• Évszázados tanácsok

        WEBBeteg blogja

           "... Ciánmérgezés. A kéksavas mérgek a vér- és idegmérgek csoportjába tartoznak. A tiszta kéksav a legerősebb hatású mérgek egyike. Kéksav fej­lődik rágás közben az őszi- és sárgabarack-, meggy-, cseresznye- és szilva magvából, különösen pedig a keserű mandulából. Gyermekeknél, akik mohón nekifeküsznek a barackmagevésnek és felnőtteknél is, ha keserű mandulát ettek, már többször fodult elő mérgezés, amelynek gyorsan lehet halálos vége. A kéksavval való mérgezések rendszerint öngyilkos szándék­ból történnek. Főkép azért használják, mert gyors a hatása. Nagy adag tudniillik néhány perc alatt megöli az embert. Aki beveszi, annak az arca kipirul, lélegzetvétele elakad és eszméletlenül összeesik. Kisebb adagnál szívdobogás, szédülés, lélegzési szünet, eszméletlenség és hüdés jelentkezik. A halál 1/2-1 óra múlva szokott bekövetkezni, de ha ennél hosszabb ideig húzódik a betegség lefolyása, a kórjóslat már nem olyan kedvezőtlen.

           A halál néha olyan hirtelen következik be, hogy alig van módunk és lehetőségünk arra, hogy a szerencsétlen embert első segítségben részesít­hessük. Ha azonban a lefolyás nem ilyen rohamos, sürgősen gyomormo­sásról vagy hánytatásról kell gondoskodnunk. Ez különösen akkor lehet eredményes, mikor a mérgezés magvakkal történt. Ha a mérgezettnek alig van érverése és lélegzése is szünetel, azonnal meg kell indítani a mester­séges lélegeztetést. Az idegrendszer megfelelő működésének biztosítása cél­jából, adjunk a betegnek izgató szereket, tehát alkoholt, erős fekete kávét, teát. Fejét, tarkóját és hasát öntsük le meleg fürdőben hideg vizzel.

           Gombamérgezés. Hogy melyik gomba ehető és melyik nem, annak nincsen feltétlenül biztos ismertetőjele. Népies vélemény szerint, ha a gomba nedve megfeketiti az ezüstkanalat, akkor az mérges gomba. Ezt azonban határozottan még sem lehet állítani. Orvosi szempontból csak azt lehet java­solni, hogy a gombának rossz szaga van, ha régi és csipősizü, vagy ha a rovarok már kikezdték, tartózkodjunk tőle. Olyan gombát, amelyet magunk nem ismerünk, ne szedjünk és ne is vásároljunk. Az ehető gomba is okoz­hat mérgezést, ha romlott. A gomba nagy víztartalmánál fogva könnyen indul rothadásnak. Ez az oka annak, hogy néha még a teljesen jónak látszó gomba is már romlott és mérgezésre adhat alkalmat.

           Gombás ételt nem szabad elrakni egyik napról a másikra, mert az ilyen felmelegített gombamaradék könnyen a kolerához hasonló mérgezést okoz­hat. A mérgezés tünetei az elfogyasztás után csak órák múlva, sőt néha csak másnap jelentkeznek és főképpen gyomor- és bélfájdalomban, hányás­ban és hasmenésben mutatkoznak. Néha ikragörcsök, sőt általános görcsök lépnek fel és a beteg a mérgezésnek áldozatul is eshetik. A gombamérgezések elég gyakoriak és rendszerint tömegesek. Óvatosságból és az esetleges mérgezésnek megelőzése céljából fontos, hogy főzés előtt forrázzuk le a gombát, mert igy ki lehet belőle vonni a mérget. Természetesen ezt a kivo­natot ki kell önteni és az első forrázat vizét nem szabad használni.

           Mérgezés esetén az legyen az első segítség, hogy a betegnek hánytatót és igen erélyes hashajtót adjunk, bár sokan azon véleményen vannak, hogy erre nincs is szükség, mivel a beteg amúgy is hány és hasmenése is van. Hashajtásra ricinusolajat lehet használni. A betegnek lehűlt testét melegít­sük fel dörzsöléssel, meleg pokrócokkal vagy melegitőpalackokkal. Ha a hányás már túlságos volna, adjunk a betegnek jeges szódavizet.

           A romlott ételekkel való mérgezés, mint például a kolbászmérgezés, a koleráéhoz hasonló tüneteket okoz. Legtöbbször a véres- és májashurkák okoznak mérgezést azáltal, hogy igen gyorsan bomlásnak indulnak. Ezeket tehát friss állapotban kell elfogyasztani, vagy pedig át kell őket füstölni. Utólagos főzéssel a romlott kolbászban kifejlődött méreganyagot már többé nem lehet megsemmisíteni. A romlott kolbászból igen kevés is alkalmas arra, hogy súlyos mérgezést okozzon. A kolbászfélék elromlását fokozzák a szo­kásos betétek, mint például a zsemlye, liszt, velő, vér, máj, szalonna, mazsola és aprószőlő. Attól is gyorsan romlanak, hogy nincsenek eléggé megsózva és alig vannak megfüstölve.

           A kolbászmérgezés tünetei rendszerint csak órák múlva, sőt némely­kor másnap lépnek fel és rosszullétből, hányásból és heves hasmenésből állanak. Később főfájás, kettős látás és nyelési nehézség mutatkozik. A beteg alig tud beszélni és mindezen tünetekhez hüdési jelenségek csatlakoznak.

           Az első segély hánytatás és hashajtás legyen. Ha gyorsan jön az orvosi segítség és a beteg nem fogyasztott nagyon sokat a romlott kolbászból, a beteget meg lehet menteni, ellenkező esetben a beálló szivgyengeség komo­lyabb következményekkel járhat. Ha a hányásra már nincs szükség, csilla­pítsuk meg a hányási ingert jéglabdacsokkal vagy szódavízzel. Ha a beteg összeesik, fekete kávét, teát adjunk neki, ha pedig teste lehűl, melegítsük fel.

           A romlott és rothadásnak induló hus, kivált a vadhús és a zsíros szár­nyasok husa is a kolbászmérgezéshez hasonló tüneteket hozhat létre. A kezelés a husmérgezésnél olyan, mint a kolbászmérgezésnél.

        Rothadó, romlott halak is okozhatnak mérgezést, amelynek tünetei hasonlók a kolbászmérgezés tüneteihez. Az első segély ugyanolyan, mint a hus- és kolbászmérgezésnél. Vásároljunk mindig élő halat!

           A kőrisbogár pora már gyakran okozott mérgezést. Gyilkosságra és ön­gyilkosságra is használják. A nép között nagyon el van terjedve az a téves nézet, kogy a kőrisbogárral a másik nemben szerelmet lehet ébreszteni. Kuruzslók veszettség és vizkórság ellen szokták adni. Belsőleg való bevétel­nél hányást, hasmenést, véres széket és véres vizelést okoz. Mérgezés esetén adjunk a betegnek hánytatót, hashajtót, meleg teát és meleg fürdőt. Izzasztás céljából takarjuk be meleg ruhákkal. Zsirt, olajat, tejet és tojást ke­rülni kell!

           Kígyómarás is okozhat mérgezést. A nálunk ismeretes kigyófajták közül mérges a keresztes vipera és a homoki vipera. A mérgezés tünetei: hideg verejték, szivgyengeség, görcsök és hüdések.

           Az első segitségnek az a legfontosabb feladata, hogy a méreg felszívó­dását meggátoljuk, vagy legalább is késleltessük. Ez okból a marás helye fölött alkalmazzunk erős kötést madzaggal, nadrágszíjjal, zsebkendővel, vagy akár az eltépett ing darabjával. Sokáig a szoros kötés nem maradhat meg, mert üszkösödést okozna. A lekötés után tágitsuk ki egy kicsit a sebet, nyomkodjuk ki és aztán a megmart ember szopja ki. Ne idegen ember! Míg az orvos megérkezik, rakjunk a megdagadt testrészre jeges borogatást. Ne szeszes italt adjunk a betegnek, hanem fekete kávét és teát. ..."

           (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           "... A fehér zsáspával (Veratrum album) való mérgezés aránylag ritka. A fehér zsáspa évelő növény, amely főkép hegyi erdőkben, réteken és lege­lőkön fordul elő. Mérgező természeténél fogva óvatosan kell vele bánni. Tünetei hányásban, hasmenésben, szédülésben, görcsökben, izommerev­ségben és a központi idegrendszer hüdésében mutatkoznak. Mérgezés esetén első teendő a méreg eltávolítása hánytatás és hashajtás által. Adjunk a mér­gezett egyénnek erős feketekávét és teát. Míg az orvos megérkezik, takarjuk he a beteget jó melegen, hogy izzadjon.

           A solanin csak gyengébb hatású méreg, amely a burgonya korai gu­móiban, virágaiban és bogyóiban, továbbá az éretlen paradicsom zöld héjában fordul elő . Mivel a burgonya kicsirázott gumójának mérgező ha­tása van, a burgonytisztitásnál a csirákat mindig ki kell vágni. Marhák már gyakrabban megbetegedtek olyan viztől, amelyben burgonyát főztek. A megfőzött és meg nem hámozott uj burgonya már többször okozott mérge­zést. Éretlen paradicsommal készült étel is mérgezést idézhet elő, de ha a zöld paradicsomot ecetben rakják el, nem jelentkezik a mérgező hatás.

           A solaninmérgezés tünetei: gyomorfájás, hányás, hasmenés, szédülés, ájuldozás, remegés, mély kábultság, rángatódzás, beszédzavar, sőt eszméletlenség. Mindezen tüneteken kivül a betegnek a szeme bogara ki van tá­gulva. Sokan mérgező hatását a dohányéhoz hasonlítják.

