kamra...
Tisztelt Doktornő! Segítséget szeretnék kérni az alábbi problémámban! a Covid betegkísérőként a székesfehérvári Szent György Kórházban kezdtem el dolgozni...
Szív szúrás, fájdalom
Tisztelt Doktornő! Pont a járványhelyzet előtt diagnosztizálta a háziorvosom a magas vérnyomást és gyógyszert is kaptam rá és a magas pulzusomra is Coverex -AS...
Mitől fáj a szivem?
Március 20-án péntek éjjel a feleségemmel lefekvéshez készültünk éjjel fél 2 magasságában és egyik pillanatról a másikra elkezdtem furcsán érezni magam és nem...
Mellkasi panaszok karzsibbadás
Tisztelt Doktor Nő! A kérdésem kissé hosszas lesz! Az idén Februárban SBO osztályra kerültem mellkasi fájdalom és bal kar zsibbadás illetve a szívverésem...
Vérnyomás
Jó napot kívánok. 31éves, 172cm magas, 50kg, két gyerekes anyuka vagyok. Mostanában sokat nyom a mellkasom. Méregetem rendszeresen a vérnyomásom digitális...