• Évszázados tanácsok

        WEBBeteg blogja


           "Az orvosi tudománynak a legutóbbi ötven évben való haladása egyenesen káprázatos. Megismertük ezidő alatt a legtöbb fertőző betegség okát és megtanultuk az ellenük való helyes és okszerű védekezés módjait. Mig azelőtt a járványos fertőző betegségek egyes országok népét valósággal megtizedelték, addig napjainkban erősebb fellépésüktől a műveltebb államokban már egyáltalán nem kell tartanunk.

           A haladás szemmel láthatóan kettős irányzatot követ. Az egyik arra tanít bennünket, hogy igyekezzünk megismerni a betegségek előidéző okait és ezeknek távoltartásával törekedjünk arra, hogy egészségünk csorbát ne zenvedjen. Röviden tehát: előzzük meg a betegségeket.

           A másik irány a már megszerzett betegséget óhajtja orvosi beavatkozással és gyógyszerek alkalmazásával megszüntetni, illetve meggyógyitani. A háziszerek használata a városban jóformán már kiment a divatból, holott közöttük elég szép számmal van olyan, amelyet a leggondosabb anya és feleség is bátran adhat családja tagjainak.

           A fontosabb növényi háziszerek közül figyelemreméltók a következők:

           Az ökörfarkkóró virága (Flores verbasci). Tüdőgümőkór és lélegzési nehézségek ellen ajánlják. Napos és homokos dombokon található; erdők írtásaiban bőven megterem. Júliusban és augusztusban száraz, napos időben kell szedni. A nedvességtől elromlik. Hogy teát főzhessünk belőle, kávéskanállal vegyünk egy csésze vizre. Reggel éhgyomorra isszák. Torokbaj esetén toroköblitő-teát készítenek belőle.

           Az orvosi pemetefű (Marubium vulgare). Virágos hajtásait ugyancsak tüdőgümőkór ellen használják, Utakon, kerítések mentén és legelőkön terem. Addig kell szedni, mig a szára gyenge. Leveleit már április végén kezdik szedni. Szellős padláson kell megszáritani. A belőle készült tea népies szer sárgaság ellen is. Rendszerint éhgyomorra isszák. Kávéskanálnyit kell venni egy csésze vizre.

           Az izlandi vagg tüdözuzmó (Cetraria islandica). Tüdővész és idült hörghurut esetén jó szolgálatot tesz. Az étvágyat is megjavítja. Magasabb helyeken lévő erdőkben terem moha és fű között és az évnek minden szakában lehet szedni. Árnyékos helyen kell megszáritani. Főzzünk belőle két és fél dekát félliter vizzel 30 percig. Ez az egész mennyiség egy napra elegendő. Egyszerre két-három evőkanálnyit kell belőle bevenni.

           A bodzafa vagy fekete bodza (Sambucus nigra). Az egész országban mindenütt található cserjésekben és bozótokban. A virágot használják, melyet május végén vagy június elején kell szedni, amikor még nem hullik. Szellős padláson gyorsan kell megszáritani. Két dekát vegyünk két deciliter vizre és készítsünk belőle forrázatot. Légcső- és hörghurut ellen jó izzasztószer. Bogyójából ízt készítenek. Vesegyulladásnál a vizkórságot csökkenti, vértolulás esetén azonban nem szabad használni. Csúzos baj esetén forrázott virágát nedves, meleg borogatásra használják.

           Kis ezerjófű vagy százforintos fű (Ergthraea centaurium). Lehet erdei s mezei. A nedves, de azért eléggé napos helyet szereti. Kaszálókon, réteken és erdőszéleken terem. Júliusban kell szedni, amikor még zöld. Ha sárgulni kezd, elveszti az értékét. Három dekát le kell forrázni három deciliter vizzel és ebből kétóránkint vegyen a beteg egy evőkanállal. Igen jó gyomorerősitő.

           Gyalogfenyőboróka (Juniperus communis). 2-3 méter magas cserje, mely hegyes vidékeken az erdőben bőven található. A bogyókat ősz táján, érésük idején kell szedni. A száraz bogyónak fekete a szine. Az éretlen zöld így vörös bogyónak semmi haszna sincs. A bogyóból 1-2 dekát forrázzuk le másfél deciliter vizzel és ebből adjunk a betegnek kétóránkint egy evőkanállal. A borókabogyónak vizelethajtó hatása van. A bogyókból fenyő-bogyóizt is készítenek. Ez is vizelethajtó. Adagja: 2-3 óránkint egy-egy kávéskanállal. Hólyaghurutnál is használják. A bogyókból pálinkát is készítenek, amely borovicska néven ismeretes. Gyomorfájás és hasgörcs ellen szokták használni.

           Kislevelü hárs (Tilia ulmifolia) és nagylevelü hárs (Tilia platyphyllos). Az előbbi az egész országban található erdőkben, sétatereken és kertekben, az utóbbi inkább nagy erdőkben tenyészik. A nagylevelü valamivel korábban virágzik, mint a kislevelü. Virágját kell szedni és árnyékos helyen megszárítani. Hatóanyaga illó olaj. Izzasztónak egy csésze teára 1-2 evőkanálnyit kell venni. Forrázat alakjában használandó és jó melegen fogyasztandó el. Használata főleg vidéken nagyon el van terjedve, hol úgynevezett vértisztitó teát készítenek belőle.

           Orvosi székfü, kis kamilla (Chamomilla vulgaris). Kellemes illata van. Májustól augusztusig virágzik. Utakon, kertekben és a mezőn mindenütt található. Száraz időben kell szedni, mikor a virágok már ki vannak fejlődve, aztán meg kell szárítani. Csak a virágát kell leszedni. A székfüvirágteát has-puffadás és gyomorgörcs ellen használják fájdalomcsillapítónak, de használják izzasztószernek is, nemkülönben külsőleg borogatásra, kivált kötőhártyagyulladásnál. Néhol a száraz virágot zacskóba teszik, a kályhán megmelegítik és csúzos fájdalomnál rakják a fájó helyre, ahol megenyhíti a fájdalmat. Megfázás esetén ilyen formában a test felmelegítésére is alkalmas.

           Kopasz porcika (Hermiaria glabra). Apró levele és zöldes sárga virága van. Júliustól augusztus végéig virágzik. Hólyaghurutnál hatásosnak bizonyult. Egy evőkanálnyit kell belőle leforrázni másfél deciliter vizzel.

           Erdei mályva vagy nagy papsajt (Malva silvestris). Mindenütt található mezőn és utak mentén. Leveleit és virágait használják, amelyeket júliusban kell szedni. A levelekből száj- és torokviznek való teát főznek éspedig másfélkanálnyi levélből és három deciliter vizből. Főzetével öblögetést szoktak végezni fehérfolyásnál. A néphit szerint jó hatása van gyomorgörcs esetén, amikor is reggel és este lefekvés előtt langyosan fél csészével isznak a belőle készült teából. Dicsérik gyomornyomásnál, étrendi hiba és a has puffadt volta esetén is.

           Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis). Levelét a nép tüdővész ellen való gyógyszernek használja. Erdős helyeken található.

           A zsálya (Salvia officinalis). Száj- és torokviznek használják olyanformán, hogy leveléből egy dekát leforráznak egy deciliter vizzel. Népies szokás, hogy forrázatával régi genyedő sebeket mosnak ki. A vérző foghust ugy gyógyítják vele, hogy zöld levelével bedörzsölik a foghust és utána kiöblítik a szájat langyos sósvizzel. Franciaországban a leveléből készült teát köhögés ellen adják. Ilyen célra félkávéskanálnyi száraz levelet leforráznak fél liter vizzel. Néhány perc múlva leszűrik és három kanál mézet adnak hozzá. Ebből jó melegen naponta néhány csészével isznak.

           Keskenylevelü utifü (Plantago lanceolata). Gyomorbaj, hörghurut és tüdővész ellen ajánlják. Leveleit cukorkakészitésnél is használják. Ez az úgynevezett utifűcukorka, amely enyhiti a köhögést.

           Orvosi méhfű (Melissa officinalis). Erdős helyeken fordul elő. Virágzáskor szedett leveleit használják izzasztó, izgató és szélhajtó orvosságnak. Ezen célra egy dekát kell leforrázni egy deciliter vizzel. Illatos teakeverékeknek gyakori része.

           A gyógynövények mindegyikét külön zacskóba és pedig lehetőleg tiszta papírzacskóba kell rakni és mindegyikre rá kell irni, hogy mi van benne. Ne feledjük, hogy nedves helyen könnyen megpenészednek és hasznavehe-tetlenné válnak."

