Évszázados tanácsok

   "... A hipnózis szó görögül alvást jelent. Bizonyos alvás vagy helyesebben mondva: „részleges alvásállapotot" nevez hipnózisnak a szakirodalom is. Ez a részleges alvásállapot annyiban különbözik a normális álom-állapotoktól, hogy 1. mesterségesen idézhető elő, 2. emez állapotban a hipnotizált egyén a hipnotizőr személyével u. n. „rapportban" van, azaz annak szavaira, utasitására reagál, mig a környezet egyéb behatásaival szemben érzéketlen, 3. emez állapotban az illető egyén fokozottan szuggeribilis, azaz fokozottan képes bizonyos parancsokat teljesíteni.

   "... A napokban jelenik meg német nyelven egy munkám: „Hipnózis és szuggesztió a bibliától napjainkig, különös tekintettel gyógyhatásúkra a szervi megbetegedéseknél" cim alatt, melyhez Ch. Baudouin genfi egyetemi tanár irt előszót. Ebben az előszóban emliti, hogy a mai általános orvosi nézet abban merül ki, hogy „a szuggesztió az ideges megbetegedések gyógyítására alkalmas eljárás". Ez a meghatározás Baudouin szerint részben sokat, részben keveset mond. Sokat, mivel gyakran még a „csupán ideges" alapú meg­betegedések gyógyítására sem elegendő egymagában, részben keveset mond, pedig azért, mivel igen gyakran messze túlterjed a szuggesztió jelentősége az „ideges megbetegedések" korlátain. Máris hozzátehetjük: a szuggesztió jelentősége messze túlterjed magán az ideggyógyászaton, sőt magán az or­vostudomány, gyakorlati szerepkörén is, mert a szuggesztió szerepe és jelen­tősége végig kisér minden élő lényt születésétől haláláig! Mert hogyan is állunk avval a „médiumitás" kérdésével? hogyan állunk a fenti fogalmak­kal? és hogyan állunk az eddigi definiciókkal és nézetekkel? hogyan állunk az egymásközötti vonatkozásokkal a gyakorlati élet szempontjából?

   "Alig pereg le nap a kultúrember életében, melyben ne hallaná a fenti örökké aktuális négy név valamelyikét, s alig hihető, hogy eme négy név valójában üres frázis napjainkban, üres szó, mivel mindenki - beleértve a szakembereket is - mást ért alattuk. Amennyire megsértődnék bármelyik társaságbeli hölgy, ha őt nyilvánosan hisztérikának neveznők, époly rosszul esik némely hypochonder betegnek, midőn háziorvosa avval véli panaszait elintézni, hogy: „Ah, magának semmi organikus baja nincs, maga „csak" neuraszténiás". Ez a „kijelentés" még nem igen gyógyított meg neuraszténiás panaszokat, sem pedig nem akadályozott meg melankóliás kedély­betegségben szenvedő betegeket abban, hogy mihelyt módúk adódott hozzá - le ne ugorjanak az emeletről.

   "Az epilepszia, amit „szívbajnak" is szokás nevezni, noha a szívhez semmi köze sincsen, a legfőképpen rohamokból áll, amelyek néha az ismert öntudatlan görcsös rángatódzás formájában jelennek meg, de sokszor csak alig észrevehető rövid öntudatlanságok formájában, néha pedig minden­féle súlyos, hetekig-hónapokig is eltartó öntudatbeli zavarokban. Ezek a hosszú állapotok az elmekórházakra tartoznak, valamint azok a tartós epi­lepsziás elmezavarok is, amelyek még igazi rohamok nélkül is előfordul­nak s amelyekben a teljesen zavart, de a maguk zavaros gondolatai szerint tökéletesen cselekvőképes betegek az elmebetegek legveszedelmesebb fajtái közé tartozhatnak. A gyakori, elég sokszor az utcán is látható görcsös rohamok nemcsak az epilepsziában fordulnak elő és sokszor még a rohamot látó orvos számára sem adják biztos jelét annak, hogy igazi epilepszia tünetei-e, vagy más betegségé, - pedig ez a különbség a gyógyí­tás és mindenféle egyéb megitélés szempontjából is igen fontos. Az epilep­sziának valamennyi hozzá hasonló betegségtől való nagy különbsége abból áll, hogy az epilepsziás állapotok az öntudatnak minden másnál tökélete­sebb zavarai.

   Túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy az epilepsziás beteg a rohamai közben egészen más ember; a rohamonkivüli állapotában semmiféle emlékezése sincs semmire, ami a rohama közben történt, még akkor se, ha a roham hónapokig tartott és ha ő eközben egész rendezetten viselkedett is. Néha az ilyen beteg egész öntudatosan cselekszik a rohama közben, csak­hogy valami egészen idegen öntudat szerint, az „egészséges" állapotainak ilyenkor semmi részletére sem emlékszik s mikor magához tér, akkor meg az epilepsziás állapotának minden legkisebb emlékét is tökéletesen és nyomtalanul elveszti. Ez az öntudatzavar az egyszerűbb esetekben is töké­letes, a beteg tehát nemcsak hogy semmire sem emlékszik, de nem is tehet semmiről és nem is segíthet semmin, amit ebben az állapotban cselekszik. Néha érzi valami homályos módon, hogy a rohama közeledik, s ilyenkor előre elhelyezkedhetik, hogy nagyobb baj ne érje, de a legtöbbször a roham minden előjel nélkül egy pillanat alatt áll be, rögtön a teljes öntudatlan­sággal, ugy, hogy a beteg mindenféle óvatosság nélkül esik össze, tüzbe-vizbe beleesik, akárhonnan ugy esik le, mint egy darab fa s amikor aztán a rángatódzásai kezdődnek, akkor is, mintha idegen erő mozgatná, tökéle­tes tehetetlenséggel üti oda a fejét vagy akármijét akármihez és akárhány­szor szerez ezen a módon súlyos, akár halálos sérüléseket.

   "Talán egy kicsit meglepő, ha az avatatlan érdeklődő azt hallja, hogy az idegbetegségek és az úgynevezett „ideges" állapotok között igen nagy és gyökeres különbségek vannak. A jól ismert izgatott vagy máskülönben bete­ges lelki állapotokat a kutatásuk első idejében elnevezték „ideges" álla­potoknak s ez a név azóta is rajtuk maradt, amióta már nem is tudjuk olyan világosan, hogy éppen az idegrendszernek a betegségei-e?

   "A legtöbb ideges ember, aki a memóriájának a csökkenéséről panasz­kodik, egyáltalában semmiféle csökkenésben sem szenved, éppen csak hogy idegességében észreveszi ezeket a természetes hiányosságokat, amikkel azelőtt nem törődött. Van azonban elég, aki határozottan azt veszi észre, hogy amit régen tudott a memóriája, azt most már nem tudja, aki egészen pontos példáit tudja adni ennek a csökkenésnek. Kétségtelen is, hogy elő­fordulnak valóságos memóriacsökkenések, csakugyan vannak esetek, ami­kor a betegeknek a tudás-anyaga kezd nehezebben mozogni, az adatok min­dig nehezebben hozzáférhetők, az összefüggések megértése csökken és ami­kor még pontos vizsgálattal is meg lehet állapítani, hogy valakinek az emlékezőtehetségéből darabok hiányoznak, néha végképpen és visszahoz­hatatlanul is eltűntek.

   "Minden idegorvos ezt hallja a legtöbbször. Ez a panasz nem a súlyos, kétségbeesett idegbetegeknek a panasza, a szorongóké, a kényszerű gondo­latok rabjaié, hanem éppen a mindennapi „ideges embereké", akik minden sok szenvedésük közben is csak nagynehezen tudják összeszedni az orvos számára a panaszaikat s akiket kár is arra kényszeríteni, hogy nagyon pontosan próbálják elmesélni, mitől szenvednek.

   "Egyszerű, könnyű esetekben hamarosan ki lehet deríteni, mitől kimerítő a munka, néha azonban csak alaposabb lelki kutatás tudja kiderí­teni ezt az okot. Az egyszerű, nyilvánvaló okok között talán az a leggyako­ribb, amikor valaki az életpályáját hibázta el, amikor az egész munkájához nincs elegendő tehetsége, ennélfogva nem várhat tőle valami kiváló ered­ményt s ezért kedve sincs hozzá.

   A pályaválasztásnak igen fontos szem­pontja ez: csak azt a munkát birja jól az ember, amihez igazi tehetsége van, mert csak abban viheti valamire s csak a siker, vagy a siker remény­sége tud olyan kedvet adni, ami a munkabírásnak legeslegelső feltétele. Kellemetlen hivatali föllebbvaló is nagyon meg tudja nehezíteni a munkát és nagyon elő tudja segiteni az ideges kimerültség fejlődését. A kevésbé nyilvánvaló, de igen gyakori okok között van az is, amikor valaki a munká­jának az eredményétől fél. Például: ha attól a házasságtól fél, ami csak a a munkája árán lesz lehetséges, vagy hogyha valaki, akiért dolgozik, vagy aki talán kergeti is az erőltetett munkába, nem érdemli meg ezt az igye­kezetet . . . Ha idegesen kimerült ismerőseink között körülnézünk, elég sok­szor vehetünk észre ilyen helyzeteket.

   "Ha azonban hosszabb időre, vagy kivált véglegesen nem is, de egy kicsit rövidebb időre, azért mégis csak szoktak segiteni néha az ilyen kúrák is. Látnivaló, hogy a pihenéssel nem segítenek, mert hiszen az alig van bennük. De van bennük valami más is, ami segíthet s ennek az ilyen állapo­tokban csakugyan van igazi jelentősége.

   "Az ideges állapotokat néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a kutatásuk megkezdődött, főképpen sokat dolgozó, úgynevezett „hajszában" élő üzletembereken vették észre. A legelső tünetek egyike, amikről ezek a betegek panaszkodtak, a nagy fáradtság, bágyadtság, kimerültség érzése volt.