Rühes lennék?

Kedves Doktornő! 36 éves vagyok, 2 hönapja szültem, jelenleg is szoptatok. 1-2 hete viszkető piros kiütések jöttek a mellkasomon, gondoltam melegkiütés. Aztán 1 hete a bokámon, majd combomon, karomon jöttek apró piros pöttyök, nem sok és az is szétszórtan, és borzasztóan viszketett. A "vicc" az, hogy eléggé mániás vagyok, szinte naponta domestosozok, porszívózok, hetente mosom az ágyneműt, mert állandó félelmem, hogy atkák másznak ránk. 2 átbőgött, átvirrasztott éjszaka után a neten elolvastam MINDENt, és attól tartok rühes lettem. Az 5 éves fiam és férjem és 2hós kislányom tünetmentes, és egyszerűen nem értem hol, hogyan kaphattam el, de teljesen kétségbeestem. Holnpután megyek bőrgyógyászhoz, de ma nem bírtam és vettem egy Novascabint és egyelőre magamat kezeltem. Elkezdtem a mosást, gőzölést, vasalást, de belehalok, hogy nem tudom a kislányom szoptatni. Ráadásul a fiammal és a kislányommal együtt szoktunk aludni. Ha elkapták tőlem.. Annyi mindent kérdrznék, de a legjobb lenne, ha megnyigtatna, hogy ez nem rüh! Amennyiben igen: mi a teendőm) Köszönöm válaszát!

Dr. Bodnár Edina válasza Kiütések témában

A rühesség okozta kiütések általában a hónaljakban, a köldökben, a csuklókon, ill. az ujjak között szoktak jelentkezni, és éjszaka viszketnek jobban. Az Ön által leírt bőrtünetek nem jellemzőek rühességre, inkább allergiás vagy irritatív eredetű lehet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. november 08.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Pattanások a háton
Kedves Doktornő! Évek óta gyulladt pattanások jelennek meg a hátamon. Korábban bőrgyógyász által javasolt gyógyszeres kezelés és gyógyszertári kikevert krém...
Travocort krém újbóli használata
Tisztelt Doktornő! 10 éves kisfiamnak tavaly augusztusban az úszóoktatás elkezdése után, a nemi szerve környékén megjelent egy vörös folt, amit néha vakart...
Műtéti heg kezelése
Tisztelt Doktornő / Úr! Kb 8 hete volt egy lágyéksérv műtétem. Elég szépen gyógyul. A kérdésem az lenne, hogy ennyi idő elteltével lehetne-e esetleg valami...
Lila foltok testszerte
Kedves doktornő, Régebb óta fenn álló problémával fordulnék önhöz. Testszerte lila foltokat fedezek fel., Ami nyomásra el tűnik., De később vissza jön....
Melanoma malignum nodulare cutis...
Tisztelt Doktornő! 2 hete távolítottak el egy anyajegyet a, deréktájról és megkaptam a szövettani eredményt, ami nagyon megrémített. Ez áll benne: Részben...
Szeborreás dermatitis
Tisztelt Doktornő! Szeborreás dermatitis-el diagnosztizáltak, kevert arcbőröm van, a homlokom rendkívül zsíros, miteszeres és pattanásos, az arcom többi része...