        (Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar József egyet. m. tanár)


           "A ruházkodás anyagán kivül még annak formájáról is kell néhány szót szólani. Az első és főkövetelés, hogy a ruha sehol se legyen szük, mert egyrészt hiányzik alatta a védő levegőréteg, másrészt pedig, mert a ruha szorítása a vérkeringést is zavarja. Ezért célszerűtlenek a szük gallérok, célszerűtlenek az ujabban divatba jött gummihasövek vagy a bokaformáló gummiszalagok, amelyek a pillanatnyi hatáson kivül a testformákat éppen nem javitják, hanem ellenkezőleg, használatuk további következményeiben rontják.

           Sok vita tárgya volt az is, hogyan lehet a ruházatot a testen legcélszerűbben megerősíteni. Férfiaknál a dolog aránylag egyszerű: kétségtelen, hogy a nadrágtartó viselése egészségesebb, mintha a nadrágot erősen meghúzott szíjjal próbáljuk helyéntartani, mert a hasi szervek megszorítása egészségtelenebb, mint hogyha a nadrág súlyát egyszerűen a vállakra akasztjuk. A nadrágtartó legyen lehetőleg egész terjedelmében gummiszövetből, a nem ruganyos nadrágtartók akadályozzák a mozgást. Legcélszerűbb volna azonban az egy darabból készített mellénynadrág, amelyhez hasonló ruhadarabok, különösen munkához, külföldön mindjobban kezdenek elterjedni.

           Nőknél a kérdés az utóbbi időben veszített jelentőségében, mióta a szoknyák divatja elmulóban van és az egybeszabott, a vállakra felakasztott ruhák, alsóruhául pedig külön alsónadrág helyett az inggel kombinált ing-nadrág jön divatba. Legfeljebb a harisnya megerősítése okoz nehézségeket, mert a szoros gummiharisnyakötő a lábon akadályozza az alszár vérkeringését és különösen arra hajlamosaknál viszértágulások oka lehet. Gyermekeknél mindazonáltal - ha csak nem akarunk teljesen rátérni az egészségügyi szempontból leghelyesebb rövid harisnyára, zoknira, amit télen-nyáron lehet viselni - mégis inkább a gummiharisnyakötő a célszerűbb, mint a szük öv, amelyről lelógó gummiszalagok tartják a harisnyát. Gyermekeknél a viszértágulás veszedelme nem áll fenn. A harisnyakötőt azonban a térd fölött kell viselni. Felnőtteknél célszerűbb a széles, de nem gummiból készült hasöv, amelyről a harisnyát tartó szalagok lógnak. Felnőtteknél ugyanis a gummiharisnyakötő szorítása már kellemetlenebb lehet a viszér-tágulás előmozdítása szempontjából.

           A keztyü kétféle szolgálatot teljesít, védi a kezet a piszoktól és télen melegvédelmül szolgál. Az előbbi szerep teljesen fölösleges, a tisztaság követelményének inkább tesz eleget a szappan és a viz használata, úgyhogy nyáron a keztyüviselés mindenképpen célszerűtlen, legfeljebb olyanoknak ajánlható, akik piszkos munkával foglalkoznak, például a háziasszonynak célszerű mosogatás közben keztyüt és pedig gummikeztyüt viselni. Sohase felejtsük el, hogy a keztyü csak védelmül szolgálhat, de dísztárgyként ne viseljük és ne zárjuk el fölöslegesen a kéz bőrét a levegőtől.

           A cipő is kényes része az öltözködésnek. Higiénikus szempontból a cipő annyiból szükséges, hogy a láb még sem piszolódik be annyira, de viszont hátrányos azáltal, hogy a cipővel az utca piszkát bevisszük a lakásba. Nagyon célszerű és nagyon követésre méltó példa az, amit a keleti népek gyakorolnak, akik vastag bőrcipőiket az ajtóban levetik és harisnyában vagy házipapucsban mennek csak be a szobába. Általában kár, hogy a házicipők szokása annyira kijött nálunk a divatból.

           A cipő formája nagy befolyással van a láb és az egész szervezet egészségére. A szük cipő káros, mert hiányzik alóla a melegvédő levegőréteg, amelyre a lábnak nagyobb szüksége van, mint a test többi részének, mert a láb legtávolabb esik a szívtől és igy a vérkeringés a lábakban gyöngébb, a láb tehát könnyebben hül le. A szük cipő is lehet azonban a láb formájára illő, de sajnos, szük voltának hátrányait rendesen még megtoldja avval is, hogy célszerütlen formájú. Különösen nőknél volt a kis láb divatos jelszó és a láb kicsinyítését igyekeztek a minél szűkebb és minél hegyesebb cipővel elérni. A hegyes cipő eltorzította a lábat, úgyhogy akárhány igazán szép testű nő nem jelenhetett volna meg mezítláb a nyilvánosság előtt. Mióta a test kultusza fejlődőben van, mióta a nyári szandálviselés, valamint a strandfürdő napfényre hozza az addig szük cipőkbe rejtegetett lábakat, azóta a cipők formája is javult, kevesebb eltorzított, tyukszemes és bütykös lábat látunk, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. (A tyúkszem és minden más bőrkeményedés a lábon, kizárólag a célszerűtlen formájú cipő nyomásából ered.) Az egészséges, természetes formájú női láb épp ugy hozzátartozik a szép testhez, mint a szép arc, vagy kezek. A higiéné mellett tehát az esztétikai szempontok is az egészséges cipő viselését követelik.

           A cipő formája alkalmazkodjék a láb formájához. Különösen rosszak azok a cipőformák, amelyek a nagy lábujjat befelé szorítják: ezekben a járás sem lehet soha szép. Célszerűtlen a női cipők magas (franci sarka, amivel legfeljebb az aszfalton lehet tipegni, de komolyan járni, például a hegyek között, már nem lehet. A cipőkirakatok változása az utóbbi években egészségesebb divat felé mutat, a női cipőkön is szaporodnak a lapos, vagy legalább is a „gavallér" sarkok.

           A cipőgyártás mai fejlettsége mellett a kész cipők általában jobbak, mint a cipész által készítettek. A gyárak inkább a helyes bonctani modellek után dolgoznak és a kész cipő sohasem lehet olyan pontosan lábraillő, mint amilyen „paszent" cipőt egy jó cipész készíteni tud. A magas cipő és a félcipő vitájában az egészségtan általában a félcipő mellé áll, ha az nincs nagyon kivágva, úgyhogy összefűzve biztosan áll a lábon. A bokának nincsen szüksége mesterséges támasztékra, mint ahogy régebben gondolták és evvel az érvvel nem lehet a magas cipők viselését megindokolni. Ezeket csak a sár és viz ellen való védekezés, valamint a nagy hideg indokolhatja.

           A kalapviselés kérdése is sok vitára adott alkalmat. Bizonyos az, hogy a szorosan ülő kalap alatt meggyült nedves, meleg levegő nem lehet közömbös a hajzatra és sak valószínűsége van annak, hogy a férfikalapok hozzájárulnak a kopaszság keletkezéséhez. Annyi bizonyos, hogy a kalapra legalább is semmi szükség nincsen, használatáról, mint a legutóbbi évek divatja mutatja, könnyű leszokni és a hajadonfővel való járás bizonyára egészségesebb, mint a szorosan ülő, meleg, különösen keménykalapok viselése.

           A ruházkodáshoz kell számitanunk még az ágyat is, hiszen életünknek legalább egyharmadrészét töltjük benne. Az ágynak általában melegebbnek kell lennie, mint a ruházatnak, mert a testmeleg egy része az izommunkából keletkezik, a nyugvó test tehát kevesebb meleget termel. Ezért az ágyban a testet védeni kell lehűlés ellen. Mindez azonban nem indokolja meg a vastag tolldunyhák használatát; leghelyesebb a testet aluról lószőrmatraccal védeni és vattás, vagy még célszerűbben gyapjutakarókkal betakarni. Nem célszerű a túlságosan könnyű takaró sem, de egészségtelen a kelleténél melegebb takaró is; a takarót ugy válasszuk és ugy változtassuk az időjárás szerint, hogy kellemes melegben érezzük magunkat és ne izzadjunk meg. Aki hideg hálószobában, vagy ami nagyon egészséges, nyitott ablaknál szokott télen is aludni, jól teszi, ha az ágyba lefekvés előtt ágymelegitőt, vagy melegvizpalackot tesz, mert a test nagyon sok meleget veszit, mig a hideg ágyat felmelegíti, ez pedig a legtöbb embert zavarja az elalvásban.

           Célszerűtlen a sok párna, a félig ülőhelyzetben való alvás; egészséges ember jól teszi, ha minden párna nélkül vagy legfeljebb egy párnán alszik. Ha a test vízszintes helyzetben van, akkor van a szivnek legkevesebb munkája, tehát legtöbb alkalma a pihenésre.

