• Blogtherapy
        ciryll blogja

        Mistery Nurse in Action



        Munka még mindig nincs, pedig már hetek teltek el, lehetőségem viszont annál több adódik a hazai egészségügyi intézményekbe való betekintésbe. Nemcsak látogatok, de szívesen el is kísérek bárkit ilyesmi helyre, és akkor már gyorsan körül is nézek. Neveket nem írok, nem célom, hogy bármelyiket is pellengérre állítsam, bár ha kell, szívesen szembe dícsérem, de itt inkább megmaradnék viszonylag objektívnek, ami nem könnyű, és elnézést, ha mégis elszaladna velem erre vagy arra a ló.

        Hirtelen baleset, nincs biztosítás, hova menjen az ember? Pláne ha nem ismeretlen előtte az az elképzelés, hogy esetleg fizessen is az ellátásért? És igen, magyarul sem tud, élnek ilyenek is néhányan errefelé. Telefon, aztán irány egy főleg külföldieket célzó magánklinika.

        Portás nincs, csak recepció, egyenruhás, fiatal, angolul beszélő kislányok megmondják merre menjünk. Új, modern, de néhány alapvető kivitelezési hibával épült az ellátó intézmény, legalábbis szerintem. A klinika egy bevásárlóközpont legfelső emeletén helyezkedik el, és a folyosóról lelátni az alsóbb emeletekre is. Nincs túl nagy felszűródó zaj tulajdonképpen, de a padló hidegburkolat: minden, MINDEN kopog rajta így a kissé nyűgös várakozás egy ilyen alapzajban történik. Én az ilyen helyekre szőnyegpadlót tennék, ami elnyel minden felesleges zajt, így elősegíti egy intimebb, csendesebb környezet kialakítását. Dehát nem építész vagyok én csak egy nővérke:-)

        Bekerülünk. Direkt megyek én is, kíváncsi vagyok, lehet-e. Lehet. Helyet is csinálnak nekem. Segítek fordítani is, bár nagy szükség erre nincs, a konyhanyelv megy. Az orvos itt is ezerfelé szalad, de uralja a helyzetet, és korrekten viselkedik. A problémát kezelik, stabilizálják (törött nagylábujj, félig leszakadt körömmel), de vissza kell mennünk pár nap múlva, mert nincs sebész. Majd akkor fizetünk.

        Pár nap múlva ugyanott. Bemennék. Ne menjek be. De mégis, és arra is kíváncsi vagyok, meddig tart. A nővérke közli, hogy nem tudja, mert ő lassú. Az orvos (nem a múltkori) pedig közli, hogy ugyan a nővérke lassú, de kb öt perc. Várjak kint. A nővérke bizonytalan, talán új, vagy alapból ilyen, az orvos kissé modortalan, hogy úgy mondjam. Angolul nem beszél, empátia nulla. Kifelé menet látom, hogy nem a pácienshez beszél, hanem a nővérhez és a lábujjhoz.

        Kb félóra múlva minden kész, köröm levéve, negyvenkétezer forint leszámlázva, instrukciók mellőzve. Viszlát. Illetve az sincs.

        Mondom, nem feketefehér ez a magán vs állami egészségügy.




        (a kép csak illusztráció)