Ez már alkoholizmus?

Tisztelt Szakértő! Nagyon tanácstalan vagyok és már nem tudom, hogy kihez forduljak. A párom lazábban kezeli az alkoholt, mint az előző kapcsolataim. A kapcsolatunk előtt rendszeresen, naponta járt kocsmába, de azt mondta, hogy értem megváltozik, ami így is történt. Viszont azért csak-csak elment berúgni a haverokkal, ami igaz, hogy ritkán fordult elő, de előfordult. Sajnos volt, hogy a gondjai miatt is elment és megivott egy sört és egy felest. Sokszor beszéltünk erről és azt mondta, hogy Ő azért fogyaszt alkoholt, mert jól esik neki és olyankor elfeledi a gondjait. Voltak hetek, amikor egyáltalán nem ivott, de volt, amikor többször is, igaz csak egy-egy sört. Én már csak annyit láttam ebből az egészből, hogy az alkalmakat keresi az ivásra, de azt is érzem, hogy túlreagálom. Nagyon rettegek, hogy alkoholista lesz belőle, vagy már talán az is, csak nem meri bevallani önmagának és nekem. Nem tudom, hogy hol a határ és ez miért van., Ami még érdekes, hogy két alkalommal nagyon rosszul lett, pedig nem ivott semmit. Olyan ital szaga volt és azt mondta, hogy acetonos a lehellete. Ez mi lehet? Elvonási tünet, vagy valami más? Az édes apám napi, rendszeres ivó és engem e miatt riaszt el magától. Tanácstalan vagyok. Köszönettel, egy kérdező

Nagy Rudolf válasza alkoholizmus témában

Kedves Kérdező! Levele alapján párja alkoholfogyasztása Önnek problémát okoz ezért még ha esetleg párja nem is függő, alkohol okozta problémái vannak, ugyanis kapcsolatukat befolyásolja az alkoholfogyasztás. Személyes segítségért bátran fordulhatnak a területileg illetékes gondozóhoz. Ha párja nem szánta még rá magát arra, hogy külső segítséget vegyen igénybe, Ön is kaphat hasznos segítséget a lakóhelyükhöz legközelebb eső szenvedélybetegek közösségi ellátásával foglalkozó szolgáltatótól. Párját azzal ösztönözheti legsikeresebben életmódja változtatására, ha beszélgetések során a saját érzéseit aggodalmait fejezi ki, következetesen kommunikál, pl. nem pazarolja energiáit olyan mondatokra, hogy "ha nem változol akkor elhagylak". Illetve, amit mond párjának azt be is tartja. A párja rosszullétei lehetnek alkoholmegvonási tünetek.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. május 11.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Alkohol problémák
Tisztelt Orvos! Egy évek óta küzdő problémáról szeretnék tanácsot kérni. Az anyukám évek óta alkohol problémával áll szemben. Az évek alatt egyre rosszabb és...
Hogyan segíthetnék., hogy leszokjon az...
Az édesanyám 39 éves, kb. 163 cm és 80 kg. Már több éve édesapámmal isznak alkoholt (sör, bor, pálinka), de mértekell. Ez az utóbbi 3-4 évre már nem...
Segíség az alkohol leszokásáról, akár...
30 éve redszeresen iszom főleg tömény italokot megelégeltrm ezt az életmódot szeretném abbahagyni, ha lehet gyogyszerek segítségével. Előre is köszönöm a...
Alkoholizmus
T. Doktor Úr/Nő, aggódom a páromért, 62 éves férfi, 178 cm és 102 kg. Naponta 2 liter bort iszik, de nem egyszerre, hanem egész nap elkortyolgatja. A...
Agresziv alkoholista
a fiam 33 éves alkoholista. Napi 3-5dl pálinkát iszik minden nap. Van, amikor többet. Időnként nagyon agresszív, és düh kitörései vannak. Tör zúz.nem akar...
Alkoholizmus
Üdvözlöm Önöket! Úgy gondolom be kell vallanom valakinek, hogy alkoholista vagyok, Ebben szeretnék segítséget kérni. Kb. 15 éve iszom minden nap, fehérbort,...