           Az ágyat alaposan, hosszú ideig kell szellőztetni; nagyon egészséges az a jó falusi szokás, hogy a párnákat és a paplant kirakják a napra. A napsugár a legjobb dezinficiáló szer. A fehérneműt természetesen gyakran kell váltani és jól kimosni. A mosás és vasalás teljes fertőtlenitést jelent. A felsőruhát nemcsak kefélni, de porolni is kell, vagy ahol lehet, porszívóval távolítani el belőle a port. Ez utóbbi a legegyszerűbb, legbiztosabb és leghigiénikusabb."

        (Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar József egyet. m. tanár)


           "A ruházkodásnak ma tulajdonképen két célja van, az egyik esztétikai, a külső megjelenést akarja megfelelővé tenni, a másik cél pedig higiénikus, a test védelme a külső befolyások, különösen a melegveszteség ellen.

           Bennünket a két cél közül csak az utóbbi érdekel, az első csak annyiban, amennyiben hibás esztétikai szempontok következtében a ruházkodás, sajnos, még mindig nagyon gyakran kerül ellentétbe az egészségtan követelményeivel, bár ezen a téren az utóbbi évtizedekben jelentékeny haladást kell konstatálnunk. A ruházkodás általában könnyebb lett, lazább, eltűnt a halcsontos fűző, a keményített ingmell is veszít jelentőségéből, a magas gallér sem divat és szerencsésen átestünk a normál Jáger-ing korszakán is. Azért természetesen még mindig nem tesz eleget a ruházkodás teljesen az egészségügyi követelményeknek, amint azt a ruházkodás feladatának megmagyarázása közben látni fogjuk.

           A ruházkodás első feladata a test melegveszteségének csökkentése. Állati őseink szőrruhát viseltek és evvel szabályozták a test hőegyensúlyát. Az ember elvesztette a szőrruhát és részben állati, részben növényi szőrökből, fonalakból készített mesterséges szövetekkel védekezik a hideg ellen. A külső levegő legerősebben akkor hüt, ha mozog; ugyanolyan hőmérsékletű levegőben szeles időben sokkal jobban fázunk, mint csendes időben. A mozgó levegő ugyanis a testfelület párolgását erősen fokozza, az izzadság gyorsabban elpárolog, az ehhez szükséges meleget pedig a testből szerzi. Ha a mozgó levegő a test felületéről távozó vizpárákat magával ragadja, a páraképződés gyorsabb, a lehűlés erősebb.

           A levegő maga nagyon rossz melegvezető és a melegveszteség ellen védelmül legcélszerűbben a nyugvó levegőréteg szolgálhat, amilyen például kettős ablakok között, vagy pedig a hideg szélnek kitett házak kettős fala között tölti be melegvédő szerepét. A ruházat is elsősorban ezen az uton csökkenti a melegveszteséget, a ruha és a test között nyugvó légréteg keletkezik, de ilyen légréteg van magában a szövet likacsaiban is és ez a légréteg tulajdonképen az, ami a külső hideg ellen megvéd bennünket. Minél vastagabb ez a nyugvó légréteg, annál kisebb a melegveszteség, ezért melegebb a többrétegű ruha, ezért fázunk szük keztyüben (a szűk keztyü alatt nincs levegőréteg) és a prémek azért oly erős melegtartók, mert a szőrszálak között nagymennyiségű nyugvó levegő marad meg. Az állatok hidegben felborzolják szőrözetüket és evvel növelik a szőrök közötti levegő mennyiségét. Az ember hidegben több réteg ruhát vesz fel. A ruházat melegítő hatása tehát elsősorban az alatta nyugvó légrétegtől függ; ezért a lyukacsos szövetek is melegek lehetnek és még a fátyol is melegíti az arcot, mert mögötte szintén relatíve nyugvó levegőréteg marad.

           A ruházat azonban azálal is kiméli a test melegét, mert megakadályozza a test melegsugárzását a környezetbe. Legjobb melegvédelem volna a teljesen légmentes, például gummiszövet, ha viszont a levegőtől való teljes elzárkózásnak nagy hátrányai nem volnának. A bőrfelületről történő párolgás ugyanis nemcsak a melegszabályozás szempontjából szükséges, hanem az izzadságban egyúttal a testből mindenféle bomlástermékek is távoznak, amelyeknek visszatartása a test felületén egészségileg nagyon káros. Ha a test felületéről az izzadtság eltávozását teljesen meggátoljuk, például vizátnemeresztő lakkal festenők be az egész testet, az igy preparált ember nem maradhatna életben. Ezért pusztulnak el azok is, akiknél a testfelület nagy része, ha csak könnyű, égést is szenved, mert a sérült bőrfelületen megszűnik az izzadságmirigyek működése. Légáthatlan ruházkodás tehát nagyon káros, úgyhogy az eső ellen védelmül gummiköpenyeget valóban csak az okvetlenül szükséges időn át használjunk és általában célszerűbb a vízhatlan lodenszövetből készült esőköpeny.

           A ruházatnak tehát olyannak kell lenni, hogy kellő védelmet nyújtson a hideg ellen, de emellett ne akadályozza meg a bőr felületéről az izzadság elpárolgását és tegye lehetővé a gázcserét. A tágan, lyukacsosán szőtt szövetek és vásznak célszerűbbek, mint a finom fonalakból szorosan szőtt szövetek! A keményités is eltömi a lyukacsokat és ezért az egészségtan szempontjából csak örömmel lehet üdvözölni, hogy a keményített ingek mindinkább kimennek a divatból.

           Amilyen rossz melegvezető a levegő, olyan jó melegvezető a víz. Ezért van, hogy nedves ruhában sokkal jobban fázunk. Ehhez járul az is, hogy a nedves ruha a testhez tapad, tehát hiányzik a védő levegőréteg. Nagy melegben kellemesek a táglikacsu fehérnemüek, mert az izzadságot gyorsan áteresztik, nem nedvesednek át. Az egyes szövetfajok között azonban nagy különbség van. A pamutvászon szálai a nedvességtől teljesen összetapadnak és semmi levegő sem marad közöttük. A gyapjuszálak ellenben ruganyosak, nedvességtől sem tapadnak teljesen össze, mindig marad közöttük levegő. Ezért hidegben a gyapjú sokkal jobb melegvédelmet ad, annyival is inkább, mert a gyapjú maga is rosszabb melegvezető, mint a növényi rostok, tehát a len, kender, vagy a gyapot rostjai. Nyáron a vászon jobban hüt, éppen azért, mert jobb melegvezető és azonkívül jobban a testhez fekszik, mint a borzasabb gyapjuanyagok. A fehérneműnek tehát puhának kell lenni, amellett olyannak, hogy a nedvességet könnyen felszívja és ennélfogva az izzadság ne csapódjon le a bőrfelületen. Lyukacsos vászonból készült alsóruha nyáron is, erős izzadás mellett is, kellemes, mert alatta a bőr csaknem teljesen száraz marad, mig a sima, sürüszövésü vászon átnedvesedik és a testhez tapad.

           Használat közben a gyapot és az abból készült szövetek veszítenek melegtartó hatásukból, mert a gyapot szálai összeesnek és sokkal kevesebb levegőt tartanak meg maguk között, mint kezdetben. Ezért az uj vattás paplan vagy kivattázott ruha sokkal melegebb, mint a régi, amelyben a vatta már összeesett.

           Általában nagyon fontos, hogy a ruházat ne legyen túlságosan meleg és másrészt könnyen alkalmazkodjék a változó hőmérsékleti viszonyokhoz. Nem célszerű ugyanabban a ruhában tartózkodni télen kint a szabadban és a szobában. Ezért célszerűtlen télen melegítőül gyapjú alsóruhát, vastag Jaeger-ingeket hordani, mert azt a szobában sem lehet levetni. Célszerűbb ellenben az ujabban ismét divatba jött gyapjumellények viselése, mert ennek változtatásával könnyen alkalmazkodhatunk a külső vagy belső hőmérsékleti viszonyokhoz.

           A ruházatnak a szine is szerepet játszik egészségügyi szempontból. Tudjuk, hogy a sötét szövetek jobban melegítenek, mint a világos színűek; ezért volt szokásban, hogy a téli ruhák általában sötétebbek, mint a nyáriak. A sötét szövetek azonban nemcsak jobb melegtartók, hanem hátrányos tulajdonságuk is van, hogy t. i. a fénysugarakat visszatartják, már pedig a bőrre nagyon jó hatással vannak a napsugarak. A mindinkább divatba jött strandfürdőkben mindenki tapasztalhatta, milyen kellemes a bőrt a világosság és a napsugarak hatásának kitenni. Mivel azonban életünk nagy részét még sem a strandfürdőben, hanem ruhában felöltözve töltjük, célszerűbb világosabb szinü szöveteket választani, amelyek legalább bizonyos mértékig áteresztik a fénysugarakat."

