Egyik kicsi, másik pici

Kerek család vagyunk. Papa, mama, és a két apró: Zsifi és Bobó. Egyik kisebb, mint a másik, bár én mindennap rácsodálkozom, milyen nagyok már. Bobó mára rutinos bölcsődés kisfiúvá vált: 2006. január végén született. Kishúga, Zsifi 2007. augusztus végén látta meg a napvilágot, azóta élvezi anyukája tásrsaságát a nap minden órájában (leszámítva azt a néhány, rendkívül ritka alkalmat amikor nélküle indulok valahová).

Életünk ugyanúgy zajlik, mint az összes többi pályakezdő gyermekes házaspár élete, bár már nem mi vagyunk a többség. Tudom, hogy sokan később alapítanak családot és vállalnak gyermeket, de én nagyon szerencsésnek érzem maga, hogy ilyen fiatal szülők vagyunk. Még nem voltam 23 éves, mikor Bobó született, az egyetem utolsó évét tapostam, jó pár komoly vizsga várt még rám. A férjem másfél évvel azelőtt fejezte be az egyetemet. Nem terveztünk ilyen hamar gyermeket, az esküvőt is akkor szerettük volna megtartani, ha már én is elvégeztem az iskolát. Mindemellett boldogságunk határtalan volt, mikor kiderült, hogy kisbabát várunk. A családom kicsit ugyan megijedt ("nincs diplomád, nincs lakásotok, nem vagytok összeházasodva"), de a nem várt helyzett miatt érzett bizonytalanságuk szerencsére két nap múlva szertefoszlott, a mai napig mintanagyszülők és imádják az unokáikat - az érzés pedig kölcsönös.