Részleges mellizom szakadás

Jo napot érdeklödni szeretnék öntöl az iránt, hogy nem fort össze az izom 3 honap allat pedig nagyon hangsulyozom nagyon vigyáztam ne eröltesem most meg akarják müteni mivel fog ez járni, mennyi idö még helyre jön kicsit félek, hogy nem lessz soha a régi

Dr. Bogdán Aurél válasza izomszakadás témában

Vizsgálat nélkül, illetve a dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Általában régi sérülések után az izomegyesítő műtéteknél a heges részeket eltávolítják, és a felfrissített izomvégeket varrják össze. Az izom sérülés fokától függően tehermentesítő varratok is kerülnek behelyezésre. Ezt követően szintén az izomsérülés fokának tükrében 4-6 hét kímélet szükséges az izmok gyógyulásához és utána kezdődhet a rehabilitáció és a gyógytorna. Általában a műtétet követő 2-3 hónap után tudja a beteg folytatni a munkáját munkakörétől függően.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. október 16.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Izomszakadás
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! A kérdésem nem konkrét esethez kapcsolódik, hanem csak elméleti lenne. Ha valaki izomszakadást (teljes) szenved és ellátás nélkül...
Mit tegyek izomszakadás után hideg...
Tisztelt dr.! A kérdésem az, hogy Péntek este, ami most egy hete történt izomszakadást állapítottak meg a balesetiben kézzel diagnosztizálva! Hétfőn az itteni...
Bicepsz-izom
Tisztelt Doktor Nő/Úr! A páromat 3 napja műtötték részleges bicepsz-izom szakadással. Azt mondta a kezelő orvos, hogy csak idő kérdése, hogy mikor szakad le....
Részleges izomszakadás-e?
2 hónapja kézilabdázás közben egy rossz lépés következtében elszakadt a térdemnél az izom részlegesen. (legalábbis az orvos ezt állapította meg) Elmentünk még...
Részleges izomszakadás zuhanás után
Tisztelt Doktor nő, Doktor úr! Egy 22 éves Artista hölgy vagyok és egy előadás alkaklmával szerencsétlenül a bal lábamra zuhantam kb 2.5 méter magasságból...
Izom szakadás
Izom szakadás otthoni kezelése érdekel.mi segíti a gyógyulást (Perskindol kenőcs?) csodát nem várok, de jó lenne hamar túl lenni rajta. Sok a fibralgiás...