        (Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar József egyet. m. tanár)


           "Befejezésül álljon itt ez a rövid testedzési munkaprogramm, amely természetesen csak sémául szolgál és amelyet mindenki saját helyzetéhez és a körülményekhez képest alakithat, bővíthet és szűkíthet. Tény az, hogy testedzésre mindenkinek szüksége van, de fokozatosan áll ez a szabály a zárt levegőben dolgozókra és ülő foglalkozást űzőkre nézve.

           A gyakorlatokat reggel felkelés után, reggelizés előtt kell elvégezni. Egy negyed- vagy félórát mindenki kell, hogy áldozzon jó egészsége és testi kondíciója érdekében, még hogyha az egy órával korábban való felkelést jelent is.

           Kerüljünk minden megerőltetést és lassan, fokozatosan térjünk át a nehezebb és nagyobb fizikai munkát igénylő gyakorlatokra. Óvatosan emeljük az elvégzendő gyakorlatok számát.

           Ez a kis munkaprogram természetesen csak a reggeli gyakorlatokat öleli fel és nem érinti az egyéni passzióból űzött egyéb hasznos testgyakorlást és sportokat.

           Hétfő: Szabadgyakorlatok. Láb- és kargyakorlatok. Karlökés, emelés és lendítés előre, oldalt és fel. Lábhajlitás és nyújtás előre, oldalt és hátra. Terpeszállás.
            A gyakorlatokat lassan, nyugodtan, lehetőleg pontosan és szépen kell végrehajtani. Számolja első alkalommal, az egyes gyakorlatokat hányszor végezte el, még mielőtt a kellemetlen fáradtság vagy zsibbadtság érzése jelentkezett volna. Ha fáradtságot érez, hagyja abba a tornászást és sétáljon egy ideig határozott, katonás léptekkel. A tüdő nyugodtan, igen mélyen lélegezzen. Ha kifújta magát, folytathatja a tornázást.

           Tizenöt-huszperces tornázás után dörzsölje le magát, mosakodjék meg csípőig, vagy ha zuhany áll rendelkezésre, vegyen egy langyos, fokozatosan lehűlő zuhanyfürdőt és öltözzön fel utána jó melegen. Rövid pihenés után megreggelizhet.

           Kedd: Hosszú séta a szabadban. Hosszú, nyugodt lépésben haladni, mélyen ki- és belélegzeni. Rövid futólépésgyakorlatok. Igen alkalmas és célszerű a lejtős terepen való séta. Hegynek felfelé rövid távolságokon apró, szökelő lépésekkel haladni. Lejtőn lefelé hosszú, nyugodt lépés.

           Szerda: Sulyzógyókorlatok. Olyan könnyű súlyzóval kezdje mindenki a gyakorlatokat, amelyet egész könnyedén képes felemelni, előre és oldalt kilökni. Gyermekek kis fasulyozókat használjanak. Először a gyakorlatok számát kell hétről-hétre fokozatosan emelni, ha már az egyes gyakorlatokat harmincszor, negyvenszer nagyobb megerőltetés nélkül tudjuk elvégezni, vegyünk valamivel nehezebb súlyzókat és kezdjük elölről a gyakorlatok számának lassú fokozását. A harmonikus és szimmetrikus testfejlesztés érdekében mindig két súlyzóval (jobb- és balkézben) dolgozzunk.

           Súlyzókat mellhez emelni előre, oldalt fel- és lefelé lökni. Súlyzókat lendíteni. Előrehaladottabb tornász a sulyzógyakorlatokat célszerűen kombinálhatja láb- és törzshajlitási gyakorlatokkal.
            Tornászás után ledörzsölés, mosdás, vagy zuhany.

           Csütörtök: Séta a szabadban, mint kedden. Könnyű szabadgyakorlatok, karlökés és lendítés futólépéssel kombinálva.

           Péntek: Szertorna: gyürühinta, trapéz, nyújtó vagy korláton. Könnyű egyszerű, húzódzkodó, lendülő és átforduló gyakorlatok a legcélszerűbbek. Kezdetben 15-20 perc, 1-2 perces sétával kitöltött pihenőkkel elegendő.
            Torna után ledörzsölés, mosdás, vagy zuhany.

           Szombat: Térd- és csipőgyakorlatok. Térdemelés váltogatva jobb- és ballábbal. Előre-, oldalt- és hátrarugás, körzés. Guggolás (lassan!) és vissza állásba. Törzshajlitás előre és hátra. Törzsforditás jobbra és balra. Terpeszállásból törzshajlitás jobbra, balra, előre és hátra (lassan!). Törzsforditás jobbra és balra. Guggolás és fekvő támasz, karhajlitás (lassan!) föl, le.
            Ledörzsölés, zuhany.

           Vasárnap: Gyalog-, kerékpár-, vagy csónakkirándulás. Alkalmas helyen és időben lég-, nap- és strandfürdő."

        (Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)


           "Az atlétika, a szabadtéri sportok legősibb és eszközeiben legegyszerűbb formája. Három nagy alcsoportba oszlik, a futó, suly és ugró gyakorlatokra. A futás különböző nemei:

           1. A rövid távfutás (200 méterig) rendkívüli gyors mozgást, hatalmas pillanatnyi erőkifejtést igényel.

           2. A középtávú és hosszutávu futás szívós, ellenálló szervezet, hibátlan tüdő- és szívműködés esetén gyakorolható. Túlhajtott formája a 42 kilométeres marathoni futás, amely még a legedzettebb atléta szervezetét is teljesen kimeríti.

           A sulygyakorlatok a diszkosz-, gerely-, suly- és kalapácshajitás a kar, váll, de különösképpen a derék izomzatát veszik igénybe. Férfiaknak ajánlható sportnem, fiatalabb fiuk azonban csak megfelelő, a szabályosnál könnyebb szerekkel gyakorolják.

           Az ügyességi számok a magas-, távol-, hármas- és rudugrás. A magas-, távol- és hármasugrás bizonyos korig minden egészséges ember számára megfelelő gyakorlat. A rúdugrást főleg a sportszerűen dolgozó atléták űzhetik.

           Birkózás: hogy előnyösen hasson a szervezetre, annak egyik legfőbb feltétele az, hogy lehetőleg egyenlő testsulyu és erejű ellenfelek dolgozzanak együtt. Túlsá­gosan nagy suly- és erőkülönbség esetén könnyen izomszakadások és egyéb kellemetlen balesetek történhetnek.

           A boxolás, vagy amint az angolok nevezik, - az önvédelem nemes művészete -  főleg az ifjúság számára alkalmas testedző és jellemképző sport. Itt még fokozottabb mértékben áll az, amit a birkózásnál a suly- és erődiffe­renciáról megjegyeztünk.

           Box- és buzogánygyakorlatok a tornagyakorlatok közül a legtetszetősebbek. Különösen csapatban való gyakorlásra alkalmasak. Ügyességfej­lesztő hatásukon kivül a csuklók, az alkar- és a vállizmokat erősitik.

           A búvárúszás, vagy viz alatt való úszás jó tüdő- és szivmüködést fel­tételez. Óvatosan gyakorlandó, mert túlzás esetén tüdőtágulást okoz.

           A diszkoszdobás már a görögök által is gyakorolt és kedvelt testgya­korlat volt. Általában a felsőtestet, a derék- és hasizmokat erősiti.

           Az evezés sportja erőteljes fizikumot kiván. Egyébként a legegészségesebb sportágak egyike. A kar-, váll-, has-, derék- és lábizmokat fejleszti, valamint a sziv- és tüdőműködésre hat előnyösen.

           A futball, a legnagyobb népszerűségnek örvendő sport, par excellence az ifjúság sportja. Kellő korlátok közé szorítva, gyakorlása hasznos és egészséges.

           A gátfutás futással kombinált ügyességi gyakorlat, amelyben az atlétá­nak az útjába eső gátakat futás közben át kell ugrani.

           A gyógytorna voltaképpen a rendellenesen fejlődött csontrendszerüek sportja, amely orvosi felügyelet és irányítás mellett, célszerű testgyakorla­tokkal óhajtja megjavítani a szervezet rendellenes torzulásait, vagy gyen­geségét.

           A kerékpársport a lábizmokat fejleszti különösen. A tulalacsony kor­mányrúd alkalmazása káros az egészségre, mert az erősen görnyedt testtar­tás megakadályozza a tüdő szabad működését, Hosszabb kirándulások igen jó hatást gyakorolnak az egészségre, fokozzák az étvágyat és biztosítják az egészséges, jó álmot.

           A korcsolyázás a legszebb télisport. Könnyű és mégis meleg ruházat biztosan megóv a meghűléstől.

