Erős zaj hatása a magzatra

Tisztelt Cím! 24 hetes várandós vagyok, ház felújítás közepében vagyunk és kb. fél órát tartózkodtam a házban, amikor nagy teljesítményű véső berendezéssel bontották a betont, mely nagyon erős hanggal járt. Közvetlenül utána egész nap nagyon intenzíven éreztem a kisbabám mozgását, majd másnap szinte egyáltalán nem éreztem. Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy okozhatott ez bármilyen károsodást a magzatom számára? Remélem semmilyen irreverzibilis károsodást nem okoztam, eléggé hibásnak érzem magam, nagyon aggódom. Kérem segítse megfelelő tájékozódásomat válaszával. Segítségét előre is köszönöm!

Dr. Pétervári László válasza terhesség témában

Tartósan (napi több órában, pl. munkahely miatt) 90-100,decibel feletti hangterhelés valószínűleg okozhat kárt a magzatnak, elsősorban a 2. trimeszter második felétől, sőt, akár halláskárosodást is. Hasonlóan problémás lehet a nagyobb intenzitású (125-150,decibel) hanghatás rövid ideig, de ehhez pl. egy éppen induló repülőgép hajtóműve mellé kellene állni. A halláskárosodás lehetőségén túl esetleg fokozhatja jelen ismereteink szerint a vetélési, koraszülési kockázatot az extrém zaj, de szerencsére a magzatvíz és az anya teste jótékony tompító hatással bír. Az egyszeri és ekkora hangterhelés nem okoz nagy valószínűséggel semmilyen károsodást a magzatnak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 01.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Köldökzsinór trombózis
Tisztelt Doktorúr! Férjemmel babát vártunk, de a 37-ik hétben köldökzsinór Thrombosis szövődményében elhunyt a babánk, mielőtt a világra jöhetett volna. A...
Sikertelen beavatkozás?
Tisztelt Doktorúr! A következőkben szeretném véleményét kérni: 2023.04.05.-én, 7 hetesen végeztek nálam terhességmegszakítást, mert időközben kiderült több...
Nagy petezsák, nagy szikhólyag
Tisztelt Doktor Úr! 7 hetes várandós vagyok. Terhesség megállapításkor a vizsgálaton 6+0 hetes voltam. Mindent rendben találtak. Méretek a következők voltak:...
Várandósság _ionizáló sugárzással...
Tisztelt Doktor Úr! 38 hetes várandós vagyok, körülbelül két hete iszom málnalevél teát, melynek csomagolásán most vettem észre, hogy "ionizáló sugárzással...
Lelet kiértékelés
Tisztet Dr. Farkas Ágnes! Szeretném kiértékeltetni a leletünket, hogy kell-e aggódnunk? Jelenleg a párom a 27. hétben várandós és elküldött minket a genetikus...
Terhességgel kapcsolatban
Tisztelt Dr. Petróczki István! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy az utolsó menstruációm 2022.június 22-én volt, peteérésem teszt szerint július 9. a...