           Az első segély hánytatásban és hashajtásban áll. Legjobb hashajtó a ricinusolaj. Adjunk a betegnek feketekávét, teát, cognacot.

           A bürök (Conium maculatum). Elhagyatott, gyomos helyeken szokott tenyészni; minden részében, főkép pedig a leveleiben és a gyümölcsében veszedelmes hatású méreg foglaltatik. Gyilkossági és öngyilkossági célra ritkán használják. Leginkább ugy okoz mérgezést, hogy összetévesztik petrezselyemmel, paszternákkal és zellerrel. Gyümölcse olyan, mint az ánizs és gyakran ezzel össze is keverik. Tünetei a következők: égető érzés a szájban és a torokban, émelygés, hányás, nyálfolyás, hasmenés, szédülés. A beteg szeme bogara kitágul. Görcsök jelentkeznek és bénulások kelet­keznek. A halál néhány perc, esetleg néhány óra alatt bekövetkezhetik. Kedvező lefolyás esetén is a beteg napokon keresztül remeg.

           Az első segély hánytató és hashajtó nyújtásából, illetve gyomor- és bél­mosásból áll. Takarjuk be a beteget meleg ruhákkal, dörzsöljük a testét és ha szükséges alkalmazzunk mesterséges lélegezést.

           Nikotinmérgezés. A dohánynak minden részében, de különösen a le­velében van egy súlyos méreg, amely nikotin név alatt ismeretes és ámbár a dohány óriási mértékben el van terjedve, mégis aránylag nagyon ritkán okoz veszélyesebb heveny mérgezést. Könnyebb mérgezési esetekkel ter­mészetesen sürün találkozunk a dohányzás első kísérleteinél, sőt néha ké­sőbb is olyanoknál, akik túlságosan hódolnak a dohányzás szenvedélyének. Néha az okozza a mérgezést, hogy dohánylevél-forrázatot vagy bagólevet adnak makacs székrekedés ellen csőrében, máskor meg ugy jön létre, hogy dohánylevet használnak tetvek és rüh ellen. A nikotin felszívódik a sértetlen bőrről is és még inkább a sebekről. Ez a magyarázata annak, hogy dohány­leveleknek vagy ezek forrázatának borogatás formájában való használata után nikotinmérgezés támadhat. Nikotinmérgezést a piszkos pipa is okoz­hat, mikor belőle a bagólé nagyobb mennyiségben jut a szájba és innen a gyomorba. Még a dohányfüst is okozhat mérgezést.

           Heveny mérgezésnél, mikor könnyebb esetről van szó, a beteg émely­gésről, hányásról, hasmenésről panaszkodik, szédül, ájuldozik és szivdobogása van; súlyosabb esetben azonban véres székletéte van, mereven néz, görcsök kinozzák, nem tud beszélni, lassankint elveszti az eszméletét és összeesik. A halál néha már 10 perc múlva bekövetkezik, máskor meg a beteg szenvedése elhúzódik fél óráig is.

           Mivel a beteg magától hány, hánytatóra rendszerint nincs szükség. Vé­gezzünk gyomor- és bélmosást. Öntsuk le a fejét hideg vizzel. Adjunk neki feketekávét, teát, bort és ha szükséges, végezzünk mesterséges lélegzést.

           Az alkoholmérgezés enyhébb alakja nem szokott komolyabb következ­ményekkel járni, a súlyosabb hevenymérgezés azonban halálos veszedelmet is okozhat. Ilyen esetben kezdetben kipirul az arc, kidülled a szem és a mérgezett egyénen izgalmi tünetek jelentkeznek. Néha azonban ezen tüne­tek nem is jelentkeznek, hanem az egyén hirtelen összeesik, a szeme üveges lesz, hideg verejték lepi el az arcát, testének hőmérséklete leszáll és görcsök között beáll a halál. A mérgezésnek ily súlyos voltánál azonnal orvost kell hivatni és amig megérkezik, meg kell oldani a betegnek szük ruháját és friss levegőről kell gondoskodni. Ha fiatal, erős és egészséges emberről van szó, akinek az agya felé vértolulása van, helyezzük a fejét magasra és rak­junk rá hideg borogatást. Ily módon esetleg megelőzhetjük a gutaülést. Öntsünk a hátára hideg vizet és tegyünk lábikráira, meg a mellére mustár-papirost. Ha azonban a mérgezett egyén nagyon kimerült és a bőre hideg, akkor inkább folyamodjunk az izgatószerekhez és adjunk neki erős fekete­kávét, teát.

           Ha kimarad a lélegzése, fogjunk hozzá a mesterséges lélegzés megindításához. Sohase fektessük hideg helyre, mert az alkohollal mérge­zett egyén testének úgyis hajlandósága van a lehűlésre. Tőlünk telhetőleg törekedjünk meggátolni a nagy melegveszteséget, ezért takarjuk be meleg ruhákkal, sőt esetleg használjunk melegitőpalackokat is. A felmelegedést a testnek erős dörzsölésével is elő lehet mozdítani. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           "... Rézmérgezés. A háztartás körül éppenséggel nem ritka és ugy keletke­zik, hogy savanyu ételt, savanyu gyümölcsöt, zsirt vagy nagyon sós ételt rézedényben főznek, vagy hagynak állani. A nagyközönség is jól ismeri a grünspannak nevezett ecetsavas rézoxidot, amely oly módon okoz mérge­zést, hogy a hiányosan vagy egyáltalán nem cinnezett rézedények faláról réz jut az ecetes, zsiros vagy nagyon sós ételekbe. Néha ugy keletkezik a rézmérgezés, hogy a gondos háziasszony a szép zöld szin kedvéért az ecetesugorka és paprika télire való elrakásánál rézpénzt is tesz az üvegbe. Bab-és borsókonzervek készítésénél is gyakran használnak higitott kénsavas rézoldatot, hogy szép legyen a színük. Ezek a konzervek is alkalmasak mérgezés előidézésére.

           Heveny mérgezés esetén a tünetek, ha a gyomor üres volt, igen gyorsan, ha azonban telt volt, csak 15-30 perc múlva jelentkeznek. A beteg öklöndözik, émelygésről panaszkodik és csakhamar el kezd hányni. A ki­hányt tömeg zöldes- vagy kékes szinü. A hányás ismétlődni szokott. Szédül, fáj a feje, kólikája és hasmenése van. A lefolyás rendszerint kedvező szo­kott lenni

           Mérgezés esetén az első teendő a gyomor és bél kiürítése leginkább gyomor- és bélmosással. Hánytató fölösleges. Hashajtónak keserüvizet vagy keserűsót használjunk. Ricinusolaj, ecet és zsir kerülendő, de jó a tej, tojás­fehérje, szőlőcukor és méz. Ha feltehetjük, hogy a beteg a felvett rezet már mind kihányta, a hányási inger csillapítása céljából nyújtsunk neki jéglabdacsokat, jeges pezsgőt vagy szódavizet.

           Nem maró hatású méreggel való mérgezés esetén az az első teendőnk, hogy meghánytassuk a beteget. Utána adjunk neki erős feketekávét vagy teát. Ez kivált a bódító mérgeknél jó, mikor a beteget ébren akarjuk tar­tani. Ilyen esetben tegyünk a fejére hideg vizes ruhát és a gyomrára mustárpapirost.

           A maszlagos nadragulyával (Atropa belladonna), a beléndekkel (Hyo-sciamus niger) és a maszlagos redőszirommal (Datura strammonium) való mérgezés nálunk elég gyakori. A nadragulya bogyója kékesfekete színű, hasonlít a cseresznyéhez és a gyermekek érése idején gyakran nekifeküsznek és vidáman lakmároznak belőle. A másik kettőnek is a magvait gyak­ran megeszik a gyermekek tréfából és tájékozatlanságból. Tévedésből az is megeshetik, hogy a beléndeknek a gyökerét más hozzá hasonló gyökér helyett befőzik a levesbe. Sok mindenféle utja-módja van annak, hogy ez a három növény mérgezést okozzon. A nadragulya levelét gyakran használ­ják gyilkossági mérgezésre.

           Nadragulya mérgezésnél szárazság érzése keletkezik a szájban és a bárzsingban. Köhögési inger jelentkezik. A beteg nehezen tud nyelni, vagy egyáltalában nem is tud, émelygés és hányás kínozza. Az arca piros, a szeme kidülledt, a szeme bogara kitágul, szineset lát, zug a füle és nagyot hall. Néha ugy viselkedik, mint aki szeszes italt ivott, nevet, énekel, kiabál, félre­beszél és őrjöng. Lassan aztán elcsendesedik és mély kábultságba esik. Néha a bőrén a vörhenyhez hasonló kiütés támad.

           A beléndekkel és a maszlagos redőszirommal való mérgezésnek a tünetei nagyjában ugyanolyanok, mint a nadragulyával való mérgezésnek a tünetei, mégis a beléndeknél az izgalom rövidebb ideig tart és gyakran hiányzik a bőr pirossága.

           A felsorolt három növénnyel való mérgezésnél legfontosabb teendő a gyomor- és bélmosás vagy pedig hánytatónak és hashajtónak a beadása. Gyorsan ható hashajtót a bélmosás mellett is lehet adni. Itassunk a beteggel sok vizet és, ha szükséges, újra adhatunk neki hánytatót. Ezután próbáljuk a beteget izzasztani. Őrjöngés esetén rakjunk a fejére hideg vizes borítást. Mindezt természetesen csak addig kell tenni, mig a haladéktalanul elhívott orvos a beteghez meg nem érkezik.