           A ródlizás különösen az ifjúság kedvenc téli szórakozása. A.megfelelő öltözködésre itt is nagyon kell ügyelni.

           A sisport az erős, fejlett szervezetüek télisportja. A legegészségesebb téli testgyakorlat, amely a lábakat, karokat és a tüdőt egyaránt erősiti.

           A szertorna eszközei a ló, nyujtókorlát és gyürühinta. Főleg a téli szezonban, vagy esős, rossz idő esetén pótolja a szabadtéri mozgást és sportokat.

           A szkippelés a legegészségesebb testgyakorlatok egyike, amelyet minden sportember haszonnal gyakorolhat. Lényegében nem más, mint ritmikus, könnyed, huzamosabb ideig gyakorlandó lábujjhegyen való ugrálás Fookozza a tüdő és sziv működését és erősiti a lábizmokat. Kötélen való ugratással hasznosan kombinálják.

           A szobatorna rendszerek különböző fajainak ma már egész irodalma van, amelyet itt ismertetni lehetetlen. A legelterjedtebb a Müller-íéle rendszer.

           A tennisz könnyebb, a hölgyek által is előnyösen űzhető labdasport.

           A turisztika kétségtelenül a testedzésnek a leghasznosabb és legnemesebb, sőt mondhatnunk a legtermészetesebb módja. Minden szervezet, kor és hajlam megtalálhatja benne a saját ízlésének megfelelő élvezetet. A szabadban tett üditő sétától, az Alpesek sziklaormainak és jéggel borított hegy-csúcsainak megmászásáig páratlan változatosságot nyújt ez a sportág.

           Az úszás nyáron a legkellemesebb, azonkívül a leghasznosabb sport. A test minden izmát és a tüdőt egyaránt harmonikusan fejleszti.

           A vízipóló nagy ügyességet, kitartást és hatalmas erőfeszítést kivánó vizilabdajáték, kizárólag erősszervezetü ifjak, vagy férfiak gyakorolhatják."

        (Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)

         


           "A gyermek testének edzését, ellenálló erejének növelését már a legzsengébb korban meg kell kezdeni. Az a csecsemő, akit a legkisebb szellőtől is óvnak, féltékenyen pólyáznak, tulmelegen öltöztetnek - sokkal érzékenyebb lesz és sokkal könnyebben betegszik meg, mint az, akinek testét és szervezetét észszerű, edző módszerekkel ellenállóképessé tették.

           Hideg vizzel való ledörzsölések, a gyenge végtagok óvatos, de mind határozottabbá váló mozdulatokkal való mozgatása, tornáztatása, a tüdő működésének fokozása, a mesterséges lélegzésnél alkalmazott fogásokkal; bámulatosan kedvező hatást jelentenek a gyermeki szervezet fejlődése és ellenállóképessége szempontjából.

           Az egészséges gyermek úgyszólván már a születését követő első hetek után alkalmas arra, hogy testét edzük. Amint pedig elérte a négy-öt éves kort, akkor már rá kell nevelni a sport szeretetére és a rendszeres testedzésre.

           Az apró és a serdülő emberkék sportja - a játék. Ezért még ha lassan-lassan valamely komolyabb sportban is kiképezzük, vagy kiképeztetjük a gyermeket, akkor a legjobb azt is mulatságos, érdekes, játékos formában végrehajtani ugy, hogy a gyermek számára a testedzés ne kellemetlen és fárasztó feladat, hanem szivesen végzett, játékos foglalkozás legyen.

           Tiszta levegő, egészséges táplálék, célszerű ruházat és elegendő testmozgás, játék vagy sport biztositja és segiti elő leghatásosabban a fejlődésben levő gyermek csontrendszerének, szerveinek és izmainak megerősödését.

           Nyáron a fürdés, a szabadban való ugrándozás, futkározás és könnyű labdajátékok a legmegfelelőbbek a gyenge gyermeki szervezetre. Otthon a lakásban könnyű szertorna, hinta, gyürühinta és trapéz, valamint érdekesen összeállított svéd tornagyakorlatok esetleg könnyű fasulyozókkal kombinálva, a leghasznosabbak.

           Serdülő korban fiuk és leányok egyaránt a vivást, különösen a harmonikus testmozgást előnyösen fejlesztő tőrvivást tanulják. Az aszimetrikus testfejlődés elkerülendő jobb- és balkézzel egyaránt gyakoroljanak. A szabadtéri sportok közül a tenisz, a rövid távú futások, magas- és távougrás, ahol pedig a körülmények és az anyagi helyzet megengedi a lovaglás is programukba vehető.

           A kamaszkodó fiukat, minden szülői tilalom ellenére is elkapja a futball-láz. A baj nem tul veszedelmes, mert ez az érdekes és a serdülő fiuk fantáziáját izgató, lelki világába rendkívül beleillő, harcias labdajáték határozottan igen jó hatást gyakorol az egészséges ifjú szervezetére. Csupán túlzástól óvjuk a fiatalságot és ha szükséges, még a legszigorúbb eszközök alkalmazásával is vissza kell tartani, az ilyen tekintetben helyes mértéket nem ismerő heves vérű fiukat.

           Télen a ródlizás, a si és korcsolyasport hódit a fiatalság körében. Mind e sportágak igen hasznosak és egészségesek, azonban csupán kellő felügyelet mellett szabad megengedni üzésüket, mivel a fölösleges és oktalan bravuroskodás könnyen kéz- vagy kartöréseket eredményezhet.

           A vizisportok általában, de különösen az úszás az, amely a legkitűnőbb testedzési módszer. Ezért annak általános elterjedését és mindenki által való gyakorlásának fontosságát, nem tudjuk eléggé hangsúlyozni. Nincs az úszáson kivül még egy olyan sport, amely annyira egyöntetűen és harmonikusan erősitené az összes izmokat és fejlesztené a tüdőt.

           Mielőtt e fejezetet lezárnók, még egyszer nyomatékosan felhívjuk az illetékes pedagógusok és szülők figyelmét arra, hogy sportoltassák a gyermekeket, de óvakodjanak az esztelen, a túlzott erőltetéstől, mert különösen az ifjú szervezet hajlamos a sportbetegségekre, amilyenek a szivtágulás, tüdőtágulás stb.

        A nők sportolása

           Az egész világot átható és megmozgató sportmozgalomban talán a női testedzés az a terrénum, ahol a sportnak inkább ártalmas kinövéseit, mint jótékony hajtásait lelhetjük fel. E rendkívül elszomorító ténynek a magya-rázata igen egyszerű, - a nők körében a sportkérdés - divatkérdéssé alakult át. Miután pedig tudvalevő dolog, hogy a divat a legtöbb esetben nem az észszerű, hanem a feltűnő formákat keresi, igy természetesen a sportban sem tagadta meg alaptermészetét, hanem ahelyett, hogy a női szervezetnek és szellemnek megfelelő esztétikus formát keresett és talált volna, inkább megalkotta a férfisportok karrikaturájaként a mai nőisportot.

           A hölgyek ma boxolnak, birkóznak, gátat ugranak, súlyt dobnak, hokkit játszanak, sőt külföldön már női futball- és rugby-csapatok is alakulnak és mérkőznek egymás ellen. Mindezek a sportok célszerűtlenek, nem illenek a nő fizikumához, a természet által más feladatokra hivatott szervezetéhez. Nem esztétikusak.

           A férfi sportolásának célja az egészség megőrzése, az erő és kitartás fokozása. A nőisport céljául az egészség, a kedély és a szépség tűzhető ki. Az antik korszakban mintha megértőbb lett volna e tekintetben az emberiség. Nem rendeztek boxoló- és birkózóversenyeket a nők részére, hanem az nyerte el a pálmát, aki a leghibátlanabb testalkatú volt és akinek a mozdulataiban a legtöbb volt a ritmus.

           A férfiak sportversenyeinek mintájára rendezett női küzdelmek helyett helyesebb volna, ha tornagyakorlatok, könnyű szabadtéri játékok, ritmikus tánc, úszás és egyéb, a női szervezetnek megfelelő és kivitelében esztétikusabb sportot űznék a hölgyek."

        (Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)


           "A sportolás aranyszabálya rövid és rendkívül egyszerű, így hangzik: „A sportolás célja a test megerősítése, nem pedig a test megerőltetése." Aki ezt a szabályt sportolás közben szem előtt tartja, mindig csak a testedzés előnyeit fogja élvezni és soha sem szenvedi meg a túlzásba vitt
        erőfeszítések hátrányos voltát.

           Itt ezen a ponton kell elválasztani a sportolás háromféle módját és pedig a passzióból, egészségi szempontból, végül pedig a sportszerűen űzött sportolást.

