Az ok a refux?

Tisztelt szakértő! Panaszaim több, mint 2 hónapja kezdődtek. Először alhasi, feszülő fájdalmaim voltak, majd több napig állandóan hányingerem volt, enni csak erőltetve tudtam és sokat fogytam. Ezután pár naponta, főleg este nagyon fájt a mellkasom, leginkább a szegycsont mögött. A háziorvos írt fel Quamatelt (40), ami nem csökkentette a tüneteket, sőt a mellkasi fájdalom több napig is tartott szünet nélkül. Ekkor a gyógyszerből már reggel és este is vettem be. A panaszaim ezután se javultak. A közben történt vizsgálatok eredménye negatív lett: hasi UH, vér és vizelet. Másfél héttel ezelőtt gyomortükrözésen voltam, ahol enyhe refluxot állapítottak meg, enyhe felmaródásokkal. A tükrözést végző orvos szerint ez nem indokolja az erős mellkasfájdalmaimat. Azóta Controlocot (40) szedek reggelente. Pár napja elmentem a sürgősségire, mert nagyon fájt a szegycsontomnál, valamint egész nap alig tudtam levegőt venni, mert fájt tőle a mellkasom, és állandósult köhögésingert éreztem. Ott is megvizsgáltak, vettek vért a karomból és a csuklómból, néztek ekg-t, de a tüneteket nem tudták megmagyarázni. Tüdőszűrésen előtte nap voltam, aminek az eredményét nem kaptam még meg, de az ambuláns lapomon az szerepel, hogy nem találtak elváltozást. Azóta állandóan, szünet nélkül úgy érzem, hogy köhögnöm kell, és ettől fulladozom. Már nagyon kétségbe vagyok esve. Ezt tényleg magyarázható a refluxal? A sav irritálhatja ennyire a légutakat, hogy több napja megállás nélkül köhögnöm kell? Kihez forduljak, ha senki se tudott eddig segíteni? Köszönöm tanácsát.

Dr. Hangonyi Csilla válasza köhögés témában

Kedves Kérdező! A reflux gyakran okoz mellkasi panaszokat, fájdalmat is.Panaszai hátterében egyéb belgyógyászati ok is lehet, ezét azt ajánlom, ha 2-3 hét alatt nem csökken a fájdalma, forduljon belgyógyászhoz, vagy kardiológushoz. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 13.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Bronhitis vagy rosszabb?
Üdv Dr Nő! 54 éves nő vagyok nem dohányzom. Kb 3 hete megbetegedtem szárazon kezdtem köhögni majd hurutosan, egyre rosszabb lett, háziorvos írt eloőször...
Gyakori köhögés
Kedves Rajmund! Van egy 18 éves fiam és nem tudjuk miért, de most vagy 3 hete sokat köhög. Főleg a délutáni és esti órákban. A háziorvodunkkal már többféle...
Mi lehet ez? 3.
Köszönöm az eddigi válaszokat! Azóta a nátha elmúlt. Napi szinten 3-4 erősebb köhögésem még van ilyenkor nem mindig jön fel váladék és nem is nagyon zöldes...
Mi lehet ez?
Üdv! 1 hete megfaztam fajt a torkom majd elkezdett az orrom folyni. Volt kis hoemelkedesem is. Biztonsag kedveert elmentem covid tesztre mert nem vagyok...
Mellkasi és hát fájdalom
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Közel egy éve volt egy kisebb megbetegedésem, ami hőemelkedésel és léguti problémával járt (köhögés, légcső-, tokorfájás). Pár...
Tüdőszűrés
Kedves Doktornő! 71 éves vagyok, magas vérnyomás, zöldhályog, reflux az alap betegségeim. Szeptember óta sokat köhögök, váladékkal. Voltam tüdőszűrőn,...