           A sisakvirággal (Aconitum napellus) való mélrgezés aránylag ritka és oly módon keletkezik, hogy a gumóját összetévesztik retekkel vagy zellerrel, a levelét pedig petrezselyemmel, kaporral vagy salátának való füvekkel. Gyermekeknél néha az okoz mérgezést, hogy a kék virágát a szájukba ve­szik és gondtalanul rágicsálják. Ennek a vadon termő növénynek minden részében vannak mérgező hatású alkatrészek, de leginkább a gyökerében. Igen súlyos idegméreg, amelynek tünetei a bevétel után csakhamar jelent­keznek. Égeti a nyelvet és a garatot, a beteg szomjazik, de csak nehezen, vagy pedig éppenséggel nem tud nyelni. Szédül, hányása és hasmenése van. Nehezen beszél, alig lát és hall, de azért eszméletnél van. Arckifejezéséről szinte le lehet olvasni a gyötrő fájdalmat. A szeme bogara ki van tágulva.

           Kórjóslata igen rossz. A beteg életének megmentése érdekében ürítsük ki a gyomrot és a belet. Adjunk hánytatót és azután erős fekete kávét. Eszméletlenség esetén rögtön fogjunk a mesterséges lélegzéshez.

           Mákmérgezés. Tudni kell, hogy az ópium nem más, mint az éretlen közönséges kerti máknak (Papaver somniferum) beszáradt tejnedve. Ellankadást, álmosságot, eszméletlenséget és izomhüdést okoz. Falun nálunk a mákfejjel való mérgezés elég gyakori, mert a csecsemőkkel és főleg a dajkaságba adott gyermekekkel a tudatlan anyák és dajkák mákfejekből való főzetet itatnak, hogy csendesek legyenek. És valóban el is csendesed­nek, mert mély álomba merülnek. Néha pálinkában áztatják meg a mák­fejet és a csecsemő cucliját ebbe a pálinkába mártják. Nem szabad figyel­men kivül hagyni, hogy a gyermekeknek és még inkább a csecsemőknek az ópium iránt való fogékonysága rendkívül nagy.

           Felnőtteknél az ópiumos orvosságok szolgáltatnak okot a mérgezésre. Tudni kell azt is, hogy a közönség által is oly jól ismert morfium és kodein nem más, mint az ópiumnak a hatóanyaga.

           Mérgezés esetén legelőször a gyomorból kell a mérget eltávolítani. Ezt gyomormosással lehet elérni. Jól ki kell öblíteni a gyomrot, mert különben a gyomorredőkben visszamard a méregnek egy része. De nemcsak gyomor-, hanem bélmosásról is gondoskodni kell. Ha az orvos bármely okból nem áll elég gyorsan rendelkezésre, hánytatót kell a betegnek adni és gyorsan ható hashajtót. Mindenképen ügyeljünk arra, hogy a beteget az ereje el ne hagyja. Ne engedjük elaludni, mert ezzel meggátolhatjuk, vagy legalább is elodázhatjuk az orvos megérkezéséig az aluszékonyságnak és mély ká­bultságnak a teljes kifejlődését. Adjunk neki teát, vagy erős feketekávét és rakjunk a fejére hideg vizes, vagy jeges borogatást. Törekedjünk őt rábírni, hogy járjon és beszéljen. Mihelyt a kábulás jelentkezni kezd, dörzsöljük hideg vizzel vagy mustárszesszel és öntsünk hideg vizet a tarkójára és a hátára. Csapkodjuk hideg vizes lepedővel. Ha szükséges, folyamodjunk a mesterséges lélegeztetéshez, amelyet néha órákig is folytani kell. Ha cse­csemő a mérgezett, tegyük bele váltogatva hideg és meleg fürdőbe és adjunk neki teát. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           "... A mérgeket felosztjuk maró és nem maró mérgekre. Ha a beteg a szá­jában égető fájdalmat érez, ha össze van marva a szája, a nyelve, a torka, ha fájdalmas hányás vesz rajta erőt, ha véres cafatokat köpköd, a mérge­zést valami maró sav vagy maró lug okozta.

           Igen nagy fájdalom a hasban, rosszullét és hányás fémekkel vagy pedig romlott tápszerekkel való mérgezésre vall.

           Külön kell kiemelni, ha a mérgezés kénsavval, salétromsavval, só­savval, káliluggal, nátronluggal és ammóniával történt, nem jó a betegnek hánytatót adni.

           A maró méreg rögtön megtámadja azt a helyet, ahova ért. Égető érzést és fájdalmat okoz a szájban és a fájdalom leterjed egészen a gyomorig. A beteg nem tud nyelni, kólika és hasmenés kínozza, hányás és szomjúság gyötri. Ámbár a nem maró hatású mérgek is okozhatnak fájdalmat, mégis ez sokkal kisebb, mint a maró mérgeknél.

           A maró mérgeket felosztjuk savakra és lúgokra. Mivel a maró savak igen elterjedt használatnak örvendenek, nem meglepő, hogy oly gyakran szolgáltatnak alkalmat mérgezésre. Ilyen maró sav például a kénsav, sósav, salétromsav, ecetsav (ecetesszencia) stb.

           Minden maró sav között leggyakrabban a kénsav okoz mérgezést, mi­vel a nyers kénsavat vitriol vagy vitriololaj néven igen gyakran használják ipari célokra és a háztartás is. Ettől eltekintve olcsó és könnyen lehet hozzá­férni. Igen gyakran használják öngyilkosságra is. Az öngyilkosságnak ez a neme különösen a nők között van elterjedve. Mindig súlyos; kórjóslata nagyon bizonytalan és kedvező esetben is gyakran okoz hegesedéssel járó összenövéseket a szájban és a garatban.

           Segélynyújtás céljából ne adjunk a betegnek hánytatót, hanem minél több hideg vizet. Jó a tojásfehérje, a tej és a szappanos viz. Háziszerként összetört tojáshéjat, krétaport vagy a meszelt falról mészkaparékot is szok­tak a betegnek adni. Ezektől azonban jobb tartózkodni, mivel a belőlük fej­lődő szénsav megrepesztheti a gyomor falát. Rakjunk a gyomorra jeges borogatást és a szájban érzett fájdalom enyhitésére adjunk a betegnek jég­labdacsokat. Ha tud nyelni, jégbe hűtött tejjel kell táplálni, ha nem tud, akkor a végbélen keresztül tejjel, tojással és más tápláló csőrével kell fentartásáról gondoskodni.

           A sósavval való mérgezés nálunk elég gyakori, annak ellenőre is, hogy igen kellemetlen szúrós szaga van és füstölög is. Mivel az iparban és a ház­tartásban használata nagyon el van terjedve, nem ritka a vele való öngyil­kosság. Kórképe hasonlit a kénsavval való méregzéshez. Mérgezés esetén az ajkon, szájban és torokban látható pörkök szürkésfehér szinüek. A mér­gezett egyén hányadéka sárgásbarna, néha véres. Gőzének a belehelése is okozhat mérgezést. A mérgezési eseteknek körülbelül háromnegyed része halállal szokott végződni. Az első segély nyújtása olyan, mint a kénsavval történt mérgezésnél.

           Salétromsavval ritkább a mérgezés, mint a kénsavval és a sósavval. De nemcsak a salétromsav okozhat mérgezést, hanem az úgynevezett választóvíz is, amelyben körülbelül 50% salétromsav van. Mivel a salétrom­savat az iparban igen kiterjedten alkalmazzák, könnyen jut a közönség kezébe és igy meg van adva a mérgezésnek lehetősége. A mérgezés tünetei nagyjában megegyeznek a kénsavéval és a sósavéval. Az első segély ugyan­olyan, mint a kénsavmérgezésnél.

           Ecetsavval való mérgezés aránylag ritkán fordul elő és igenlő esetben az úgynevezett jégecet és az ecetesszencia okozza. Felismerése nem okoz nehézséget, mert a beteg szájának és hányadékának ecetszaga van. Az első segélynél az eljárás ugyanolyan, mint a kénsavmérgezésnél.

           Ha karbolsav okozta a mérgezést, legelőbb is adjunk a betegnek tojásfehérjét, tejet és olajat, azután az orvos kimossa a gyomrot. Ha a méreg már a bélbe juthatott, végeznek bélmosást is. Jó szolgálatot tesznek az izgató szerek. Gondoskodjunk a beteg testének felemelegitéséről. Ellenszere a cukros mészviz, amelyet ugy kell készíteni, hogy egy rész oltott meszett keverünk tiz rész cukrosvizzel. Ebből nyújtsunk a betegnek a szükséghez képest 5-10 percenkint 2-3 evőkanállal addig, mig 150 kcm. el nem fo­gyott. Némelyek szerint a karbolsavmérgezésnek kitűnő ellenszere az ecet olyformán, hogy előbb itassunk a beteggel egyenlő mennyiségű vizzel kevert ecetet és csak azután gondoskodjunk a gyomor kiürítéséről. Ha szükséges­nek mutatkozik, mesterséges lélegzést kell végezni.

           Lysol- és lysoformmérgezésnél ellenszerül szolgál a keserűvíz és a karlsbádi viz. Adjunk a betegnek tejet, olajat és tojásfehérjét. Esetleg indokolt lehet a hánytatás. Néha szükség van a mesterséges lélegzésre is.

           Lugmérgezést okozhat a kálilúg, nátronlúg, a lugesszencia és a lugkő. Nálunk feltűnően gyakori. Felnőttek öngyilkosságra használják. Gyermekek a mérgezésnek többnyire véletlenségből, vagy gondatlanságból esnek áldo­zatául. Mihelyt a lug a szájba jut, rögtön szörnyű maró fájdalmat okoz. Ennek a fájdalomnak lehet tulajdonitani, hogy a mérgezés aránylag ritkán halálos. A szerencsétlen ember nem nyeli le a mérget, hanem inkább ki­köpi. Aki akár szándékosan, akár pedig véletlenül mégis lenyeli, iszonyatos kinokat szenved és csillapithatlan hányás gyötri. A kihányt tömeg véres és barna szinü. A beteg szájában súlyos felmaródások támadhatnak. A maró hatás még fokozottabb, mint a kénsavnál. Ellenszerül két-háromannyi vizzel higitott ecetet, vagy pedig citromlevet adunk. Egy citromnak a levét nyomjuk bele egy pohár vizbe és ezt itassuk meg a beteggel. Ezután fektes­sük ágyba, rakjunk a gyomrára hideg vagy jeges borogatást, esetleg könnyebb jégzacskót és ha a méreg bevétele óta már eltelt 1-2 óra, nyelessünk vele apró jégdarabkákat és itassunk vele jeges tejet vagy jeges vizet, ha ugyan tud nyelni és a nyelés nem okoz neki szinte elviselhetetlen fájdalmat.

