Talpra álltam
Dénes tudott többet a cukorbetegségről
Honnét tudta a kislányom, mit csináljon? Hetek múltán árulta el: felhívta apát. Tanácsot kért, segítséget kapott. Az apjától, aki elhagyott minket. Levelet írt nekem Dénes, és váratlanul becsukta maga után a kaput. Csak az első sorokat tudtam elolvasni, a többit eláztattam: ő most elmegy, időre van szüksége „átgondolni a dolgokat”. Dolgok vannak? És nem lehet együtt átgondolni?
Idáig jutott Ilona a történetben, már-már a sírással küszködve, de nem nyúlt a zsebkendőért: már nem. Ismerem őt régen, tudom, milyen boldog ifjú pár voltak. Dénes a kezdetektől tudta, hogy Ilona cukorbeteg, vállalta a küzdelmet, ismerni akarta a betegség sok-sok arcát, mert beleszeretett a szép lányba. Lassan többet foglalkozott a cukorbetegséggel, mint Ilona, ő figyelmeztette feleségét a mérésre, vigyázott az ételeire, a cukorbeteg-naplót is ő vezette, és milyen tapintattal mindezt! Ilona élte a fiatalok laza életét, diétája hibáit, vércukor-ingadozását megbocsátotta magának. Nem is mindenki tudta, hogy ez az életvidám fiatalasszony cukorbeteg. Nem csak boldogan, némi aggodalommal is várták a babát, és mert a gondozó doktornővel együtt vigyáztak mindenre, a kis Blanka egészségesen érkezett. De a cukorbetegségről továbbra is Dénes tudott többet.
Nem fordult a kulcs a zárban
Talán ezért lett Ilona annyira kiszolgáltatott, amikor férje váratlanul elment. Ott állt fiatalon, összetörve. Segített volna Ili édesapja, aki mentőtiszt, de hiába igyekezett ellátni tanácccsal, mindig megkapta: Dénes ezt nem így mondta. Erről az jutott eszébe a tízéves Blankának: mondja meg apa! És a gyerek felhívta őt. Dénes ellátta tanáccsal, elmondta, hol vannak a szakkönyvek. De hiába kérlelte a kislány – apa, a felét sem értem –, nem ment haza.
Olyan sokáig, hat hónapig „gondolta át a dolgokat” Dénes, hogy amikor nyitni akarta a kaput, nem fordult a kulcsa. Új zár. Ez jelzésértékű. Ilona nézte az ablakból, és elfordult. Még másnap se hitte el, hogy meg tudta tenni – nem engedte be.
Valaki szó nélkül elmegy, ma sem tudom, miért, s ott hagy a betegségem miatt nagyon is kritikus válságban, s amikor segítséget kér tőle a lányunk, nem rohan vissza, hogy legalább a romok alól kisegítsen – hát mire sarkall ez? Engem arra, hogy keressem meg önmagam.
Mint egy versenyző, aki túljutott a „holtponton”, éreztem, hogy a nehezén túl vagyok: a lelki válságon, a sértett önérzet háborgásán, a kétségeken, hogy mi lesz velem és belőlem. Mi lesz a kislányunkkal? Már visszaszereztem némi önbizalmat, erőt gyűjtöttem, végre vissza tudom adni Blankának, amit a nehéz hetekben tőle kaptam. Majdnem elvesztettem az állásomat is, de a kicsi lány segített az egyensúlyomat visszanyerni. Nyilvánvaló lett egy pillanat alatt, hogy ezt a mostani énemet kell védenem.
Életcélom lett
Fontos lettem önmagamnak. Azt keresem, mi jó nekem – pontos diéta szerint enni, a kislányommal hetente kétszer úszni menni, a kutyámat naponta többször sétáltatni, a séta jobban kell nekem, mint neki. Még a munkám is fontosabb, észre is vették, új feladatokat kapok a hivatalban. Fogytam, új frizurám van, kevés a pénzem, de jut mégis új ruhára. Kell, hogy más, hogy összeszedettebb legyek.
Azt terveztem, csak egészségesekkel barátkozom, mégis elmentem a legközelebb eső cukorbetegek klubjába. Nem tetszett, kikötöttem viszont a másodiknál. Nem lehet véletlen, hogy itt jól érzem magam. Látom, mennyi segítségre szoruló, magányos és öreg sorstársam van. Tenni szeretnék értük valamit, már annak is örülnek, ha felhívom őket, érdeklődöm. Amire keveset gondoltam, most életcélom lett: megtanulni és kijátszani a betegséget, elkerülni vagy elodázni a szövődményeket. Ezért nem osztanak Kossuth-díjat, mégis, szerintem az, hogy feltápászkodtam, hogy megértettem, mindig van kiút, van megoldás, többet ér minden díjnál. Végül is talpra álltam.
Lejegyezte: Szőke Mária
Diabetes, az Alapítvány a Cukorbetegekért lapja |
Már 26. éve jelenik meg évi hat alkalommal a magazin, amely a cukorbetegeknek nyújt segítséget rengeteg fontos és hasznos információval a betegség kezeléséről és megelőzéséről, életmódi tanácsokkal, oktató írásokkal, receptekkel, rejtvénnyel. Egy diabéteszesekből és egészségügyiekből álló csapat alapította, akik szívügyüknek tartották a cukorbetegséget és az érintettek kellő tájékoztatását. A szerkesztőség neves orvosok mellett több diabéteszest is foglalkoztat. Ma szerte az országból háziorvosok, diabetológus szakorvosok írnak továbbképző jellegű cikkeket a kiadványba, hivatásos újságírók tudósítanak a különböző rendezvényekről. Segít eligazodni a betegeket érintő jogszabályok, mint pl. adókedvezmény, utazási kedvezmény vagy egyes felírhatósági szabályok között is. |