• pánikcsata
        hilda blogja

        "ANYÁM KÖNNYŰ ÁLMOT ÍGÉR"

        Anyám olyan kedves volt, mint még sohasem. És szép is, mint még sohasem.Jött felém egy árnyékos csapáson, mintha valahonnan egy erőből került volna elő. Tekintete derűs volt, mosolygott. Integetett felém, mint a peronon az emberek, akik hirtelen felfedezik a rájuk várakozót, és azzal biztatják, hogy itt vagyok, megtaláltuk egymást,mindjárt ott leszek. Olyan természetes volt, vonzó.

        Alig vártam, hogy találkozzunk. Láttam előre, amint hozzám ér, összeölelkezünk, én beszippantom illatos hajának páráját, ő végigsimít a hátamon. Minden tiszta és világos körülöttünk: a gondolataink, az egymás iránti érzéseink, az érintéseink.

        De nem ér el hozzám. Már csak pár lépés választja el tőlem, amikor egyszercsak eltűnik. Köddé vész, semmivé foszlik egy szemvillanás alatt.

        Csak a hangját hallom, de azt is távolról, echózva.Valahonnan messziről kiáltja felém:Ne félj kislányom,nincs még vége az álomnak!Nincs még vége! Hallod, nincs még vége! és ezt visszhangozza egy jó ideig. Tulajdonképpen az ébredésig és azon túl is.

        Van, amikor az emberben marad egy álmának nyoma, az utolsó képek vagy hangfoszlányok. Így volt ezzel is. Belecsücsült a fülembe, és egész nap hallottam, estig nem eresztettem.

        Valamiért erősebb volt a lenyomata, mint az egyéb álomjeleneteknek. Nem tudom, mi értelme ennek. Pedig biztos van. De szimbólum-tudásom kevés ennek megfejtésére.

        Olyan közel volt anyám, és olyan szép volt.Még ha álom is. Még ha félbeszakadt is.