Reggeli váladék

2011. szeptemberben bal oldali totál PTX-em volt. Egy hétig voltam kórházban, becsövezve. Most kezdem már érezni, hogy jól vagyok ezen a téren. Ezt az információt csak azért írtam le, mert nem tudom, hogy van-e valami köze a lenti problémához. Több, mint egy éve (2011.12.31. óta) minden reggel (évszaktól, helytől függetlenül) úgy kelek fel, hogy váladék van a torkomnál valahol. Nem tudom, hogy lentről vagy fentről kerül-e oda, mert mikor felkelek már ott van. A színe fehér-sárga, hol töményebb, hol hígabb., De inkább töményebb., Amikor torokgyulladásom van, akkor zöld a színe. 2-3 alkalommal jön fel, kb. fél óra alatt. Utána elmúlik, úgymond kitisztulok., Amikor legelső alkalommal volt a váladékozás, akkor este füstös környezetben voltam. A váladék könnyen feljön, kicsit hátrahajtom a fejem, és szinte magától felcsúszik. Nem jár köhögéssel, illetve nap közben sem köhögök. Nincs nehéz légzésem, nem fáj semmim. A váladékban hetente kb. egy alkalommal nagyon kis mennyiségű vér is található. Az orrom is minden reggel nagyon tele van, és több zsebkendőt is elhasználok, mire az is kitisztul, nem érzek orrváladék csurgást a garatom felé. 5 éve nem viszont, előtte 9 évig dohányoztam. 2012., dec. voltam mellkas HRCT. Itt mindent rendben találtak, hörgőtágulat kizárva. Voltam fül-orr-gégészeten. Röntgen rendben, légtartó orrmelléküregek. Torokváladék tenyésztés szintén rendben. Allergia teszt: parlagfű ++; házipor +. A házipor nagyon elhanyagolható módon volt látható csak a bőrömön a teszt során. Egy hónapig használtam a Nasonex orrsprayt, eredménytelenül., Amióta abbahagytam (3 hete) orrfújáskor vérzik az orrom. Egy hete elszedtem kis mennyiségű folyadékban feloldva 10 db calcimusc oldatos injekciót is, de a váladékban ugyanúgy megjelenik néha a kis mennyiségű vér. Refluxra utaló tüneteim nincsenek. Többször előfordult, hogy du. 2 óra után nem ettem, és így is volt váladék reggelre. Tüdőgyógyász azt javasolta, hogy amennyiben nem javul a helyzet, úgy esetleg egy hörgőtükrözést kellene csinálni. Egyik kérdésem az lenne, hogy ez a beavatkozás mennyire veszélyes, milyen következményei lehetnek. Illetve Önök a fentiek alapján indokoltnak látják-e? Mitől lehet ez a reggeli váladékozás és mivel tudnám megszűntetni? Segítségüket előre is nagyon köszönöm.

Dr. Hangonyi Csilla válasza reggeli váladék témában

Kedves Kérdező! A hörgőtükrözés egy néhány perces, alapvetően nem veszélyes beavatkozás. Az említett panaszok közül az időnkénti vérzés miatt valóban ajánlott elvégezni., Ami az orrtüneteit és váladékképződést illeti, hatékonyabb allergia ellenes kezelést/ az orrspray mellett antihisztamint/ és aszthma ellenes belégzőszert ajánlok, több hónapon keresztül. Attól, hogy a házipor csak kicsit lett pozitív a bőrteszten, még okozhat komoly tüneteket. A korabbi PTX. Inkább a dohányzással függ össze. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. február 06.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Szárazon félrenyelt proten por okozhat...
Tisztelt Doktornő, 3 napja készítettem a reggelimet, ami zabkása volt fehérje turmix-al. A port nem sikerült megfelelően elkavarnom, melynek eredményeként...
Penész probléma
Tisztelt Doktor Nő! A minap arra lettünk figyelmesek, hogy a konyha bútorunk hátulja teljesen átázott és kicsit penészes. Ezt követően 1 nappal már víz...
Mellkasfájdalom, quantiferon pozitív...
Tisztelt doktornő! 2019-Ben igazolt, nem fertőző tbc-s beteg voltam. Pár hónapnyi gyógyszeres kezelést követően gyógyultnak nyilvanítottak, közben. 1.típusu...
Fokozottabb tüdőrajzolat
Tisztelt Doktornő! Édesanyámnak reumatológia vizsgálat során mellkas ct készítését írták elő. A lelet az alábbi: Ismert situs inversus. Éles kontúrú rekesz....
Cserép összetörése során keletkező...
Tisztelt Doktornő! 4 évvel ezelőtt a szüleimnek kellett segítenem kb. 2-3 garázsnyi melléképületről tetőcsere miatt levett cserepet kellett neki vágni a...
Elhúzódó köhögés
Kedves Dr-nő. Panaszommal jelentkeztem Pulmanológiára: Körülbelül múlt hónap 10 én csúnyán megvoltam fázva, torokfájással kezdődött majd nagyon erős...