Ritkán pisilő 3 és fél éves gyermek

Tisztelt Doktor Úr/Nő! A kisfiúnk nagyon ritkán pisil. Egy rendkívül önálló 3 és fél éves gyermekről van szó, aki könnyen és korán (két éves korára) lett szobatiszta, és azóta sincs vele bevizelési gond. Rendkívül elfoglalt, tevékeny gyermek, nem szereti a játékot semmi miatt megszakítani. Ettől függetlenül iszik rendesen, ha kínálnjuk, mert magától nem mindíg jut eszébe. Eszik is rendesen. Alvási gondjai sincsenek. Képes lenne naponta csak kétszer pisilni. Magától szól, és el is megy a WC-re, de csak akkor, amikor már nagyon kell neki. Óvodás. Az beszokás nem tűnt nagy törésnek neki, természetesnek vette, mert látta a nővérét már oda járni. Kiegyensújozottnak tarjtuk, persze az életkori sajátosságainak megfelelő hisztik, egy-egy dologhoz való feltétlen ragaszkodás jellemző rá is. Ilyen az is, hogy nem hajlanó csak akkor pisilni, amikor már nagyon kell neki. A feleségemmil attól félünk, hogy ha naponta csak kétszer pisilne, az már káros lenne. Egyébkét kb. háromszor szokott. Nem fáj neki, meg egyáltalán semmi baja nics, csak már akkor megy, ha nagyon kell, és azt a végsőkig kivárja. Minden ellenkező törekvés pedig már komoly harcot, és ellenszenvet vált ki belőle. A reggeli óvodába induláskor ez komoly feszültséget kelt, ami félünk, hogy rossz irányba fordul. Talán a szobatisztasága óta soha nem pisilt még be, és nem szeretnénk, ha ezt elkezdené, vagy ha a túl ritka pisilés válna kórossá. Kérem segítsen! Kell-e erőltetnünk, hogy reggel induláskor, vagy bizonyos napszakokban pisljen, vagy hagyjuk, hogy akkor menjen, amikor őr akar? Tisztelettel: Birta Tamás

Dr. Csuth Ágnes válasza vizelet témában

Kedves Kérdező! Ez a két alkalom valóban kevés. Próbálják meg játékosan rávenni a kicsit, hogy menjen el pisilni, esetleg egy-egy játékot, amivel játszik aktuálisan bevinni a WC-be vele. Ha így sem jutnak eredményre érdemes lenne egy gyermekurológiai-nephrológiai kivizsgálás, ahol meg lehetne nézni, mennyi a kicsi hólyagkapacitása stb. mert ez a 2 alkalom valóban kevés és a ki nem ürített hólyag valóban több baj forrása lehet.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. október 23.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Fehér
Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja egy fogyasztottam közepes mennyiségű alkoholt (nem nevezném túl soknak, de kevésnek se habár ez tudom elég relatív), amit majd...
Kristály vizeletben
Tisztelt Doktorúr Egy rutinvizsgálat során vért találtak a vizeletemben. Felkerestem urológust, aki alaposan megvizsgált ultrahanggal, majd felírt...
Vizeletben fehérvérsejt és vörösvértest
Tisztelt Doktor Úr! A tegnapi napon a vér- és vizeleteredményemben a vizelet üledék vizsgálat csoporton belül a fehérvérsejt 12/látótér (0-4 között jó), a...
Nagy, mennyiségű vizeletvesztés a napi...
Tisztelt Doktor Úr! 4 hónapja, hogy vizeletrekedés miatt katétert viselek. Azóta 24 óra alatt 5 liter vizeletem van. 1 liter nappal, 4 liter éjszaka. Ön...
Magas fehérvérsejt
Üdvözlöm Dr. Úr, 24 hetes kismama vagyok, ma jött meg a 24. Heti labor eredményem, protein a vizeletben negatív, viszont fehérvérsejt szám 80,illetve...
Mitől lehet?
Üdvözlöm. Egy férfi betegről lenne szó. Akinek 2 hete barna lett a vizelete. Sok folyadék hatására kitisztul., De ha kb 2 óra hosszáig nem iszik semmit akkor...