Dohányfüst hatása a szemre

Tisztelt Doktor Úr! Tegnap 2 órán át beszélgettem valakivel aki a 3/4 részében dohányzott és a tömény füst rámjött (szemben ült velem), többek között a szemembe is ment többször, olvastam, hogy már 10 perc is nagyon káros, úgyhogy az lenne a kérdésem, hogy milyen maradandó károsodást okozhatott a szemeimnek mert olvastam, hogy több mindent is okozhat (szürkehályogot, makula, degeneráció, szemfehérje sárgulást), illetve azt is hogy valakinek a szem érhártyája vékonyabb lett a környezetében lévő dohányzás miatt, nem tudom ezek közül okozhatta e akármelyiket vagy más hasonló maradandó károsodást, főleg a legutolsót. Köszönöm előre is a választ!

Dr. Cserháti Zoltán válasza dohányzás témában

Kedves Uram! A dohányzás és a huzamosabb ideig dohányfüstben való tartózkodás bizonyítottan káros az egészségre - a szemekre is. Az alábbiakban megpróbálom ezt a témakört röviden, érthetően kifejteni - a teljesség igénye nélkül. Véleményem szerint ha "csak" 10 percet töltött dohányfüstben még nem biztos, hogy "károsodik" a szem, de azt nem tudja senki megmondani, hogy mi az az időtartam, ami már rossz hatással van a szemek egészségére. Nagyon gyakori, hogy száraz szem betegség, könnyezés, irritáció, szem vörösség alakul ki azoknál, akiknél sok időt töltenek dohányfüstben. Számos, súlyos, vaksághoz is vezető szembetegség kialakulásában a dohányzás (itt pontosan nem tudom megmondani, hogy a dohányfüstben való tartózkodás is) többszörösére emeli a betegség kialakulásának valószínűségét, és súlyosbítja lefolyásukat (pl. időskori macula, degeneráció, szürke hályog, látóideg keringési betegségei, endokrin orbitopátia). Az időskori macula, degeneráció kialakulásának legfontosabb kockázati tényezői az életkor és a dohányzás, mely a betegség kialakulásának kockázatát többszörösre növeli. (2014 Kb. 4000 különböző kémiai vegyület - jelentős része ártalmas, esetleg rákkeltő hatású is (benzol, ammónia, hidrogén-cianid, aceton, bután, DDT, formaldehid, hidrazit) található a dohányfüstben. Nagyon fontos kiemelni, hogy a passzív dohányzás a gyermekek részére, mennyire káros hatással van! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. május 20.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Vascularis demens beteg dohányzásával...
Tisztelt Doktor Úr! Édesapámnál vascularis demenciát állapítottak meg. Nagyon erős dohányos, a cigaretta elszívása után erős rosszullét/gyengeség tapasztalható...
Champix-dohányzás leszokás
Tisztelt Doktor Nő! Párom a Champix segítségével leszokott a dohányzásról, a gyógyszert még szedi, 3. hónapnál tart. Úgy érzi már nem fog rágyújtani a...
Dohányzás
Tisztelt Dr. Pétervári László! Köszönöm szépen a kimerítő válaszát! Kicsit hiányolom a konkrétumokat, amik arra vonatkoznak, amit kérdeztem. Ez egy...
Dohányzás
Tisztel Doktornő/Úr! Számomra nagyon súlyos, nyomasztó problémával fordulok Önhöz. Kisbabát várok:) Mikor kiderült, akkor már 7-8 hetes terhes voltam. Sajnos...
Tüdőrák-kockázat érdeklődés
Tisztelt Tüdőgyógyász! 29 éves vagyok, 16 éves korom óta dohányzom, először erősebb (8-10mg), majd gyengébb (3-4 mg) cigarettákat szívtam, átlagban napi...
Terhesség alatti dohányzás
Van egy ismerősöm, akinél kiderült, hogy terhes lett. Naponta egy doboz cigarettát szív el, és nem is hajlandó letenni. Tudom, hogy nagyon egészségtelen,...