           A foszformérgezés nálunk azelőtt igen sürün fordult elő, öngyilkosságra gyakran használták olyformán, hogy leszedték a foszforos gyújtó fejét és vizben, tejben vagy pálinkában megáztatták és megitták. 1913-ban azonban nálunk is eltiltották a foszforos gyújtó gyártását és eladását és azóta a foszformérgezések száma nagy mértékben megcsökkent.

           A foszformérgezés akkor jár a legnagyobb veszedelemmel, ha a méreg tejben vagy zsiros levesben oldva jut a gyomorba. Éppen ezért mérgezés esetén ne itassunk a beteggel tejet és ne adjunk neki zsiros vagy olajos has­hajtót. Legfontosab teendőnk, hogy a gyomorból eltávolitsuk a mérget. Ezen célból hánytatót adunk, gyomormosást végzünk. Hánytatónak legjobb a rézgálic 1%-os oldata. Ebből a hányás bekövetkezéséig adjunk 5-10 percenkint egy-egy kávéskanállal. A belekből a mérget hashajtóval távo­lítjuk el. Ezen célra azonban ricinusolajat nem szabad használni. Jó szol­gálatot tesz a hidegvizes beöntés.

           Az arzénmérgezés első tünetei többnyire fél vagy egy óra múlva jelent­keznek. Néha azonban órák is eltelnek, mig az első tünetek mutatkozni kezdenek. Ez részben attól is függ, hogy üres, vagy telt gyomorba jutott-e a méreg. Legfontosabb tünetei: hányás, fájdalom a hasban és hasmenés rizsléhez hasonló ürülékkel. Mérgezés esetén hánytatás az első teendő. Ezt addig kell elvégezni, mig a gyógyszertárból meghozzák az „arzén-ellen­szert". Az orvos megérkezéséig is adjunk belőle a betegnek először két-három evőkanállal, azután tiz- majd tizenöt-husz percenkint egy-egy evő­kanállal. Megjegyzendő, hogy ezt az ellenszert használat előtt mindig jól fel kell rázni. Tejet, tojásfehérjét és szódabikarbonikát kerülni kell. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           "... A mérgezésnek sokféle oka lehet és ezen okoknak megfelelőleg meg­különböztetünk ipari, gyilkossági, öngyilkossági, háztartási stb. mérgezést. A mérgek száma rendkívül nagy és származhatnak az állat-, növény- és ásványországból. Igen sok olyan mérget is ismerünk, amelyet művi uton állítanak elő nem mérgezőhatásu anyagokból.

           Mérgezés esetén a nyújtandó segély szempontjából jóformán mindegy, hogy hogyan jutott a méreg az ember szervezetébe. Az avatatlanra nézve csak az a fontos, hogy ismerje azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik hogy szenvedő embertársán tőle telhetőleg segitsen. Hogy valaki meg van-e mérgezve, vagy sem, azt a laikus nem tudja eldönteni. Mégis elég gyak­ran vannak bizonyos jelek, amelyek neki némi útmutatásul szolgálnak, így például öngyilkosságnál rendszerint megtaláljuk a méreg nyomát papír­ban, skatulyában, pohárban stb. Máskor meg a beteg hányadéka mutat rá a mérgezésre és ennek eredetére. Vannak olyan mérgek is, amelyeket rög­tön fel lehet ismerni szagukról, vagy a betegnek a leheletéről. Ilyen méreg például a szesz, a foszfor, vagy a karból. Néha csak gyanút keltő tünetekre akadunk. Ilyen például az is, mikor valaki közvetlenül valamely étel, vagy ital elfogyasztása után rosszul lesz és esetleg elkezd hányni is. Gyanúnkat még fokozza, ha ugyanakkor és ugyanattól az ételtől, vagy italtól egyszerre többen is megbetegszenek.

           Akkor cselekszünk a leghelyesebben, ha mérgezésnél, vagy ennek gya­nújánál a beteget haladéktalanul kórházba szállítjuk. Mivel azonban mér­gezés esetén sokszor minden perc ujabb és ujabb veszedelmet hozhat a be­tegre nézve, ismernünk kell azokat az általános szabályokat, amelyeknek figyelembevételével módunkban áll, hogy a szerencsétlennek az első segélyt megadhassuk.

           Mérgezés esetén a tüneteknek jelentkezése, illetve kisebb vagy nagyobb mértékben való kifejlődése sok mindenféle mellékkörülménytől is függ. Így például fontos, hogy oldott, vagy nem oldott állapotban jutott a méreg szer­vezetbe, mert az oldott méreg gyorsabban szivódik fel. Némely méreg, ha sokáig áll, részben vagy egészben elveszti a hatását. Növényi mérgeknél nagy szerepe van annak is, hogy mikor, mely időben gyűjtötték és hogyan raktározták el. Mindezektől eltekintve a méreg hatása néha bizonyos egyéni sajátosságoktól is függ, igy például az egyén nemétől, korától, fajától, tápláltságtól stb. Gyermekek, öregek és gyenge szervezetű emberek általában hajlamosabbak a mérgezés iránt, mint az erőteljes, egészséges férfiak. Némely ember ugy megszokja egyik-másik méregnek a hatását, hogy kibír belőle olyan adagot is, amely más emberre nézve már súlyos veszedelmet jelentene. Ilyen például a morfium, a dohány és a szesz.

           Minden mérgezésnél, amely a gyomron át történt, az a legelső és leg­fontosabb teendő, hogy a mérget a gyomorból és a belekből eltávolítsuk. Ezt annyival is inkább meg kell tennünk, mert vannak olyan mérgek, ame­lyeket legalább részben el lehet távolítani, még mielőtt a hatásuk teljes mértékben kifejlődött. A gyomorból a mérget hánytatással lehet eltávolí­tani. Némely méregnek azonban olyan a hatása, hogy a beteg magától is folytonosan hány. Ilyenkor a beteget természetesen nem kell még külön is meghánytatni. Ha szükség van a hánytatásra, a betegnek mindig olyan hánytatót adjunk, amilyent legkönnyebben, illetve leggyorsabban meg tu­dunk szerezni. Ne várjunk, mig a gyógyszertárból hoznak valami gyors-hatásu hánytatót, hanem folyamodjunk a hánytatásnak oly gyakran bevált azon módjához, hogy izgatjuk és csiklandozzuk a beteg garatját ujjal vagy megolajozott kis tollseprővel. Ha ez az egyszerűen keresztülvihető dolog nem sikerül, itassunk a beteggel sok langyos vizet, adjunk neki olajos vagy szappanos vizet, meleg olajat vagy olvasztott vajat. Igyék a beteg fél vagy egész kávéskanálnyi mustárlisztet egy pohár langyos vizben, vagy pedig 1-2 evőkanálnyi konyhasót, pohár langyos vizben feloldva. Ez meg­hánytatja.

           A gyomorból a mérget nemcsak hánytatással lehet eltávolítani, hanem gyomormosással is. Ha a méreg darabos volt, akkor célszerűbb a hányta-táshoz folyamodni. Ilyen darabos méreg például a gomba és a nadragulya. Finom port és törmeléket inkább gyomormosással törekedjünk eltávolítani, mert igy jobban lehet a gyomor redőiben rejtőző apró részecskéket meg­közelíteni.

           A hánytatót mindig tudatosan kell alkalmaznunk és tisztában kell len­nünk azzal, hogy bizonyos mérgekkel való mérgezés esetén milyen hánytatót nem szabad használni. Így például, ha a mérgezést kőrisbogár, réz és foszfor, foszforos gyújtó okozta, hánytatás céljából nem szabad olajat, vajat és általában zsirfélét adni! Ha a mérgezés szublimáttal vagy hánytató bor­kővel történt, akkor a konyhasós vízzel való hánytatás szigorúan kerülendő! Foszforos gyújtóval való mérgezésnél lehetőleg kékgálicoldattal töreked­jünk a hányást előidézni. Addig is, mig az orvos megérkezik, magunk is el­készíthetjük ezt az oldatot. Vegyünk a boltban féldeka kékgálicot, oldjuk fel hamar fél liter vizben és ebből adjunk a betegnek 5-10 percenkint egy-egy kávéskanállal mindaddig, amig el nem kezd hányni. Ez rendszerint már néhány kávéskanálnyi mennyiség után be szokott következni.

           Nemcsak hánytatni kell a beteget, hanem gondoskodni kell arról is, hogy a belekből is eltávolítsuk az odajutott mérget. Ezen célt hashajtóval lehet elérni. Ha a betegnek amúgy is hasmenése van már, akkor a hashajtó beadása fölösleges. A hashajtó adagolásánál az a fontos, hogy lehetőleg gyors legyen a hatása, de ügyeljünk arra is, hogy foszfor-, réz- és kőris­bogármérgezésnél ricinusolajat sohase használjunk. Ha igen gyors hatásra van szükség, akkor hashajtó helyett inkább bélbeöntést adjunk a betegnek. Ehhez 22-24C-fokos vizet használjunk és ha indokoltnak találjuk, a beöntést meg is ismételhetjük.

           Ha azt látnók, hogy a mérgezett ember nem tud lélegzetet venni, oldjuk meg a ruháját, meztelenítsük le derékig és fogjunk hozzá a mesterséges lélegzéshez, nehogy lélegzési hüdés veszedelme érje.

