THC miatti, deperszonalizáció

Kedves Doktornő/Doktor Úr! 4 napja elszívtunk egy füves cigit 2 barátommal (emellett alkoholt is fogyasztottunk), nem ez volt az első alkalom, hogy marihuánát szívtam (Nem vagyok folyamatos használó 1 évben 10-11 szer szívok marihuánás cigit). Azonban most nagyon rossz élményt éltem át. Úgy éreztem mindent elfelejtek, semmit nem tudtam megjegyezni, kicsit olyan volt, mint ha nem is önmagam lennék, az egész álomszerű és irrealisztikus volt. Nagyon megijedtem. Utána olvastam interneten és ami szerintem legjobban ráillik az érzésre, amit éreztem az a, deperszonalizáció érzése. Azóta is ezt érzem csak sokkal enyhébben, most már tudok koncentrálni dolgokra, de az idő még most is nagyon lassan telik, étvágytalan is vagyok és alkalom adtán zsibbadást érzek a tarkómon esetleg enyhe szédülést. Mikor nem foglalom le magam akkor folyamatosan azon jár a fejem, hogy normálisan viselkedem-e kívülről látszik e, hogy nem érzem magam teljesen jól. Lehet, hogy a THC, deperszonalizációs szindrómát váltott ki nálam? És ha igen akkor lehet ezt kezelni? Ki lehet ebből gyógyulni? Milyen orvost kellene felkeresnem ha nem múlnak a tünetek? Elmúlhatnak magától is?, Hogyan tudhatnám meg biztosan, hogy tényleg, deperszonalizációs szindrómám van-e? Nem szedek semmilyen gyógyszert, korábban nem voltak pszichés problémáim. Ha jellemeznem kellene magam azt mondanám nagyon meg tudok ijedni bizonyos szituációktól. Mikor még kisebb voltam olyan 12-13 éves körüli, jártam egyszer pszichológusnál, mivel az utcán leköhögött egy öreg nénike és bemeséltem magamnak, hogy ettől én beteg lettem. Várom mielőbbi válaszát. Üdv

Dr. Veress Dóra válasza marihuána témában

Kedves Kérdező! A marihuána élvezete nem minidg jár pozitív hatással. Az esetek 20%-ában pánikszerű tüneteket okoz, aminek része lehet az Ön által leírt jelenség is. Nem kell első és rutinos használónak sem lenni ahhoz, hogy valaki ezt az érzést tapasztalja, ez bármikor bárkivel előfordulhat. A panaszai valószínűleg el fogak múlni hamarosan, ne aggójon miattuk. Ha mégsem, akkor keresse fel a héziorvosát, vagy a legközelebbi pszichiátriai szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. január 10.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Marihuana stb
Kedves Doktornő! Olyan kerdesem lenne, hogy mekkora a valos veszelye annak, hogy ha alkalomszeruen 1-2 havonta 1x fogyasztok marihuanat illetve amfetamin...
Marihuána kimutatási ideje.
Tisztelt Doktor úr/nő. Egy hete egy társammal elszívtunk egy marihuánás cigit sajnos akkor még nem tudtam, hogy drogteszt fog rám várni közel jövőben a munkám...
Elszívtam egy marihuánás cigarettát és...
Október 31-én, két barátommal elszívtunk egy füves cigit. Ez volt az első ilyen alkalom, és valószínűleg az utolsó is, mert azóta nem érzem jól magam....
Befolyásolja-e
Milyen hatással van a terhességre, egyáltalán milyen rizikói vannak annak, ha a férfi marihuána fogyasztó, a nő nem. Nyilván azon túl, hogy tudjuk, hogy...
Mennyi idő alatt ürül ki a THC a...
Tisztelt doktor úr/hölgy! Több, mint egy éves házasok vagyunk a férjemmel, s babát szeretnénk vállalni. Elég gyakran használt mindkettőnk marihuánát több...
Jelenleg felíratható varenicline...
Tiszteletem! Jelenleg Magyarországon forgalomban van, illetve felírható varenicline (Champix) a dohányzásról való leszokást elősegítő terápiaként? Amennyiben...