           A passzionátus sportember a sport, vagy pedig valamely sportág iránt érzett előszeretet folytán sportol, vagy üzi kedvenc sportját. Sportolása öncélú - magáért a sportban talált élvezetért történik.

           Az egészségi szempontból sportoló kezében a sport, vagy valamely sportág, eszköz a cél elérésére, amelyet kellő megfontolás alapján választ ki és használ fel az ember legnagyobb kincse, az egészség megőrzésére, erejének növelésére és kitartásának fokozására.

           A sportszerű sportolás célja a rekord. Rendesen túlfokozott erőfeszitést igénylő és ezért igen gyakran káros hatású a szervezetre. Sziv-, tüdőtágulás, viszér és még egy csomó más szervi elváltozást okozhat a rendszeresen túlzásba vitt erőfeszítés.

        Milyen sportokat űzzünk?

           Aki azelőtt a feladat előtt áll, hogy szervezetének, egyéniségének, anyagi-és társadalmi viszonyainak legjobban megfejelő sportágat válasszon, sose hagyja magát az ideig-óráig felszínen levő u. n. divatos sportoktól elkábittani. Napjainkban igen gyakran tanúi lehetünk annak, amikor ifjú hölgyek és urak kedvenc sportjaikról beszélgetve a ping-pongot és a táncot emlitik első helyen és ezekhez esetleg harmadik társul a mah-yong járul.

           Pedig rendes körülmények között sem a ping-pong nem számitható a sportok, legalább is a u. n. hasznos sportok közé. Ha csak egy pillantást vetünk egy zsúfolt, nem mindig kifogástalan levegőjű táncterembe, ahol a párok egymás hegyén-hátán keringenek, vagy végignézünk egy szuterén-helyiségben lezajló ping-pong versenyt, akkor hamarosan megállapíthatjuk, egyik sem ártalmasabb, sem hasznosabb sport, mint a mult századvégi, füstös kávéházakban vivott végnélküli billiárdjátszmák, amit pedig annak idején szintén sportolásnak tekintettek.

           Az ilyen úgynevezett sportszerűen űzött társasjátékok és szórakozások veszedelmes volta abban ütközik ki, hogy elvonják a fiatalságot a szivet-lelket üditő és a testet megedző igazi sportoktól.

           Azt, hogy milyen sportot űzzünk, elsősorban és nagy vonalakban az évszak határozza meg. Tavasszal a turisztika, atlétika és egyéb szabadtéri sportok; nyáron a vizisportok, úszás, evezés, ősszel újból a turisztika és atlétika, télen pedig a tornászat, vivás és a téli sportok aktuálisak.

           Többféle sportág gyakorlása ugyan rendesen megfosztja az embert attól, hogy egy-egy speciális gyakorlatban rendkívüli eredményeket érhessen el, de ezzel ellentétben helyesebb irányt szab a test összes izmai és egész teljesítőképessége egyenletesebb fejlődésének. Igen ritka ugyanis az a sportág, amely a test valamennyi izmát egyenlő erősen foglalkoztatja és fejleszti, gyakoribb az az eset, hogy egy-egy izomcsoportot a többiek rovására aránytalanul tulfejleszt.

           Hogy ez mennyire igy van, arra nézve elegendő, ha felemlitjük a birkózók aránytalanul fejlett nyakizmait és felsőtestét, a futók tulizmosodott lábait és aránylagosan gyenge hasizmait, a jobbkezes vivók asszimetrikusan fejlett jobbkarját és lábát stb."

        (Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)


           "Az emberiség, a nemzet, a család és az egyén újra ráeszmélt annak a régi közmondásnak az igazságára, amely azt tanitja: „Ép testben ép lélek." Az élet örökös körforgása, a kultúrák váltakozásának és fejlődésének ritmusa ismét elvezetett bennünket oda, hogy a testi erőnek és edzettségnek manapság éppen olyan értéke kezd lenni, mint volt a görögöknél, Ilellas fénykorában, amikor az antik világ legnagyobb bölcsei, élükön Sokrates, Aristoteles és Pythagoras-szal a testi erőt egyenrangúnak tekintették a szellemi erővel és képességekkel.

           Ez a régi igazság újra érvényt szerzett magának a társadalomban és ennek az a tény ad különös jelentőséget, hogy az emberi tudás rohamos gyarapodása, a szellemi foglalkozások és az általános képzettség nívójának jelentős emelkedése, a modern élet tempója hatalmas feladatokat ró az agyra és az ember idegéletére olyan terhelést jelent, amelynek csak fokozott ellenállóképességgel biró szervezet felelhet meg.

          Ideig-óráig sikerülhet a testi kondició rovására fokozni az egyén szellemi teljesítőképességét, bár bizonyos, hogy utóbb az is megbosszulja magát, de az kétségtelen, hogy a faj, az emberiség fejlődésére rendkívül káros hatással lenne és az elsatnyulás felé vezetne, hogyha a testi erő megőrzését és fokozását teljesen elhanyagolva, csupán a szellem képzésére fektetnének súlyt.

           Tagadhatatlan, hogy léteztek satnyatestü és óriási elméjű emberek, de ezek csak olyan kivételek voltak, amelyek a szabályt megerősítik. Az ilyen nyomorék zsenik tragédiája azután utódaikban (ha voltak utódaik) ütközött ki teljes borzalmasságában, amikor is a lángész, imbecillis, vagy démonikus romlottságu ivadékot nemzett.

           Az emberiség testi erejének, küzdőképességének megőrzése, tökéletesítése és fejlesztése körül felmerülő problémákat ugy értjük teljes nagyságukban, hogyha elgondoljuk, hogy állandó, fokozott szellemi teljesítményekre csak fokozott fizikai ellenálló képességekkel rendelkező szervezet alkalmas. A tudományok rohamos fejlődésének és az ismeretek általános elterjedésének az a következménye, hogy ma a negyedik elemista többet tanul és többet tud, mint amennyi ismerettel két emberöltővel ezelőtt a meglett férfiak rendelkeztek. A szellemi képességek megterhelése és igénybevétele tehát aránytalanul nagyobb és amint az előjelek mutatják, a jövőben még csak fokozódni fog.

           A társadalom és elsősorban a pedagógusok kötelessége megértetni a családdal és az egyénnel a testi épség megőrzésének és fokozásának szükségét. Az egészség és erő fejlesztésének és edzésének egyetlen célravezető módja a józan életrend szabályainak figyelembevétele mellett a testedzés, vagy amint modernebb szóval jelzik - a sportolás.

           A «struggle for life» törvénye az emberi társadalmakon belül is megtartja érvényességét és csak az a faj, nemzet vagy család érvényesül és biztosítja fennmaradását, amely szívós, bátor, munkabíró, minden bajjal megküzdő, ellenálló szervezettel biró egyedekből áll.

           A sportolás szükséges voltának elismerése alig néhány évtizede nyert polgárjogot. A mai generáció idősebb tagjai előtt még élénken él annak az időnek az emléke, amikor még az itt-ott szórványosan feltűnő sportolókat, társadalmi szempontból körülbelül a futóbolondokkal helyezték egy fokra, éppen azért, mert a sportolás bizonyos tekintetben uj dolog és különösen mert az ifjúság körében kapott lábra.

           Önmérséklet és kellő szakszerű felügyelet nélkül túlzásba vitt sportszenvedély már kellemetlenségeket, sőt olykor komoly bajt is okozott, rövid vezérfonalat akarunk tehát adni, amelynek segítségével a tulerőltetést és annak következményeit el lehet kerülni.

        Ki sportoljon?

           Mindenki sportoljon, aki egészséges szervezetű. A sport minden faja erősiti a tüdőt, fokozza a szívműködést, elősegíti a vérkerinést. A hasizmok működése élénkíti az epeképződést, gyorsítja az emésztést és ezzel megjavítja az étvágyat. A bélmüködés szabályossága az anyagcsere zavartalansága folytán altesti bántalmak, amilyenek az emésztési zavarok, görcsök, aranyér stb. nem léphetnek fel.

           A sportolás azáltal, hogy a testi erőt fokozottabb mértékben igénybe veszi, rendkívül kedvezően befolyásolja a sportolók alvását és szabályos mederbe tereli az esetleges tunyaság mellett fellépő és kifejlődő szexualitást.

           Aki tehát egészséges szervezetű, nemre és korra való tekintet nélkül, saját érdekében cselekszik, ha hozzáillő, hajlamainak és erőviszonyainak megfelelő sportot üz.

           Akinek a szervezete nincs rendben, az is sportoljon, ha csak nem tartozik az alant külön felsorolt kategóriába, vagy orvosi tanács nem tiltja el a sportolástól. Az ilyen szervezetüeknek azonban olyan sportágak gyakorlására kell magukat rászánni, amely sportok a szervezetük hibáinak kiküszöbölésére előnyösen hatnak, vagy legalább is azt nem fokozzák, illetőleg nem ártalmasak.

