Erőteljes lüktető fejfájás edzés hatására

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Egy héten 4 alkalommal konditerembe járok, amikor pedig nem olyankor 2 alkalommal futni szoktam. 2 hete jelentkezett először, hogy, amikor nagy súllyal guggoltam nagyon erős lüktető fejfájás jelentkezett, aki korábban nem. Úgy voltam vele, hogy hátha csak egyszeri eset, viszont nem így lett. Ez óta szinte minden nap fáj a fejem. Időnként az egyik fülem be szokott dugulni teljesen váratlanul és ez nem függ össze a fejfájás időpontjával. Annyi, hogy, amikor nem guggolok (egy héten 2x szoktam) akkor általában elviselhető fájdalomcsillapító nélkül is, viszont azóta minden guggolásnál előjön ez a nagyon erőteljes lüktető fejfájás. Szédüléssel nem párosul, viszont olyan érzés mintha mindkét oldalról kalapáccsal vernék a fejem és mellette még egy satuval is próbálnák összenyomni. Az előző alkalmak során, amikor jelentkezett a dolog folytattam az edzést, viszont most képtelen voltam rá. Fontos megemlítenem, hogy ezelőtt nem voltam fejfájós, nagyon ritkán fordult elő, hogy fájjon a fejem. Illetve arra is kitérnék, hogy 2 hónapja a Scippa, 1 hónapja pedig a Brintellix nevezetű gyógyszereket szedem rendszeresen. Van esetleg valamilyen ötletük, hogy mitől lehet ez? Milyen orvoshoz forduljak? Válaszukat előre is köszönöm! Maradok tisztelettel: F. Martin

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza lüktető fejfájás témában

Kedve Kérdező! A fizikai terheléskor jelentkező fejfájás hátterében lehet melléküreg gyulladás, de az agyi erek rendellenessége is. Az okok feltárásához koponya CT vizsgálat szükséges. A továbbiak ennek eredményétől függenek. Addig pedig a súllyal történő megerőltető edzéseket szüneteltesse. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. május 08.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Migrén ellen
Tisztelt szakértő! Sűrűn előjövő életminőséget jelentősen rontó migrén esetén tudna ajánlani valamit? Teperinep-et nem szívesen szedném, jelenleg szedem a...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Halánték fájdalom nyeléskor
2 hete kezdődött a halánték fájdalmam bal oldalon, minden nyelésnél belefájdul a halántékom is. A kérdésem, hogy mi lehet az oka? Fájdalomcsillapító hatására...
Auras migrén 2
Kedves Doktornő! Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát! Azért írok újra, mert kicsit megijedtem. Milyen vizsgalokat lehet elvégezni még érproblemakra...
Auras migrén
Kedves Doktornő! Pár hónapja jelentek meg először a szemem előtt ezek a furcsa fények, egyik oldalt, tartott kb fél órát, amikor már nagyon homályosan...
Fejfájás és szédülés
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Tavaly augusztusban egyik nap arra ébredtem, hogy szédülök és fáj a fejem. Mindkét tünet folyamatosan fennállt és erősödött....