Évszázados tanácsok

   "Alig tudunk olyan valakit, aki még ne jutott volna abba a kellemetlen helyzetbe, hogy rokonai, barátai, ismerősei vagy üzletfelei körében dadogó vagy egyéb beszédfogyatékosságban szenvedő emberrel kelljen érintkezésbe jutnia. Ez az érintkezés rendszerint nemcsak azért kellemetlen reánk nézve, mert nem érünk rá és nincs kedvünk, hogy végignézzük kinos erőlködését és vergődését, hanem azért is, mivel azon bántónak látszó emberi gyarlósá­gunkról alig tudunk lemondani, hogy önkéntelenül is elmosolyodjunk, mi­kor már az első betű szándékolt kiejtésével is elkezd erőlködni, az arca ki­pirul, az erei megdagadnak és ennek ellenére sem jön ki az ajakán még egy belü sem.

   A dadogók száma igen nagy. Sajnos, e tekintetben egészen pontos és megbízható statisztikai adataink nincsenek. Egy állítólag hiteles összeírás szerint nálunk minden 3000 lélekre esik egy dadogó. Egy francia szakértő véleménye szerint csak minden 5500 ember között akad egy dadogó. Ennek ellenében a német Denhardt azt állítja, hogy minden ezredik ember dadog. Bármekkora is azonban a dadogók száma, az kétségtelen, hogy a férfiak között tízszer annyi van, mint a nők között.

   " ...A hisztériás egyén mindenkor függvénye a környezetének, a tekintély és a dogmák rabja, sorsa attól függ, hogy kinek a kezébe van letéve. Adva van számára a boldogság tetőpontjának és a bol­dogtalanság mélypontjának elérésére a lehetőség - a középút azon­ban sohasem. Amennyiben a hisztériásnak ismételten és határozottan azt állítjuk, hogy a „fehér fekete", ugy 5 esetben 10-ből esküjét vehetjük, hogy a „fehér fekete", s ő nemcsak hogy leteszi az esküt, de a fehéret feketének is látja. Szóval, a hisztériás nem logikai érvekkel, hanem heteroszuggesztióval (mások, második személyek imperativ és ellenmondást nem tűrő „kijelentéseivel", néha tán indokolt erélyével) kormányozhatok, tehát kormányzandók. Mondanunk sem kell, hogy általában dominál ez az általában hisztériás gyermekekkel szemben is, s a fenti disztinkció még sokkal fontosabb a gyermeknevelésben, mint a felnőttek irányításában.

   Szemben az előbbivel, a neuraszténiás nem ismer dogmát s nem ismer tekintélyt! Mondhat neki a római pápa, vagy a világ legnagyobb tudósa akármit, ő akkor is mérlegel és felülbirál, sőt ellentmond csendben, bátrabb esetekben fenhangon és opponál, ellentmond akárhányszor nem is meg­győződésből, hanem, elfoglalva az advocatus diaboli (az ördög ügyészének) álláspontját, azért hogy kitapasztalva az ellenérveket (melyekben éppen magát is megerősiteni törekszik), utána hazamenjen és - odahaza többé ne tudjon szabadulni most már a saját autoszuggesztiótól: „hátha ennek mégis igaza volt?!" A neuraszténiás valóban csak azt hiszi, amit érez és amiről mint logikai igazságról saját maga meggyőződött, ebben azonban fanatikusan és - a végsőkig hisz. Ebből őt kizökkenteni ismét csak ész­okokkal lehet. A neuraszténiásnál valóban talpán kell állni az orvosnak (kit valósággal ellenfelének tekint, mint mindenki mást), - hogy eredményt érhessen el nála, azonban ilyen betegnél, ilyen egyénnel szemben, akinek sikerül alaposan megdolgozva érte, eredményt elérnie, az egész nyugodt lehet eme eredmény, és kellemes következményeinek tartósságában, ha nem is a hálájában, mert a neuraszténiás a leghálásabb a teóriában, de leg­hálátlanabb a valóságban. A hisztériás viszont hamar felejt, de néha meggondolatlanságig bőkezű, a hálájában is, feltéve, hogy a szalmaláng termé­szete éppen lobban.

   " ...A hisztériás tipus határozottan közelebb áll az őstermészethez. Villám­gyors meglátásu, ösztönös minden cselekedetében. Lelki életében túltengők az érzelmi momentumok. Számára logika, ész, ok, igazság, ráció ismeretlen és nem létező fogalmak, amelyeket elébük, vagy velük szembe tenni egyenesen oktalanság: amiként az epileptikus és a holdkóros beteg dühöngeni kezd, mihelyt megakadályozzák őket, hogy a maguk beteges lelkivilágának lelki sugallatait (járkálás, vetkőzés stb.) kövessék, miként az alvásából hirtelen felébresztett ember is disszimulálja (leplezi) tájékozatlanságát a külvilággal szemben, épp igy a hisztériás tipus is nemcsak hogy meg nem érti, hogy a másiknak „igaza van", hanem éppen ellenkezően, különöskép, ha sejti a másik igazát, épp azért, mert meg nem érti, vagy mert azt kö­vetni képtelen, még határozottabban ellenzi igazát és még makacsabban ra­gaszkodik a maga vágyaihoz és érzelmi kitöréseihez.