           Csontgörbülés, elfajulás, pup, láb- vagy hasonló természetű rendellenességben szenvedők a testegyenészeti torna (orthopédia) kivételével minden más testedzésre alkalmatlanok. Az idejekorán, különösen a zsenge gyermekkorban alkalmazott gyógytorna azonban valóságos csodákat művelhet és az alapbajt annyira kiküszöbölheti vagy meggyógyíthatja, hogy fokozatosan egyéb könnyebb sportágak üzésére is áttérhetnek.

           Sérvben szenvedők, amennyiben nem hajlandók magukat operációnak alávetni és a radikális gyógyulást keresni, kerüljék a pillanatnyilag nagy erőfeszítést, vagy hirtelen mozgásokat igénylő sportokat (szertorna, sulydobás, ugrások, futball stb.) és elégedjenek meg könnyű szabadgyakorlatokkal, turisztikával stb.

           Vérszegény, sápkóros, epileptikus, tüdőbajos, szívbajos egyének elsősorban a betegségük kigyógyitásával törődjenek. A megerőltető sportolás ezeknek árt, nem használ. Ha a baj kigyógyitása sikerült, akkor szigorú orvosi vizsgálat után fokozatosan megkezdhetik a betegség folytán rendkívül legyengült test megerősítését sportolással. A kezdetnél és a továbbiak folyamán is azonban nagy óvatossággal kell eljárni - ugy, mintha apró gyermekek tornáztatásáról lenne szó...."

        (Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)


           " ...A legáltalánosabb borogatási forma azonban az egyszerű vizesborogatás. A legkülönbözőbb célból alkalmaztatik, akár mint hőelvonó, mint fájdalomcsillapító, mint megnyugtató, mint izzadmányfelszivató tényező, fontos, hogy lehetőleg kissé bezsírozott bőrre alkalmaztassák, miután állandóan vagy a bőrön hagyatik, vagy gyakran megismételtetik s a viznek tartós behatása folytán igen könnyen a felhám kipállása, macerációja s végeredményben bőrgyulladások lehetnek alkalmazásának következményei. Lényeges továbbá, hogy ha csak nem gyulladásos területekre, helyi fertőzések elhárítása céljából alkalmazzuk, vízhatlan  szövetboritást föléje ne alkalmazzunk, mert ezáltal a bőrnek fölpállását erőteljesen előmozdítjuk. Másrészről azonban igen fontos, hogy a nedves ruha fölé jó vastag flanell-vagy gyapjutakarót helyezzünk. Fontos ez azért, mert különben a víz elpárolgása gyors lehűlést és esetleg kellemetlen hülési ártalmat okozhat. Borogatásainkat a törzsre, a mellkasra, végtagokra, vagy körkörösen alkalmazzuk, vagy pedig bizonyos specifikus eljárás szerint a beborítandó testrész idomainak legmegfelelőbb módon.

           Gyógyintézetekben félméter széles és 2-3 méter hosszú vászonpólyák és ennél szélesebb ugyanilyen hosszú flanell vagy gyapjupólyák állnak a borogatások céljából rendelkezésre. Háztartásokban a lepedő legalkalmasabb, melyeket különböző formációkban nekünk legalkalmasabb módon használunk fel.

           A leggyakoribb borogatási forma a has és törzs körkörös borítása, különösképpen pedig a mellkasra alkalmazott keresztkötés. A szokásos háztartási lepedőt három-négyszeresen mintegy 40 centiméter szélességben összehajtjuk s az igy nyert vászonsávot két végénél fogva kifeszítjük s a vászon hoszuságának felezési pontjáig mindkét végétől kezdve, mint a pólyát szoktuk, felcsavarjuk. Az igy kapott kettős hólyagszerü göngyöleget a szobahőmérsékleti vagy testhőmérsékleti, mintegy 22-25 fokos vizbe helyezzük. Azután egy másik kettős tekercselésü lepedőpólyát azonos módon, de kissé szélesebbre készítünk. Ezután a vizbe helyezett pólyát, illetve lepedőt jól összefogva, a vízből kivesszük, kicsavarjuk s a felültetett és kissé tiszta zsiradékkal bezsírozott mellkasu betegnek hátára olyképpen helyezzük, hogy a két tekercs a gerincoszlop két oldalán a hónaljárkok magasságában foglal helyet. Ezután a két tekercset külön-külön a törzsön kigombolyítva, a melleken keresztül az ellenoldali vállon átvetjük s a hátra visszavezetve őket, egymás felé simítva, a lepedőpólyának a gerincozlop felett találkozó mindhárom részét egyetlen egy biztonsági tűvel áttűzzük. A megfelelően előkészített száraz lepedővel hasonló müveletet végezve, annak szélesebb széleit a nedves lepedőpólya szélei alá tűrve, a nedves pólyának a szabad levegővel való közvetlen érintkezését megakadályozzuk és ideális, teljesen szilárdan tartó keresztkötést nyerünk.

           A fütőeszközök. Legelterjedtebbek a különböző típusú zacskók, víz- és jégtartókon kívül a fémcsőszerkezetü, igen vékony, kicsiny átmérőjű hűtő-készülékek, melyek alkalmas módon hajlékonnyá téve, a test idomaihoz hozzáigazodnak. Alkalmazásuknál valamely magasan elhelyezett több literes edény tartalmát a csöveken keresztül áramoltatjuk.

           Melegitőeszközök. Melegitőeszközökül ugyaneme csőszerkezetek felhasználhatók és célszerűbbek a különböző bizonytalan hőfokra felmelegitett tárgyaknál, eszközöknél, mert veszélytelenek.

           Villanykészülékek ugyancsak veszedelmesek lehetnek, mert a hőmérséklet adagolását teljes biztonsággal egy készüléken sem tudjuk teljesen megoldani.

           Teljes fürdő. Teljes fürdőket általában magasabb hőmérsékleten és pedig 29 fok körül az idegrendszer megcsillapitására alkalmazunk. Alkalmazzuk őket hosszabb időtartamra, fél, sőt egy órányi időre is.

           Sósfürdő. Teljes fürdőket gyógyanyagokkal, oldható sókkal és aromatikus olajokkal vegyítve is szokás alkalmazni.

           Kénes, jódos, vasas fürdő. A kén, a jód, a vas természetes gyógyfürdőnek gyógyhatását intézeti, vagy otthoni teljes fürdő készítésénél a gyógyfürdők vizéből előállított gyógysók felhasználásával alkalmazzuk.

           Aromatíkus fürdők. Általános használatnak örvendenek különösen neuraszténiás egyének számára az aromás olajokkal, legfőképpen fenyőolajjal és illattal kombinált teljes fürdők.

           E fürdők hatása a bőrerek és idegek ingerét a viz, hő- és mechanikus-hatásával párosítva fokozza, mély belégzésekre ingerel, tehát az oxigénfelvételt emeli, a szivmüködést egyenletesebbé, erőteljesebbé teszi, legfőképpen pedig a kedélyre erőteljes szuggesztív hatást gyakorol.

           A szénsavas fürdő. A szénsavas fürdők lényeges tulajdonsága, hogy a bőrereknek kitágitása folytán meleg érzést kelt, miért is melegelvonás céljából is aránylag hidegebb fürdők szénsavval telitetten, az egyszerű hidegviz-fürdőknél könnyebben elviselhető módon alkalmazhatók. A szénsavnak magának semmi kémiai hatást nem tulajdonítunk, de a vizből kiváló apró szénsavhólyagok mechanikai hatását szerfelett nagyra értékeljük.

           Vízágyak. Súlyos, nagykiterjedésű égési sebek, bénulásokkal kapcsolatos felfekvések, rendkívül legyöngült, sorvadtizomzatu betegek mozgásképtelensége kapcsán, vagy fájdalmainak enyhítésére a magukkal tehetetlen egyéneket tartósan, ágyukkal együtt vízmedencébe szokás helyezni. Ma már minden modern kórház vizágyakkal is felszereli magát, de az általános külső gyakorlatban vizágyak alkalmazása alig lehetséges.

           Rádiumfürdő. Emanációs rádiumkamrák és emanációkat tartalmazó fürdők és ivókúrák egyaránt alkalmaztatnak. A rádium-emanációnak általános életserkentő hatása nem vitatható. Különösen reumatikus panaszok elhárítására és anyagcsere-zavarok megszüntetésére emanációs fürdők sikerrel alkalmazhatók s az emanációs kamrák is alkalmasak.