           Néha a mérgezés következtében leszáll a test hőmérséke. Ilyenkor a beteg testét fel kell melegíteni. Jó meleg ruhákkal betakarjuk és melegítő palackokkal megizzasztjuk. Jónak bizonyult a kefével való dörzsölés és masszálás is.

           Elájult beteget ugy kell fektetni, hogy a feje mélyebben legyen. Locsol­juk hideg vizzel. Ha a garatja felmaródott, adjunk neki jéglabdacsokat. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           ".. Vizbefulás esetén feltétlenül meg kell kísérelnünk a szerencsétlenül járt embernek az élesztését, hacsak kétségtelenül biztos jeleit nem találjuk annak, hogy az áldozat már meghalt. Emellett azonban nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy néha még olyanoknál sem aludt ki végleg az élet, akik már órákig feküdtek a vizben és akiket erélyesen végzett élesztéssel életre lehetett ébreszteni.

           A vizbefult embert fektessük a hasára és egyik karját tegyük a feje alá, amelyet valamivel mélyebben kell elhelyezni, mint a testének többi részét. Ezután szedjük ki a szájából a kavicsot, homokot, iszapot és nyákot, orrát pedig törölgessük ki zsebkendővel. A száját és torkát ugy lehet kitisztítani, ha a mutatóujjunkra csavart kis ruhácskával, vagy kendővel belenyulunk. Ruháját egyszerűen vágjuk fel. Fontos ez különösen a nyakon, a mellen és a hason. De egyúttal gondoskodjunk valami meleg takaróról és másik ruháról is. Most emeljük a törzsét, hogy a viz a gyomrából és a szájából kifolyhasson. Nagyon helytelen az az elterjedt népies szokás, hogy a szerencsétlen embert fejtetőre állítják, hogy a viz kifolyhasson belőle. Ha a beteg száját már kellő módon kitisztítottuk, fektessük lecsupaszított felsőtesttel hanyatt dörzsöljük az arcát és a mellét száraz ruhával és aztán fogjunk hozzá a mesterséges lélegzéshez. Ha elkezd lélegzeni, fektessük ágyba es dörzsöljük a takaró alatt kendővel és kefével olyformán, hogy a dörzsölés iránya a sziv felé haladjon. Mikor a lélegzése rendben van, a meleg ágyban adjunk neki teát, kávét, vagy akár valami szeszes italt. Néha a mesterséges lélegzés megindítása előtt ajánlatosnak látszik, hogy a beteggel valami izgató szert, például kölni vizet szagoltassunk.

           Akasztásnál a halált megfulladás okozza. Első teendő a kötélnek vagy huroknak eltávolítása. Mikor ezt elvágjuk, meg kell fogni az akasztott ember testét, hogy le ne zuhanjon és meg ne sérüljön. Ha még ver a szive, mesterséges lélegzéshez kell fogni. Egyidejűleg locsoljuk meg hideg vízzel, dörzsöljük és szagoltassunk vele izgató szereket.

           Mindaz, ami a légcserét, tehát az élenynek belehelését és a szénsavnak kilehelését meggátolja, fulladást okozhat. Ily módon tehát fulladás támadhat, ha idegen testek, például ételek, műfogak, csontdarabkák, gyermekeknél babszemek, gyöngyök, gombok és ezekhez hasonló tárgyak jutnak a lélegzőcsőbe. Ha megakadnak a gégebemenetnél, meggörbített mutalóujjunkkal nyúljunk bele a fulladozó egyén torkába és húzzuk ki az idegen testet. Ha nem sikerül, gége-lélegzőcsőmetszéssel kell a betegen segiteni. Köhögtetéssel és hánytatással nem sok eredményre lehet számítani. A fulladozó egyén arca kékesvörös szineződést mutat, ami a szénsavfelhalmozódástól van. A beteg lélegzetvétele elakad és beáll az eszméletlenség. Ha kis gyermeknek a garatjába jut az idegen test, néha kísérletet tesznek azzal, hogy a gyermeket feje tetejére állítják és a két válla között lassan ütögetik. Ilyenformán csak addig lehet kísérletezni, mig a baj természetéről értesített orvos műszereivel megérkezik. Ha közelebb van a kórház, mint az orvos, akkor sietve a kórházba kell vinni a gyermeket.

           Néha az okozza a fulladás veszedelmét, hogy a lehulló földtömeg maga alá temet valakit, máskor meg a malomban lisztbe esik a munkás. Első teendő, hogy megtisztogassuk az áldozat száját a földtől, sártól és liszttől. Csavarjunk a mutatóujjunk köré vízzel nedvesített kis ruhácskát, vagy akár zsebkendőt és nyúljunk vele a beteg szájába és torkába. Tisztítsuk meg az orrát is.

           Itt meg kell emlékeznünk arról is, hogy néha idegen testek jutnak az orrba, fülbe, hugycsőbe, hólyagba, végbélbe és szembe. Legjobb ha az, aki nem ért hozzá és aki nem tud célszerűen cselekedni, hozzájuk sem nyul, hanem nyugodtan megvárja, mig az orvos megérkezik. Ha az orvos olyan messze lakik, hogy esetleg egy napig is eltart, mig a beteghez jöhet, ami vidéken könnyen lehetséges, akkor a következő általános szabályokat kell szem előtt tartani:

           Ha az orrba jutott az idegen test, a balesetet szenvedett egyén ne turkáljon az orrában és ne nyúljon hozzá se hajtűvel, sem pedig valami ehhez hasonló tárggyal vagy eszközzel. Néha az apró gyermekek gombot, kavicsot vagy gyümölcsmagot dugnak az orrukba. Próbáljuk meg és végezzünk óvatosan simogató mozgásokat az ujjunkkal az orrgyöktől az orrnyilas felé. Azt is meg lehet kisérleni, hogy a gyermek fújja ki az orrát, de ilyenkor az egészséges ornyilást ujjnyomással el kell zárni. Népies szokás, hogy a másik orrlyukba kis tubákot tesznek, hogy a bekövetkező tüsszentéssel az idegen tárgy kisodródjék.

           A fülbe jutott idegen testet nem szabad bántani. Helytelen, ha az avatatlan ember ki akarja a fület fecskendezni. Orvost kell hivatni és türelemmel lehet várni, mig megérkezik, mert az idegen test sokáig benne lehet a fülben kártétel nélkül, de azért mégis el kell távolítani, mert elhanyagolt esetben, beékelődhetik a dobüregbe, amikor csak műtéttel lehet segíteni.

           A hugycsőbe, hólyagba és végbélbe jutott idegen testek eltávolítását mindig az orvos végezze.

        Idegen test kivétele a szemből

        Szembe jutott idegen testnél az a legfontosabb szabály, hogy nem szabad a szemet dörzsölni és, ha sérülés érte a szaruhártyát, nem szabad hozzányúlni, hanem haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. Ha az idegen test semmiféle sérülést nem okozott, hanem csak odatapadt a kötőhártyához, vagy a szaruhártyához, akkor le lehet törölni egészen tiszta zsebkendővek vagy pedig tiszta vászonruhácskával. Ha az idegen test az alsó szemhéj belső felületéhez tapad, húzzuk ezt a szemhéjat lefelé és töröljük le róla az idegen testet, ha azonban a felső szemhéj belső felületéhez tapad, akkor ezt előbb ki kell fordítani és csak igy lehet aztán letörölni. Az alsó szemhéj kötőhártyájához tapadó tárgyat mindig a külső szemzugtól az orr felé vezetve kell eltávolítani. Ha az idegen test magába a szemgolyóba nyomult, semmi szin alatt sem szabad hozzányúlni, hanem azonnal az orvoshoz kell menni. Mégis némi fájdalomcsillapítás céljából hunyja be a sérült a szemét, tegyünk rá kis vattadarabkát és kössük át mielőtt az orvoshoz visszük.

           Ha az idegen test a bőrbe hatolt, az avatatlan csak azon esetre próbálja kihúzni, ha vége kiáll és a körmével eltávolíthatja, ha azonban az idegen test teljesen a bőr alá ment, be kell kötözni a sebet kis tiszta ruhácskával és meg kell mutatni az orvosnak.

           Néha a gyomorba jut az idegen test, például tű, szeg, vagy csontdarabka. Minthogy ezek sérülést okozhatnak a gyomorban, vagy a bélnek a falán, adjunk a betegnek hirtelen olyan eledelt, amely tömegével alkalmas az idegen test bevonására, adjunk neki tehát kenyeret, káposztát, burgonyát, rizst és hasonlókat. .."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           "Bélférgek is okozhatnak eszméletlenséggel járó görcsöket. így például, ha a vékonybélben sok az orsógiliszta (ascaris lumbricoides), ezek nemcsak kólikaszerü hascsikarást okozhatnak, hanem görcsös megmerevedést is a testnek hátrahajlott helyzetével (opisthotonus).

           Kólikát többfélét különböztetünk meg. Van bélkólika, epekőkólika és vesekőkólika. Mindegyik olyan heves fájdalommal járhat, hogy a betegen kiüt a hideg verejték, ugy érzi, mintha mindjárt meghalna és aztán eszméletlenül összeesik. Minden néven nevezendő kólikás fájdalom ellen legjobb szer a meleg. Bélgörcsöknél rakjunk meleg kendőt a beteg hasára és adjunk neki beöntési. Epekőzsábánál a meleg borogatást a máj tájékára kell alkalmazni, vesekőzsábánál pedig a vese tájékára.

           Valamely sérv kizáródásánál is megeshetik, hogy a beteg elveszti az eszméletét. Avatatlan ember ne nyúljon hozzá, mert életveszélybe döntheti a beteget. Ha mindenáron segiteni akar, tartsa szem előtt az eszméletlenség esetére vonatkozó általános szabályokat. Hashajtót adni a betegnek nem szabad.

