Most jön a neheze
Az akklimatizáció, a magaslati viszonyokhoz való adaptáció a szervezet
optimális alkalmazkodása a jelentősen megváltozott élettani viszonyokhoz.
Ennek a rendkívül bonyolult folyamatnak legfőbb jellemzője a
vörösvértestek számának növekedése a vérben, de olyan hosszabb távú (5-6 hetes) változások is fellépnek, mint az izomrostok elvékonyodása, mely által kedvezőbbé válik az izomzat áterezettsége, így vérellátása. Bár a
vörösvértestek élettartama kb. 120 nap, a vérkeringésben csak 10-12 napot töltenek, így az akklimatizálódott személy nagyjából ennyi ideig őrizheti meg sűrű vérét az alacsonyabb régiókba való visszatérés
után.
A szervezet azért képes emlékezni a korábbi élethelyzetekre, s
egy-egy újabb magaslati tartózkodásnál többnyire olajozottabban reagál a
körülményekre. Az akklimatizáció kb. 2800 méter fölött indul be, s
nagyjából 5500 méterig lehetséges, afölött a szervezet a túlélésre
játszik. 7500-7800 méter tájékán kezdődik az ún. halálzóna, melyben az
oxigénhiány már olyan jelentős, hogy a szervezet működése 1-2 óra alatt
összeomolhat, tüdő-, majd agyödéma alakulhat ki. Ezt a magassági szintet a hegymászók többsége oxigénpalackkal éri el.
Ennek persze megvan az a veszélye, mintha víz alá merülne az illető, hogy bármilyen technikai probléma, vagy az oxigénkészlet felélése esetén azonnali légzési nehézségek lépnek fel. Mi megfelelő, sok éves felkészüléssel, az expedíciót megelőző edzésprogrammal, a helyszínen pedig bevált akklimatizációs stratégiával igyekszünk elejét venni annak, hogy a hegyen bármilyen magasságból adódó probléma jelentkezhessék.
Emellett rendkívül fontos, hogy megfelelő, tapasztalatainkon, önismeretünkön alapuló döntéseket hozzunk a mászás, különösen a csúcstámadás során. Ez azt jelenti többek között, hogy az ember tudja azt, meddig mehet el, mikor kell visszafordulnia. Vannak persze olyan helyzetek, mikor roppantul nehéz adekvát döntést hozni, elmenni a végsőkig, de nem lépni át azt a bizonyos határt, ahonnan már nincs visszaút. Hiszen a csúcs még csak félúton van.
A tapasztalatok szerint egy 8000 méter fölötti csúcs megmászásához
többnyire legalább 3 hetes magaslati (4-5000 m feletti) tartózkodás
szükséges, mely természetesen nagyobb magasságokba (6-7000 m) való feljutásokat is magában foglal. Ezt az időtartamot aztán nagyon sokszor megnyújtják logisztikai, egészségügyi, legfőképpen pedig időjárási problémák.
Jelen esetben nagyjából túl vagyunk az akklimatizációs szakaszon, bár
hárman nem aludtunk 7000 m közelében. Legutóbb a havazás és az ebből adódó lavinák, melyek a kettes tábor alatt zúdultak le, akadályozták meg, hogy fönt aludjunk 7000 m fölött. 3 éjszakát töltöttünk azonban 6400
méteren, s egy túra alkalmával 6700-6800 méterre jutottunk.
Tapasztalataimat figyelembe véve ez alkalmassá tehet minket a csúcs
elérésére, ugyanis a Gasherbrum II. (8035 m) esetében sem aludtam 6300 m fölött a csúcstámadás előtt, a Hidden Peaknél (8068 m) pedig csak egy éjszakát töltöttem 6400 méteren, mielőtt a csúcsra indultunk, ráadásul ott az alaptábor is 600 méterrel alacsonyabban feküdt. Ehhez még talán azt is hozzá vehetjük, hogy a Cho Oyu bár magasabb, sokkal lankásabb, tehát kevésbé megerőltető hegy. Így talán elmondhatjuk, készen állunk arra, hogy immár egészen a csúcsig kapaszkodhatunk, ahogy Pakisztánban mondják: inshallah (azaz, ha Isten is úgy akarja).
A jelenlegi időjárás előrejelzések azonban nem sok jóval kecsegtetnek: a
következő 8 napra erős szelet jeleznek, 50-60 km/órásat 8000 méteres
magasságban. Ilyen szélben lehetetlenség ezekre a hegyóriásokra feljutni. A türelem, az állhatatosság s a remény napjai köszöntenek ránk. Fontos, hogy megőrizzük jó egészségi állapotunkat, erőnlétünket, lelki
szilárdságunkat, harci kedvünket. Talán a legnehezebb időszak elé nézünk.
Alaptábor (5700 m), szeptember 25. Mécs László