           Villanyosfürdők. A fürdő általános gyógytevékenységét különösen mechanikai és idegeredmények felfokozása érdekében a fürdővíznek villamos árammal való telítése utján is felfokozni igyekeznek. Ugy teljes fürdők, mint részfürdők különböző minőségű és erejű villamos áramokkal szolgálják a gyógyítás érdekeit s a legkülönbözőbb típusok között a gyakorlati gyógyítás szempontjából a legértékesebb a Schnee szerkesztette négyrekeszes villanyfürdő, melynél az ülő helyzetben kényelmesen elhelyezett beteg négy elektróddal ellátott vizesedénybe helyezett végtagján keresztül alkalmas szerkezettel mintegy száz különböző irányú és minőségű s a legkülönbözőbb intenzitású áram hatása kifejthető.

           Eme villanyfürdőket a legkülönbözőbb idegbetegségeknél, sőt anyag-cserezavaroknál és különösképen általános izomgyengeségnél alkalmazunk.

           A fénykezelések. A fénynek a szervezetre való hatása, növényi és állati életben egyaránt ősidők óta megfigyelt természeti tapasztalati tény. A fény szerepe létünk fenntartásában végeredményben époly fontos, mint a viz, levegő, vagy villamosság előttünk ismeretlen, de nyilvánvalólag ugyancsak ható befolyásai. A nap gyógyító életet serkentő, vérképző, baktériumölő hatását ősidők óta gyógyítás céljából is alkalmazzák, de a modern elméleti és gyakorlati fizikai és mechanikai tudományok segítségével a különböző fénytényezőket izoláltan is tudjuk előállítani.

           A legkülönbözőbb szinü fénysugaraktól és azoknak legkülönbözőbb erejű hatásáról a violán tuli napfénysugarakig, úgyszólván minden fény- és szinhatást a gyógyítás tényezői közé mesterséges uton besorozhatunk, mert eme szin- és fényhatásokat képző készülékeink igen nagy számmal állanak rendelkezésünkre.

           A mesterséges napfény és magaslati napfény hatása általában vérbőséget okoz, másodszor az anyagcserét hallatlan mértékben felfokozza, harmadszor direkt és indirekt uton baktériumölő hatást fejt ki.
        A bőrre való közvetlen hatása a bőr megedzése, tápláltságának fokozása, tehát a bőr szőrzetének, illetve a hajzatnak is közvetlen erősítése. A bőrön levő fertőző elemeknek életképtelenné tétele, nagyon sok esetben ezáltal súlyos bőrbajok gyógyítása.

           Az anyagcserefokozás utján általános zsongitó életserkentő hatásokat nyilvánvalóan észlelünk s ez anyagcserefokozó hatás, ugylátszik, az a legfőbb tényező, amely nemcsak a bőrben, hanem a bőr alatt, sőt a csontokban, vagy testüregekben levő genyedéseknek, fertőzéseknek gyógyulási folyamatát nagy mértékben meggyorsítja.

           A gyermekek angolkórja a mesterséges magaslati napfény befolyása alatt csodálatosan gyorsan javul. A tuberkulotikus hajlam csökken, gümős mirigyek hatásuk alatt megkisebbednek, vagy eltűnnek és tuberkulotikus sebek és folyamatok a gyógyulás felé szerkentetnek."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           " ...Vesebajoknál az egész test nedves pakolása az izzasztás célját szolgálja s éppen ezért itt más szempontokat tartunk szem előtt.. .

           Lényegileg ezúttal sem járunk el másként, mint az imént, csupán a pakoló lepedő vizének hőmérsékletét emeljük és a pakolás időtartamát fokozzuk. Nyugodtan vehetünk 50 °C. fokos vizet és lepedőnk a procedúra megkezdése előtt lehűlhet 5-15 fokkal, vagy többel is. A lényeg az, hogy a nedves lepedőt melegen alkalmazzuk, nem hűtjük le és azonnal a gyapjutakaróval fedjük. Már itt meg kell jegyeznünk, hogy eljárásunk sikere érdekében nem a lepedő hőfoka döntő jelentőségű, hanem a pakolás utján a hőleadásnak meggátlása.

           Az izzasztásnál, különösen vesebajosok izzasztása céljából alkalmazott egész pakolások technikai kivitelénél rendkívül ügyelnünk kell arra, hogy a pakolásra alkalmazott takarók, legfőkép a nyaknál pontosan zárjanak. Fontos, hogy nagyobb párolgás a nedves lepedő felől seholse lehessen, mert ez esetben a párolgással járó hőveszteség eredményeinket csökkenti, sőt teljesen megsemmisítheti.

           A kívánatos hőhatást különböző, direkt meleg közvetítő eszközöknek a pakolóanyagok közé való elhelyezésével meleg homokzsákoknak, termo-foroknak alkalmazásával fokozhatjuk.

           A pakolás időtartama az eredmény nagysága és a beteg magatartása által befolyásoltatik.

           Gyenge szivüeknél a szivre Leiter-féle hűtőt helyezünk, de ügyelünk, hogy a Leiter-hütőt bőrhöz odatapadó guttapercha-lemezzel és e fölé helyezett száraz ruhával izoláljuk, nehogy a pakolás alá juttatott hideg távolhatása is érvényesüljön. A fejre alkalmazott turbánt, mely vesebajosoknál nagyon hideg sohase legyen, langyosabb hőmérséklettel, de gyakran változtassuk.

           A fenti elvek figyelembevételével a testrészeknek részleges nedves csomagolását is alkalmazhatjuk a legkülönbözőbb indikációk alapján. A betegágytól függetlenül intézetekben, gyógyfürdőkben a legkülönbözőbb betegségeknél alkalmaztatik a pakolás mindkét fent leirt módja és a részleges pakolások is.

           Általában tudnunk kell, hogy a huzamosan alkalmazott meleg - mint ahogy az általános részben emlitettük - a szövetek tónusának, feszülőképességének s az idegvezető képesség csökkentésének előidézője. Az egészséges ember hosszabb ideig való meleg alkalmazása, vagy a hőleadás megakadályozása után bőséges izzadás mellett bágyadtsággal, izmainak elernyedtségével reagál. Eme csillapító, bágyasztó hatás izgatott neurotikus és neuraszténiás egyéneknél mint csillapitó gyógytényező érvényesül.

           A pakolás időtartamát az előidézett hatás és a beteg erőállapotának körülményei szabják meg.

           A részleges pakolások. A föld kerekén található legkülönbözőbb ásványi iszapok, fövenyanyagok és a lápos vidékek, tavak növényi elemeivel vegyitett üledékei (korpa-anyagok) ősidőktől kezdve alkalmaztatnak, különösen hevitett állapotban, vagy természetes melegük felhasználásával, ugy feltalálási helyükön, mint onnan elszállítva, beteg testrészeknek bepakolására. Ezen anyagok hőhatása és kémiai hatásai, esetleg kisugárzásai utján előidézett élettani befolyásai tekintetnek gyógytényezőknek.

           A betegágynál való alkalmazásuk módja az általános nedves pakolások elveivel azonos, csak a tekintetben módosul, hogy a nedves ruha helyett iszapot, korpát, homokot, lápot, általában a gyógyfürdő ásványi és növényi üledékét vagy a meleg vizzel elkevert valamely ásványi vagy növényi, külön e célra gyűjtött vagy bányászott anyagot alkalmazunk.

           A homokfürdők ősidők óta ugy egyes testrészekre, mint az egész testre kezdetleges természetes formájukban is alkalmaztattak. Hosszú időn keresztül a házi gyógykezelés tényezői voltak a meleg homokkal töltött zsákok, melyek még ma is a betegszobában polgárjogot élveznek. A száraz homoknak különösen a végtagoknak és ujjaknak gyógyításánál van jelentékenyebb szerepük. Az aránylag könnyen leküzdhető, de mégis tetemes ellenállást kifejtő meleg homok nemcsak hőhatása utján mutat fel jelentékeny eredményeket, hanem mechanikai, aktiv és passzív gimnasztikai hatásánál fogva is. A meleg homokfürdő mobilizáló hatása határozottan igen becses, igen figyelemre méltó.

           Az iszap és láp, valamint tengeri és tavi vagy folyóvízi föveny a test számára elviselhető hőfokon, lehetőleg vászonba csomagolva könnyen formálható pép alakjában nyernek alkalmazást. De nagyon sok helyen közvetlenül a testre kenetik fel a pép és szokásos az is, hogy a gyógyiszapot légmentesen záró vékony vízhatlan szövettel borítják.

           Talán nem célszerűtlen, ha itt emlitjük meg, hogy a helyi pakoláséhoz teljesen hasonló értékű a forró lég- és villanyosfénnyel kapcsolt helyi légfürdőknek gyógyhatása, nem szólván természetesen amaz iszapokról, amelyekben kisugárzó energiák, rádium és egyéb nyilvánvalóan nem közömbös emanációs erők is vannak. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!