           A nagy hőség hatása folytán hőguta érheti az embert. Mindegy, hogy ez a hőség a napsugaraktól származik-e, vagy pedig más sugárzó melegtől. Rendszerint bizonyos intő tünetek előzik meg. Ilyenek a következők: Az arc kivörösödik, a járás ingadozó, tántorgó, főfájás, fülzúgás, szédülés és szívdobogás jelentkezik. A lélegzés szapora lesz és fölületes és az érverést alig lehet érezni. Végül aztán a beteg elájul, elveszti az eszméletét, tehetetlenné lesz és olyan, mint a tetszhalott. Néha ezekhez a tünetekhez görcsök is csatlakoznak.

           A hőguta első sorban azokat fenyegeti, akik tikkasztó hőségben, nedves levegőben erős munkát végeznek, nagyon izzadnak és nem gondoskodnak elég folyadékfelvételről. A nagy hőségben gyalogló katonák között nem ritka a hőguta. Elég gyakori a kazánfűtők között is. A hőguta megelőzése céljából forró nyári időben a ruhánk bő, könnyű és világos legyen. Oldjuk ki a szűk gallért; déltájban, mikor a hőség legnagyobb, ne dolgozzunk. Igyunk bőven friss hideg vizet. Tartózkodjunk a szeszes italtól és a bőséges evéstől. Ha alkalmunk van rá, fürödjünk meg hideg vizben. Gyaloglók nagyobb meneteknél gyakrabban pihenjenek árnyas helyeken és igyanak gyenge kávét: vagy teát cukor nélkül.

           Ha valakit hőguta ért, gondoskodjunk testének kellő lehűtéséről és folyadékveszteségének lehető pótlásáról. Legfontosabb, hogy felső testét meztelenre vetkőztessük, vagy legalább is, hogy ruháját megoldjuk, aztán vigyük árnyékos helyre. Fejét helyezzük magasra. Egy ember locsolgassa folyton hideg vizzel és egy másik meg legyezgesse. Ha eszmélete nem tér vissza, fogjunk a mesterséges lélegzéshez. Ezt megelőzőleg meg lehet próbálni a betegnek nedves lepedőbe való burkolását. Ha az eszmélete visszatért, adjunk neki eleinte kortyonkint és aztán bővebben kávét, teát, vagy ha ez nincs kéznél, friss hideg vizet. Ha az eszmélellenség igen sokáig húzódnék, adjunk a betegnek beöntést és öntsük le a fejét hideg vizzel. Enyhébb esetben hamar visszatér a beteg eszmélete, ha fejére és szivére hidegvizes ruhát teszünk és valamely erősebb szert szagoltatunk vele, például szalmiákszeszt vagy Hoffmann-féle cseppeket. Ha eszméletre tért már, akkor se adjunk neki szeszes italt.

           Napszúrás rendszerint olyan embert ér, akinek a feje erős napsütésnek van kitéve és födetlen fővel dolgozik. Eszméletlenség esetén ugyanazon szabályok szerint kell eljárni, mint a hőgutánál.

           Akit villámcsapás ér, azt ez megöli, vagy legalább is elveszi az eszméletét. A villámsújtotta ember testén faágakhoz hasonló sajátszerű alakzatokat lehet látni. Friss állapotban a bőrnek ezen vonalszerű rajzai világospirosak, de ujjnyomásra elhalványodnak és néhány nap múlva el is tűnnek. Ha a már 2-3 napos, tehát elhalványodó alakzatokat kénnel érintjük, újból láthatóvá válnak. Az eszméletlen sérült felélesztése céljából haladéktalanul a mesterséges lélegzéshez kell fognunk. A sérültről a ruhát nem szabad lehúzni, hanem messük le róla. Helytelen az a szokás, hogy a villámsújtotta embert beleássák a földbe. A testén esetleg látható égési sebeket szabályszerűen kell kezelni.

           Ötszáz voltos vagy ennél erősebb villamos áram érintése azonnal megölheti az embert. A sérültet a villamos vezeték köréből nem szabad ugy eltávolítani, hogy egyszerűen megfogjuk és elhúzzuk, mert ezáltal az is, aki segíteni akar, belejut az áramba és szerencsétlenül jár, hanem valamely elszigetelő tárggyal, például száraz fával, porcellánnal vagy üveggel kell hozzányúlni. Ha a dolog így nem sikerül, akkor a segítő az említett tárgyak valamelyikével, asztallal, székkel vagy deszkával, vagy pedig száraz szalmával, száraz kendőkkel szigetelje el magát a talajtól, húzzon gummikeztyüt, vagy pedig csavarjon a keze köré minél vastagabban, de legalább 10 mm-nyi vastagon száraz ruhafélét és aztán fogja meg a sérültet ruhájánál fogva és igy törekedjék őt a vezetékről lehúzni Ha a: szerencsétlenül járt ember a sodronyokon függ, gondoskodni kell róla, hogy ne érje baj, ha leesik.

           Fagyás. Nagy vagy tartós hidegben az embernek nemcsak a testrészei fagyhatnak meg, hanem megfagy az egész teste is. Először csak azokon a helyeken jelentkezik a fagyás, amelyek leginkább ki vannak téve a hideg hatásának, és ott, ahol a vérkeringési viszonyok legkedvezőtlenebbek. Kisebb fagyások főleg vérszegény egyéneknél fordulnak elő és olyanoknál, akik hivatásuk természeténél fogva nagyobb mértékben vannak az időjárás viszontagságainak kitéve. Tudni kell azonban, hogy az embert nemcsak a dermesztő hidegben érheti fagyás, hanem már olyankor is, mikor még nincs is nagyon hideg, de az ember nagy fáradalmaktól s esetleg éhségtől kimerülten, vagy pedig szeszes italtól elkábultan leül, elalszik és heves szélroham a testét a fenmaradásához szükséges melegtől megfosztja.

           A megfagyás rendszerint eszméletlenséggel jár. A megfagyott ember testének egész fölülete hideg és halvány, csupán csak az orrán, száján, kezén és lábán láthatunk némi kékes elszíneződést. Végtagjai megmerevedettek, orra, füle, ujjai, karja és lábszára egészen keményre fagyott és oly hideg, mint a jég. Erre a keménységre való tekintettel segítés közben soha egy pillanatra se feledjük, hogy végtagjai nagyon törékenyek.

           Tapasztalat szerint az olyan embert, akit a hó eltemetett, aránylag könnyebben lehet megmenteni, mint az egyébként megfagyottat. Ennek az a magyarázata, hogy a hó rossz melegvezető, minek folytán a test melegét tovább meghagyja.

           A fagyásnak három fokát szoktuk megkülönböztetni. Első a fagydaganat, amelynél a bőr kékesvöröses szinü és hideg. Aki fagydaganat iránt hajlamos, jól teszi, ha nemcsak télen, hanem már kora ősszel is védekezik. Hordjon meleg és bő lábbelit és keztyüt. Hideg időben a szabad levegőn ne dolgozzék. Csak száraz kézzel menjen ki a hideg levegőre. Második a hólyagos fagyási bőrgyulladás, amelynél néhány óra alatt, esetleg csak néhány nap alatt a megfagyott helyeken hólyagok keletkeznek. Harmadik az üszkös fagyási bőrgyulladás, amelynél a szövetek pergamentszerüek és barnás-feketésszinüek lesznek.

           A megfagyott ember lélegzése, érverése és szívműködése is nagyon gyenge. Hőmérséke 24° C-ig sülyedhet. Megmentése érdekében vigyük zárt, de fűtetlen helyiségbe. Fűtött szobában szinte bizonyos, hogy áldozatul esik, mert a test felmelegítésének csak lassan és óvatosan szabad történnie. Cipőjét, ruháját le kell róla vágni. Azért kell levágni, mert különben vetkőztetés közben esetleg eltörhetnének megmerevedett végtagjai. Ha hó van, takarjuk be vele a testét és dörzsöljük erélyesen, de ne kíméletlenül. Ha nincs hó, takarjuk be testét hidegvizes kendőkkel és dörzsöljük velük. Ha módunkban van, ültessük be a beteget jéghideg vízfürdőbe és ott dörzsöljük. Mikor elkezd lélegzeni és végtagjai is némileg hajlékonyak lesznek, bevihetjük valami mérsékelten meleg helyiségbe vagy szobába, de itt is fedjük be hideg takaróval és csak lassankint és fokozatosan menjünk át melegebb ruhákkal való dörzsölésre és arra, hogy a szobát jobban átmelegítsük, illetve befütsük és hogy neki langyos italokat adjunk. Sohasem szabad tehát a megfagyott embert hirtelen átvinni a hidegről meleg helyiségbe. De a mesterséges lélegzés megindításával is nagyon óvatosnak kell lennünk és mindaddig hozzá ne fogjunk, amíg egészen határozottan látjuk, hogy a merevség engedni kezd. Hogy a beteg eszmélete minél előbb visszatérjen, szagoltassunk vele aethert, szalmiákszeszt, vagy Hoffmann-féle cseppeket. Ha ilyen szereink nincsenek, szagoltassunk vele összevagdalt vöröshagymát. Ilyet kaphatunk bármely háztartásban. Néha az eszmélet visszatérése után is érzéstelenek maradnak a megfagyott ember egyes testrészei. Ilyenkor feltétlenül forduljon az orvoshoz és kövesse tanácsát. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           "Minden eszméletlenséggel járó fejsérülésnél az a legelső teendő, hogy a beteget nyugalomba helyezzük. Ha akad valaki a beteg környezetében, aki ért hozzá, az orvos megérkezéséig beöntést kell neki adni. Természetesen, ha agynyomás érte a beteget, a behorpadt csonthoz senki hozzá ne nyúljon, mert annak kiemelése az orvos dolga. Ha zúzódás érte az agyat, nyugalom kell a betegnek és hideg borogatás a fejére.

