Fájdalom a bal csuklóban

Kedves doktor nő/úr! kb. 2 éve vettem észre először, hogy vizelési inger hirtelen jelentkezésekor, amikor visszatartom a vizeletet a bal kezem csuklóján, jól behatárolhatóan egy kb 6-9 cm-es szakaszon egy másodperc alatt létrejövő, akkor még viszonylag gyenge, de mostanra már nagyon erős belehasító fájdalom alakul ki és mintegy 10-15 másodpercig tart, majd megszűnik. Ultrahangos vizsgálaton kismértékű prosztata nagyobbodást jeleztek, éjszaka csak egyszer, hajnali 3 és 4 óra között kell felkelnem pisilni. Gyógyszert egyelőre nem kell szednem az urológus szerint. Az említett erős fájdalom valamennyi nappali vizelési inger hirtelen megjelenésekor, a vizelet visszatartásakor jelentkezik. Mi lehet ez? Válaszát köszönve: lászló

Dr. Merth Gábor válasza prosztatamegnagyobbodás témában

Kedves László! Én nem tudok olyan dologról, ami kapcsolatba hozhatná a két tünetet. Elképzelhető, hogy párhuzamosan fut két probléma Önnél, melyet -és ezt most nem, derogálóan mondom-, összekapcsolt, és már pszichésen is "így" viszonyul a dologhoz. Esetleg a gerincvelőnél lehet valami elváltozás, de ezt most egy kicsit "okoskodva" mondom Önnek, mivel elég nagy "távolság" választja el a két idegközpontot egymástól. Én a magam praxisában sem találkoztam még ilyen vagy ehhez hasonló összekapcsolással. Azt tehetné talán, hogy kicsit tüzetesebben megfigyeli magát, hátha észre vesz más elváltozásokat is, mozgásrendszeri, gerinc vagy egyéb tüneteket, és megpróbálja ezeket objektíven értelmezni. Ezzel nem csak magának, de leendő orvosának is segíteni tud...

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 02.

Kérdések és válaszok: Prosztatabetegségek

Döntési helyzet
Tisztelt Doktor Úr!, Mint az alábbi másolatokból kiderül, rendszeresen járok urológiára és negyedévente labor és uh vizsgálatra is. Bevallom több helyen is...
Mit használjak visszatérő...
Jó napot kívánok Doktor úr! Évek óta krónikus prosztata gyulladásban szenvedek az urulógusom szerint. Sajnos az antibiotikum kúrák és a vény nélküli...
Merevedési zavar és Pollstimol
Urulógusomat merevedési zavarral kerestem fel, megvizsgált és tájékoztatott, hogy az egyik herrém nagyobb, mint a másik illetve, hogy van rajta egy Ciszta....
Prosztatamegnagyobbodás miatt katéter
Tisztelt Doktor Úr! Édesapám 65 éves és súlyos depresszióval kezelés alatt áll kb. 2-3 hónapja. Az urológiai panaszai (jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, a...
Műtét utáni szövődmény, prosztata...
Tisztelt Doktor Úr! Megpróbálom rövidre fogni apukám történetét. 2019.09.18-án gerincérzéstelenítésben térdprotézis beültetés történt. Műtétet követően második...
Prosztata megnagyobbodás-potencia
Kedves Doktor Úr! Prosztata megnagyobbodásom van (jóindulatú) 2017 Júniusában ez volt a leletemre írva: Prostata 36*44*43 mm nagyságú. Azóta volt egy epehólyag...