   "... A mai idegorvosnak sokkal kényelmesebb és kellemesebb a helyzete, mint a zseniális intuicionalista Weiningernek volt annak idején, kit ön­gyilkosságba kergetett valósággal a képtelenség: logikusan, kellőkép meg­magyarázni és bizonyítani azt, amit helyes ösztönszerüséggel intiutive meg­érzett. Weiningert sokan, - legtöbben félreértették: nőgyülölőnek nevezték legfőképen, bár valóban a látszat szerint lebecsülően, majdhogynem becsmérlőén nyilatkozik a szélsőséges női típusról, a „nőies nőről", olyasféle túlzásokat is mondva róla, hogy a „nőies nőnek nincs karaktere, nincs akarata, a nőies nő függvénye a férfinak, a nőies nő úgyszólván semmi egyéb, mint a sexualitás!" szemben a „férfias férfival, aki maga az akarat, az erős jellem, a befolyásolhatatlanság, a produktivitás!" Valóságnak meg­felelő tény viszont, hogy Weiningernek magyarázgatásaiban minden fogyaté­kossága ellenére is olyan mély és érzékeny pontokat érintő érvei vannak, hogy könyvének olvasása nyomán nagyon sok „nagy nő" elveszíti lába alól a talajt s valóban sok, különösen orosz diák-kisasszony a Weininger-féle reávilágitás elől szintén az öngyilkosságba keseregte magát. Pedig vég­eredményben Weininger sohasem ócsárolta a női nemet, soha ilyen szán­dékában sem lehetett, tehát felesleges ezt, valamint az ő korai önkezű ha­lálát a saját testi csúnyaságára és a nők körüli sikertelenségeire - vissza­vezetni.

   "... Amig Bernheim és iskolája mindent a heteroszuggesztióból magyará­zott, ekkép Coué és iskolája a lélek terén mindent az autoszuggesztióból magyaráz. Couét és tanait félreértik és nem értik meg azok, kik tanaiban az „akarat" erősítését, az akarat nevelését vélik célozni. Coué gyakorlati legfőbb érdeme éppen annak a felismerése, hogy a lelkiekben az akarásnak különös kellemetlen érzések és beteges szuggesztiók ellenében semmi ja­vító hatása nem lehet. Érzelmeket akarással, logikával megparancsolni nem­csak, hogy nem lehet, hanem egyenesen káros és épp az ellenkező ered­ményre vezet! Épugy, addig, amig nem erőltetjük akaratunkkal az estéli elalvást, addig könnyedén szendergünk álomba, de mihelyt akarunk el­aludni, addig, amig akarunk, természetesen éppen erőlködésünk folytán nem fogunk elaludhatni. Valaki átmegy a földre tett deszkalapon a legna­gyobb könnyedséggel, mert - nem gondol az akaratának erőltetésére. Függesszük fel két templomtorony közé a deszkalapot s most „akarjunk" keresztülmenni rajta: egészen bizonyos a lepottyaftás. És itt nem a szédülés lesz a lezuhanás oka, hanem ismét a fantázia, az „imagination!"

   "... Bernheim szerint az ember is épugy „heteroszuggesztiók" hatása alatt szokott álomba merülni, mint a falusi udvar tyúkjai, melyek akkor is nyu­govóra térnek, ha történetesen nem az estéli harangszóra, hanem - nap­fogyatkozás folytán tűnik el a napfény világossága szemünk elől!

   "... A „hipnózis" szó először egy manchesteri bányaorvosnak, James Braid-nak 1841-ben megjelent „Neurypnologie" cimü munkájában fordult elő a mai értelemében. Braid egy színpadi magnetizőr mutatványai nyomán figyelte meg, hogy a „delej"-nek, amit soha senki ténylegesen kimutatni a „Mesmerizmus állati gyógydelej"-ének megfelelő értelemben nem tudott, - ennek semmi szerepe nincs a mindazonáltal ennek betudott, bekövetkező különös jelenségekben.

   "... Mesmer és tanítványainak működése Parisban is érthető izgalmat és érdeklődést keltett. Mesmer dr. az udvar kegyét is elnyerte és a francia akadémia a francia király egyenes parancsára küldött ki egymásután két neves férfiakból összeállított bizottságot a Mesmer-féle „állati delejesség" hivatalos felülvizsgálatára.

„ …Amennyire milliónyi változat adódik a normális emberek mindennapi alvásállapotaiból, épugy csődöt mond minden olyan kisérlet, amely a hip­notikus, - mondjuk mesterséges álom-állapotokban sablon szerinti fokozat-tipusokat vél mint abszolút különböző stádiumokat megkülönböztetni, mint azt Charcot tette, ki egyébként is a hipnózist „mesterséges hisztériának" de­klarálta. Mindazonáltal tény, hogy azoknál az embereknél, kik különben is u. n. „jó alvók" kik esténkint is könnyen merülnek mély, üdítő álomba, azok­nál a hipnózis is könnyen veszi fel a mély alvás „lethargiás stádium"-ának jellegét. (Charcot szerint 3-ik legmélyebb hipnózis-stádium.)