           Az agyrázkódásnak sokféle oka lehet. Néha ugy támad, hogy az ember a feje tetejére esik, vagy a fejére valamely széles, lapos tárgy esik. Egy erős ökölcsapás, sőt pofonütés is okozhat agyrázkódást és az is, hogy valaki nyújtott lábbal a sarkára esik.

           Az agyrázkódás legfontosabb tünete az eszmélet elvesztése, amely néha napokig is eltart. A beteg összeesik, sápadt lesz, lélegzése fölületes, érverése gyenge. Szeme mereven néz és nyitva van. Hányás vesz rajta erőt, amely, főleg eleinte, meg is ismétlődik. Első teendő, hogy a beteg testét vizszintes irányba helyezzük olyformán, hogy a feje mélyre kerüljön. Oldjuk meg a ruháját. Hideg végtagjait takarjuk be meleg kendőkkel. Ha eszméletre tért, gondoskodjunk kellő nyugalmáról. Tartsunk tőle távol minden zajt és lármát és adjunk neki kis meleg fekete kávét.

           Agykevésvérüségnél az agynak vérrel való ellátása fogyatékos, ami szédüléssel, szemkáprázással, hányással, ájulással és az eszmélet elvesztésével járhat. Ilyen esetben erős bőringerekre van szükség. Locsoljuk le a beteg testét hideg vizzel, vagy dörzsöljük flanelldarabbal, vagy göngyöljük meleg lepedőbe. Melegítsük fel a testét forró vizzel telt palackokkal. Tegyünk a szivre, bordákra vagy a fejre mustárpapirost. A tünetek enyhültével, illetve, ha azok elmúlnak, helyezzük a beteg fejét magasra és tegyünk rá hideg vizes borogatást, vagy jégtömlőt. Aztán adjunk neki beöntési keserű vizzel vagy egyszerűen itassunk vele keserű vizet. Jó hatása van a ricinuolajnak is.

           Az epilepszia vagy magyarul: nyavalyatörés, nehézkórság, szivfogás teljes eszméletlenséggel, érzéstelenséggel és görcsökkel járó súlyos bántalom, amelynek legjellegzetesebb tünete az úgynevezett epilepsziás roham.

           A szabályos roham hirtelen támad, amikor is a beteg rendszerint hangos kiáltással összeesik és elveszti eszméletét. Néha a rohamnak sajátszerű előjelei vannak. Ilyenek például a hallási és szaglási káprázatok, máskor meg különös nyugtalanság vesz a betegen erőt. Roham alatt a görcsöktől eltorzul az arca és egész törzse hátrahajlott helyzetben megmerevedik. Mivel a légzése nagyon meggyengül, sőt szünetelhet is, bőre kékes szint ölt. Keze ökölbe szorul és végtagjai elkezdenek rángatódzni. Ez a rángatódzás aztán átterjed egész izomzatára. Összeesés közben súlyos sérülések érhetik, rángatódzás közben pedig a fogai közé került nyelvén eshetik súlyos sérülés. Általában a görcsök szokszor járnak a test legkülönbözőbb részeinek sérülésével. A rángatódzás néha öt percig is eltart és utána néhány perc múlva a beteg kinyithatja a, szemét, de azért még mindig nem tér vissza a tiszta eszmélete. Megesik, hogy ilyenkor dühöng, vagy pedig ujabb roham tör ki rajta. Máskor meg a rángatódzás végén, mély álomba merül, amely több órán át tarthat.

           Segélynyújtás céljából gondoskodjunk arról, hogy a beteg roham alatt meg ne sérüljön, Fektessük ágyba, de ügyeljünk, hogy a szélébe bele ne üsse magát. Esetleg a földön is hagyhatjuk, de tegyünk legalább a feje alá pokrócot, vagy akármiféle ruhadarabot, mert megeshetik, hogy bezúzza a fejét. Néha roham alatt eltörik a keze-lába, ezért lehetőleg fogja meg valaki a fejét és más valaki a kezét-lábát. Jól meg kell ugyan fogni, de nem durván és kíméletlenül. Nem szabad az összeszorított öklét erőszakosan kinyitni, sem pedig a behajlított hüvelykujját kiegyenesíteni, mert könnyen eltörhetik. Nem kell vizzel leönteni vagy locsolni és nem kell dörzsölni, sem pedig vele erős szert szagoltatni. A homlokára és a szive tájára hideg vizes ruhát lehet tenni. Hogy pedig a nyelvét össze ne harapdálja, tegyünk a két fogsora közé összecsavart zsebkendőt. Szoros ruháját meg kell oldani.

           Az epilepsziánál jelentkező görcsökhöz hasonlókat látunk néha hisztériás egyéneknél is. A hisztériás görcsök vagy egyes szervekre vonatkoznak, vagy pedig az egész testre. Utóbbi esetben roham közben elvész a beteg eszmélete. A hisztériás rohamok egészen ugy kezdődnek, mint ahogy az epilepsziás rohamok szoktak kezdődni. Ezért is nevezik az ilyen rohamokat hisztero-epilepsziás rohamoknak. A roham előjelei közé tartozik, hogy a beteg izgatott, nyomást érez a fejében, szédül és szivdobogása van. Néha azonban a rohamnak semmiféle intő, figyelmeztető előjele nincsen, hanem a beteg hirtelen eszméletlenül terül el és ide-oda hánykolódik, majt aztán hátrahajlott helyzetben megmerevedik. Néha valósággal fölveti magát a levegőbe.

           Aminthogy az epilepsziánál a már kifejlett rohamot semmiféle módon megszüntetni nem tudjuk, ugy a hisztero-epilepsziás roham ellen sem tehetünk semmit. Egyszerűen engedjük a rohamot lefolyni és csak arra vigyázzunk, hogy a jóakaratú avatatlanok kárt ne tehessenek a betegben. Az arca ugyan kipirult, de nem olyan kékes, mint a nyavalyatörős betegnél. Fektessük kíméletesen az ágyába és ügyeljünk rá, hogy meg ne sérüljön. Ha idegenek között, vagy az utcán éri a roham, tegyünk a feje alá valami puha tárgyat és fogjuk meg szilárdan, de azért kíméletesen a kezét-lábát. A beteg folyton nyugtalankodik, sóhajt, nyög, sir, véresre vakarja az arcát és letépi magáról a ruháját, amelyet rögtön, a roham kezdetén meg kell oldani. Zárt helyen tárjuk ki az ablakot. Szagoltassunk vele valamely erős szert, locsoljuk meg friss vizzel és dörzsöljük meg a halántékát kis kölni vízzel. A roham többnyire káprázatokkal végződik és a beteg egeret és mindenféle vadállatot lát. Néha az is használ, ha erélyesen rákiáltunk, hogy Ébredjen fel! Nyissa ki a szemét! ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


        "…Ha az eszmélet még ezek után sem tér vissza, fogjunk a mesterséges lélegzéshez. A tetszhalott egyént derékig mezitelenre kell vetkőztetni, aztán a földön egészen hanyatt kell fektetni, a válla alá párnát, vagy valami pokrócot, vagy takarót, vagy akármiféle ruhadarabot kell rakni. Már most az, aki a mesterséges lélegzés végrehajtására válalkozott, a tetszhalott fejéhez térdel, keményen megragadja két karját a könyök fölött és aztán lassan és egyenletesen felemeli őket a fej fölé és igy tartja mintegy két másodpercig. Leghelyesebb ezt ütemre végezni és mellette hangosan szám­lálni: egy! kettő! Ez megtörténvén, a karokat ugyanazon az uton vissza­viszik és kíméletesen ugyan, de azért mégis elég erélyesen odaszorítják két másodpercig a mellkas oldalához. Ezt is ütemre kell végezni és mellette ugyancsak hangosan kell számlálni: három! négy!

           A mesterséges lélegzés­nek tehát két része van, tudniillik a belélegzés és a kilélegzés. Ügyelni kell arra, hogy a be- és a kilélegeztetés éppen olyan időközökben történjék, amilyenekben rendes viszonyok között az egészséges ember szokott be- és kilélegzeni. Nem szabad sem nagyon sietve, sem pedig nagyon lassan vé­gezni. Ha a lélegeztetés a most jelzett ütem szerint történik, a beteg kürülbelül annyiszor fog lélegzetet venni, amennyi legjobban megfelel az érdekének.

           Ha a beteget nem a földre fektetjük, hanem valamely kellő nagyságú asztalra, akkor az az egyén, aki a mesterséges lélegzést végzi, nem térdel le, hanem a beteg fejéhez áll és kissé előrehajolva ragadja meg két karját. A mesterséges lélegzésnek van más módja is, de ez a leirt mód látszik a leg­egyszerűbbnek és az avatatlan ember által legkönnyebben végrehajtha-tónak. A kar felemelésénél kitágul a mellkas és igy belejut a levegő a tüdőbe. Mikor pedig a kart visszaeresztjük, akkor meg a levegő eltávozik a tüdőből. Ha a beteg ember magától lélegzik, a mesterséges lélegzést tovább már nem kell folytatni. Mihelyt újból eláll a lélegzete, megint rögtön hozzá kell fogni a mesterséges lélegzéshez.

           Ha van egy második személy is jelen, aki ért a mesterséges lélegeztetéshez, akkor ez is járuljon hozzá a segélynyújtáshoz olyformán, hogy az első segéd az eszméletlen egyénnek az egyik, a második pedig a másik oldalára álljon és mind a ketten ugyanabban az időben, ugyanarra az ütemre végezzék ugyanazt a mozgást. Megesik, hogy az esz­méletlen embernek a szívműködése oly gyenge, hogy életét komoly vesze­delem fenyegeti, ilyenkor a mesterséges lélegzés folyamata alatt is időkö-zönkint kis friss vizet kell locsolni a mellére és az arcára. Külön kell ismé­telten is hangsúlyozni, hogy eszméletlenség esetén haladéktalanul orvost kell hivatni és meg kell neki üzenni, milyen beteghez hivatják, hogy az eset-leg szükségessé váló műszereit is magával vihesse.

