Hónaljmirigyek

Több, mint 3 hónapja vettem észre, hogy a jobb hónaljam érzékény. Tapogatással kitapintottam egy zökdborsó nagyságú csomot. Rögtön jelentkeztem mamógráfiai vizsgálatra. A jelentkezéstől számított 2 hónapra kaptam időpontot. Mire elmentem az orvoshoz addigra eltünt a csomó. Mondtam az orvosnak, hogy mit észleltem, de ő akkor nem érzett semmit, és azt mondta, hogy a vizsgálat eredménye negativ. Most pedig a bal hónaljamnál vettem észre megint egy csomót. Az orvos azt mondta a mellrák vizsgálatnál, hogy a rákos daganat az nem fáj, biztos, hogy nem daganat lehet., De, hogy most ismér jelentkezett egy csomó hónaljamban, ideges lettem. Gondolom ez is el fog múlni, de azt szeretném tudni, hogy kell e ezzel foglalkoznom, és el kell e mennem orvoshoz. Ha igen, akkor milyen szakorvost keressek meg. 48 éves leszek, idáig nem voltak panaszaim, a menstruáciom redszerességgel, és egyformán szokott lenni. Lehet, hogy belépek a változó korba, és ez ennek a próblémája. Mi a teendőm? Köszönöm

Dr. Csuth Ágnes válasza csomó a hónaljban témában

Kedves Hölgyem! Egy banális sérülésen bejutó fertőzés is okozhat nyirokcsomó megnagyobbodást, ami a fertőzés gyógyulásával megszűnik. Emellett a hónaljban elő szokott még fordulni verejtékmirigy-gyulladás is, enyhébb formája magától is megszűnhet. Ha csomót tapint a hónaljban, akkor háziorvosához forduljon, aki ultrahangos vizsgálatra tud adni beutalót, ott pedig a csomó szerkezete vizsgálható, megállapítható, hogy nyirokcsomóról van-e szó, illetve sok esetben annak szerkezetéből a gyulladás eredete is megállapítható.Üdvözlettel.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. szeptember 28.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Csomó a hónaljban
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! 21 éves lány vagyok és körülbelül 1-2 éve megjelent egy csomó a jobb hónaljamban, ami a menstruáció közeledtével a melleimmel...
Csomó a hónaljban
Jó napot! Azzal a problémával fordulnék önhöz, hogy 4 napja egy fájdalmas borsónyi csomót érzek a bal hónaljamban alul. Mitől lehet ez? Lehet mellrák? nagyon...
Csomó a hónaljban, mitől lehet?
Tisztelt Doktor úr/ nő! Néhány napja a hónaljamba apró pici kemény csomót találtam. Nem borsónagyságú hanem lényegesen kisebb. Ahogy mozgatom a bőrt felette,...
Csomó a hónaljban
Tisztelt Weborvos! Úgy körülbelül 2008.decemberében vettem észre egy kis furcsa pici ugrándozó csomót a hónaljam alatt ott ahol a melltartó tartó...
Csomó a hónaljban
A bal hónaljamban pici csomót tapintottam, ami nem fáj. Előzményben csecsemő korban agyi cystám volt és a homlokcsonton 2001-ben hystiocitosis. Orvoshoz...
Duzzanat a hónaljban.
Kedves Szakértő! Szoptatás után pár hónappal egy duzzanatot vettem észre a hónaljamban, de ez nem csomó hanem olyan állagú, mint a hasfalon a zsír. Szóval nem...