Hogyan lehet mérsékelni a szalag nyúlást?

Júniusban történt, hogy egy rossz lépés következtében megrándult a térdem, el is vittek rögtön orvoshoz, röntgen felvétel készült, aszerint minden rendben volt, térdrögzítőt kaptam és két hetente vissza kellett járnom kontroll vizsgálatra. A helyzet nem javult, körülbelül egy hónap múlva csináltak ultrahangot, akkor, derült ki, hogy az ínszalagjaim nagyon meg vannak nyúlva. Azt mondták, nem tudnak vele mit csinálni, így marad, többet nem kellett visszamennem. Viszont azóta a legkisebb erőfeszítés is komoly fájdalmat okoz, a sétálást is kerülöm, mert egy rövid táv után is úgy érzem, hogy képtelen vagyok tovább menni, futás, ugrálás, guggolás lehetetlen, még csak behajlítani sem tudom. Korábban úszni próbáltam, de a lábamat nem tudtam használni, és a legkisebb rossz mozdulattól is úgy ugrál a térdem, mintha gumiból lenne. A minap nagyon rosszul léptem, most már se kiegyenesíteni, se oldalra fordítani nem tudom, be van keményedve a vádlim és a combom is. Hordom a térdrögzítőt, de fogalmam sincs, mit tehetnék még, a háziorvosom azt mondta, felesleges visszamennem, mert nem tudnak mit kezdeni vele. Tényleg nincs semmi lehetőség, hogy valaha is jobb lesz? Vagy életem végéig attól kell rettegnem, hogy mikor ugrik ki megint? Korábban röplabdáztam és rengeteget bicikliztem, mindkettőt abszolút abba kellett hagynom. Kétségbeesetten várom a választ!

Dr. Bogdán Aurél válasza térd probléma témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján lehet, hogy nem csak szalag nyúlása van, hanem porcleválás, porcsérülés, szalagszakadás is állhat a háttérben. Mindenképpen célszerű lenne ortopédiai, vagy traumatológiai szakrendelésen megmutatni ismételten a lábát, ahol további vizsgálatokkal pontos választ tudnak adni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 03.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mi lehet a baj? Fájó térdek
Tisztelt Doktor úr! A bal térdemben már elég rég óta, lassan egy fél éve feszülést érzek, ez akkor a legrosszabb mikor ülök vagy fekszem. Nem kifejezetten...
Hialuronsavas térdinjekció
Tisztelt doktor nő/úr, Közel 10 évig triatlonoztam, aminek egy keresztszalag szakadás vetett véget. A szalagplasztikát követően további 4 artroszkópiás...
Mi a baj a térdeimmel? Milyen kezelés...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 20 éves lány vagyok, 6 éve időnként mindkét térdem fáj. Kalapácsvető voltam fél évig, utána kezdődtek a fájdalmak, ami miatt abba is...
Ficam utáni problémák
Tavaly 2013 szeptemberében egy térdficamom volt. Sajnos a munkahelyen szükség volt rám és így muszáj volt bemennem. Ez miatt nem tudtam pihentetni és 3-szor is...
Mit jelent az MR leletem?
Előzmény: 2013.szept. 17.-én bal térd ASC-os plica mediopat. bemetszés és med. meniscus part. resectio történt. 2014. májusától bo. térde ismét panaszossá...
Térd belső részének fájdalma
Ez év 01-02.hónapjában kisebb szünetekkel fájdalmat éreztem a térdeim belső felén. Munkahelyemen sokat megyek. 03. hóban mindkét térdem elkezdett fájni, hogy...