• Áldott állapotban
        kranki blogja

        A 37. hét

        A héten töltöttem a 37. hetem. Egyre közelebb kerülök a végéhez.

        Tegnap voltunk a klinikán a szokásos NST-n, és találkozónk is volt a nőgyógyászommal. Délre kértem időpontot NST-re, mert ekkorra már Tomcsi elalszik, nyugodtan ott tudjuk hagyni valamelyik nagymamánál. Igen ám, de ilyenkor van a legnagyobb kánikula! Még szerencse, hogy a kocsiban van klíma, egyébként nem is tudom, hogy bírtam volna ki az odáig vezető utat! Gyors léptekkel (már amennyire tudtam) besiettünk a Nőgyógyászatra, ahol is a váróterem - a változatosság kedvéért - tele volt. Úgy ültek a kismamák, mint a moziban (tömött sorokban, egymás mellett). Állítólag működött a klíma, de nem igazán éreztük a hatását. Még jó, hogy a kismamák tele vannak orvosi leletekkel, amit ugyebár mindig magunknál kell tartani, ezzel legalább tudtam egy kicsit legyezni magam. Sajna egy kis csúszás volt az NST-nél is, így dél helyett negyed 1-kor jutottam be. Ott legalább leülhettem és volt ventilátor is! 20 perc nyugalom!

        Jól beebédeltem előtte, úgyhogy Ágica végig aludt, nem ficánkolt, mint a múlt héten.

        Hamar eltelt az idő, a vizsgálat után felszóltak az orvosomnak, aki majd lejön kiértékeli az eredményt, és megnézi a méhszájat.

        Vártunk és vártunk, de csak nem jött. Kénytelen voltam megcsörgetni a mobilján, mire közölte, a szakrendelésen van, kérjem ki a papírokat és menjünk át hozzá. Apának jeleztem aggodalmam, de azt mondta ne foglalkozzak vele. Így is történt.....

        Na és milyen szakrendelésen volt? Meddőségin.......

        Kicsit hülyén éreztem magam a várakozók között......olyan furcsán néztek rám......de hát én nem tehetek róla!

        Bekopogtattam és be is hívtak. A doktorúr míg nézte a leleteimet, addig én gyorsan levetkőztem. Kérdezte, hogy érzem magam, mire én válaszoltam: Úgy érzem, meg vannak számlálva a napjaim.

        A vizsgálat után ezt csak megerősíteni tudta. A külső méhszáj nyitott, a belső viszont még zárt. A fejecskéje már beékelődött.

        Elújságoltam a tervemet: mivel a kisfiúnk Valentin napon, február 14-én született, ezért a hugi sem különcködhet, neki 20-án, a nemzeti ünnepen vagy 22-én, az én születésnapomon kell megszületnie! Jót nevetett az orvosom, és azt válaszolta, hogy "Úgy legyen!" Pont 20-án ügyeletes is lesz a klinikán. Én pedig megbeszélem a Pocaklakóval, hogy mit szól hozzá?

        A következő héten 22-ére, péntekre kaptunk időpontot az NST-re. Ez vajon egy jel? Kíváncsian várom az eredményt!



      • Blog leírása

        Egy ember attól fogva kezd el létezni, amikor az ondósejt és a petesejt egyetlen sejtté egyesül...nálam is minden így kezdődött..
        Látogatás: 52198 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Archívum

      • Hirdetések