           Hirtelen támadó agyvérbőség is okozhat eszméletlenséget. Ez előfor­dulhat sziv- és tüdőbántalmaknál, néha bőséges lakoma után, máskor meg heves indulatok lefolyása alatt. Általában az agyvérbőségnek sokféle oka lehet. Ha hirtelen lép fel, a beteg fejét magasan, magát a beteget pedig félig ülő állapotba kell elhelyezni. Fejére rakjunk hideg borogatást, esetleg jégzacskót. Jó szolgálatot tesz a meleg lábfürdő, amelybe kis mustárlisztet tehetünk. A lábikrákat meleg ecetes ruhával kell begöngyölni. Ennek vér­elvonás a célja. Az eszméletlen betegnek beöntést kell adni. Ezt vagy az orvos végzi, vagy pedig bábát kell hivatni. Ha a beteg eszmélete visszatért és még nem kapott beöntést, hashajtóval kell a veszedelmet csökkenteni. Ilyen célra ricinusolajat, vagy keserüvizet vagy pedig sennalevél-forrázatot kell használni.

           Gutaütésnél a beteg hirtelen elveszti az eszméletét, összeesik és tehetetlenné válik. Arca vörös, duzzadt és verejtékes. Halántéka erősen lüktet, lé­legzetvétele mély és hörgő. Érverése kemény. Néha hány, bélsár és vizelet önkéntelenül távozik. Igen gyakori tünet a féloldali bénulás, amikor a gutaütéses góccal átellenben levő testfélen a kéz és láb bénult, sőt még a törzs és a has izmai is bénultak lehetnek. A roham alatt az legyen a legelső teendőnk, hogy a beteget ágyba fektessük. Ügyeljünk rá, hogy a lepedő ráncot ne vessen. A beteget ülőhelyzetbe kell hozni, tehát a fejét magasan kell fektetni, aminek az a célja, hogy a vért az agyból elvezessük. Ugyan­ezen okból mustárpapirt rakunk a mellére és a lábikrájára, továbbá ecetes beöntést adunk, amelyhez egyenlő mennyiségű ecetet és vizet veszünk. Min­den szoros ruhadarabot azonnal meg kell oldani. Rakjunk a betegnek fejére és szive tájékára hidegvizes ruhát, vagy ha lehetséges, jeges borogatást. Gondoskodjunk friss levegőről.

           Hányás esetén a beteg fejét oldalt kell fordí­tani, nehogy véletlenül ételrészek jussanak a légutakba. A szájüregből a nyálkát bóroldatba mártott ruhácskával kell kitörölgetni. Ne adjunk a betegnek szeszesitalt, kávét vagy teát, mert ezáltal csak fokoznók a vesze­delmet. Ha a felsorolt teendőket elvégeztük, már bizonyos nyugalommal és türelemmel várhatjuk, mig az orvos megérkezik. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

        Mesterséges lélegeztetés - Min múlik egy élet?>>

        Ne bukjunk meg az elsősegély vizsgán! - Újraélesztés lépésről-lépésre.>>

        Váratlan rosszullét - Sokan nem tudják, mit kell tenni.>>


           "Ha valaki hirtelen, vagy pedig lassanként és fokozatosan elveszti az öntudatát és összeroskad, azt mondjuk róla, hogy eszméletlen állapotban van. Eszméletlen ember sem magáról nem tud semmit, sem pedig arról, ami körülötte történik. Ha az öntudat elvesztése csak rövid ideig tart, akkor az eszméletlenséget ájulásnak, ha pedig hosszabb ideig tart, tetszhalálnak nevezzük. Eszméletlen betegnél az a feladatunk, hogy a teljesen tehetetlenül fekvő embert minél előbb eszméletre térítsük. És bár az eszméletlenségnek többféle oka lehet, mégis legelső sorban a következőkre kell gondolnunk:

        1.  ájulásra;

        2.  agysérülésre, agyrázkódásra, vagy az agynak valamely betegségére;

        3.  mérgezésre;

        4.  hőgutára;

        5.  nagy vérveszteséggel járó betegségre;

        6.  különböző szerveknek heves rohamokkal járó megbetegedéseire.

            Eszméletlenség esetén a segítségnek különböző módjai vannak. Vannak azonban mégis bizonyos általános szabályok, amelyeket sohasem szabad szem elől téveszteni. Ilyenek a következők:

           Tájékozódni kell, hogy miféle baleset okozta az eszméletlenséget. Bármi okozta is, már a tájékozódással egyidejűleg gondoskodjunk friss levegőről, ha a baleset zárt helyiségben történt, továbbá arról, hogy a sérültnek a szük ruháját megoldjuk. Fektessük megfelelő módon és ha hányás venne rajta erőt, helyezzük el a fejét kissé oldalt. Epilepsziás roham esetén, tegyünk a feje és a háta alá valami puha tárgyat, hogy össze ne üsse magát. Az eszméletlenül fekvő beteg arcát és mellét locsoljuk le kis friss vizzel és aztán kíméletesen törölgessük meg. Jó, ha egy törülközőkendő egyik felét meg­nedvesítjük és ezzel gyengéden ütögetjük szive tájékát mindaddig, míg a bőr ezen a helyen kissé elevenebb és pirosabb lesz. Szagoltassunk vele kölni vizet, spirituszt, pálinkát, ecetet, tormát, vagy bármilyen ezekhez hasonló erős szagú szert. Néha a beteg orrlyukát tollal vagy összehajtogatott zsebkendő csücskével csiklandozzák azért, hogy tüsszentsen és ilyen módon lassankint visszanyerje az eszméletét. Ezeket az élesztési kísérleteket mind­addig folytatni kell, míg sikerrel nem járnak, vagy legalább is addig, amig az orvos meg nem érkezik.

           Az eszméletét vesztett ember kezét és lábát valami ruhával vagy törül­közővel kiméletesen dörzsölni kell ugy, hogy a dörzsölés a sziv felé irányuljon. Ha igy sem nyeri vissza az öntudatát, haladéktalanul a mester­séges lélegzéshez kell fogni. Ehhez a nehéz és fárasztó munkához nemcsak testi erőre, hanem kitartásra is szükség van, még pedig annyival is inkább, mert néha csak órákig tartó küzdelem után sikerül kedvező eredményt elérnünk és a szerencsétlen embert a fulladás veszedelmétől megmentenünk. A mesterséges lélegzést félbenhagyni csak akkor szabad, ha az órákig foly­tatott fáradozásnak semmi észrevehető eredménye nincs és a beteg sziv dobogása végleg megszűnt, teste egyre jobban elhidegül és sárga szint ölt.

        Ájulás

           Az ember akkor ájul el, ha az agyában kevés a vér. Ilyenkor a betegnek szorongó érzése támad szive tájékán, rosszul lesz, szédül, a szeme káprázik, mindent feketének lát, az arca sápadt lesz, homlokán hideg verejték gyöngyözik és aztán eszméletlenül a földre zuhan. Súlyosabb eset­ben ezen tüneteken kivül az érverés kicsi, a lélegzés pedig fölületes és lassú lesz, sőt néha az egész test rángatódzik és hányás lép fel. Az ájulásnak leg­magasabb foka a tetszhalál, amelynél a lélegzés megszűnik és a szívverés alig vehető észre. Ez az állapot könnyen átmehet a valóságos halálba.

           Az ájulás rendszerint csak néhány pillanatig vagy percig tart, aztán lassankint visszatér a betegnek az eszmélete. Ha hosszabb ideig tart, esetleg egy óráig is elhúzódik, ezt mindig komoly bajnak kell tartanunk. Ájult embert hanyatt kell fektetni. Ha nem lehet máshová, akkor a puszta földre. Feje alá semmit sem szabad tenni. Ez hadd legyen valamivel mélyebben, mint a teste és ha ez nem lehetséges, a feje legalább is egy színvonalban legyen a törzsével. Tárjuk ki az ajtót és ablakot vagy, ha lehet, vigyük ki az ájultat a szabadba. Oldjuk ki a szoros ruháit. Locsoljuk az arcát hideg vizzel. Szagoltassunk vele valami erős szert. Dörzsöljük be a homlokát hideg vizzel, ecettel, vagy sósborszesszel. Nem szabad a fejére sok vizet önteni. Ha állapota már annyira megjavult, hogy tud nyelni, adjunk neki erős meleg feketekávét, vagy teát, vagy pedig Hoffmann-féle cseppekből 10-15 csep­pet egy evőkanálnyi vizben.

           Ha az ájulást valamely nagy vérzés okozta, akkor a legfontosabb teendő a vérzés elállitása."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

        A témához kapcsolódó néhány cikk a WEBBetegen:

        Az ájulás (syncope) lehetséges okai.>>

        Eszméletvesztés és elsősegély.>>

        Egy gyakori keringési zavar: az ájulás.>>

        Hogyan előzhető meg a hirtelen szívhalál?>>

        Ájulás és elsősegély: Mi a teendő?>>

         


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Hol tartott az orvostudomány az 1800-as években? Mennyit tudtak az emberi testről, az egészséges életmódról, a gyermek fejlődéséről? Mi volt a gyakorlat a betegségek megelőzésében, gyógyításában? Mik voltak a leggyakoribb betegségek és az elsősegélynyújtás irányelvei? Ezekre és még sok egyéb kérdésre kaphatunk választ sorozatunkban.
        Látogatás: 183941 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

        Ajánlja az oldalt!

        Ajánlja ismerősének a WEBBeteg oldalát!

      • Hirdetések
      • Archívum