• Blogtherapy
        ciryll blogja

        Amerikából jöttem, két betűt hoztam. Mesterségem címere: RN

            A régi játék mellett ez egy korábbi írásom címe is volt még a korábbi, Blogtherapy című blogomról, amit az amerikai kórházi éveimről írtam.  Amikor elkezdtem dolgozni, elkezdtem írni. A munkámról és magamról. Ezeket az írásokat az elmúlt nyolc hónapban itt tettem közzé. 

           Közben hazajöttem. Aki pedig ott voltam, azt magammal hoztam ide is, és az elképzeléseimmel, terveimmel, ambíciómmal és lelkesedésemmel elindultam munkát keresni. Nővérként szerettem volna dolgozni egy itthoni kórházban. Nem, nem egy csillivilli magánban, hanem egy olyan igazi, átlagos magyar államiban. Hogy miért itt? Kalandvágyból, kíváncsiságból, azért, hogy megtanuljak beteget ellátni akkor is, ha se áram, se felszerelés, meg hátha tudnék én is valamit nyújtani az ott lévőknek - betegeknek és kollégáknak egyaránt. 
         
         Ennek a feladatnak rögtön a legelején találkoztam azzal a problémával, miszerint a nővér errefelé nem is nővér, hanem ápoló. Eddig azt gondoltam, ezek szinonima szavak, de megokosítottak, hogy nemám, hanem az ápoló az egyedül üdvözítő, míg a nővér egyenesen pejoratív. (Ennek ellenére a kórházban egyetlen páciens sem szólított ápolónak, hanem nővérnek, esetleg nővérkének, de ne szaladjunk ennyire előre.) Miértjeimre azt a választ kaptam, hogy a nővér az olyan régimódi, meg az apácák, meg tudod. Hm. Számomra ezek éppen nem negatívumok, hiszen a régimódi mint hagyományos éppen azt mutatja, hogy nem valami trendi menő kitalált elfoglaltság, hanem egy alapvető létjogosoltságú és fontosságú, mondhatnám, ősi hivatás, haha, mindenesetre én bírom a régimódit. Az apácás komment meg, hát inkább mint hogy a fenekembe csípjen egy fejsérülés előtt álló beteg vagy kolléga pusztán a sztereotípiákra hagyatkozva. De ha ápoló, akkor legyen ápoló, ezen ne múljon, csak tartsak már ott. 
         
          Beletelt ez néhány hónapomba, és megismertem a hazai viszonyokat álláskereső nővér szempontjából. A kilincseléstől a protekcióig, az önéletrajzírástól az azon való csodálkozásig kalandozva, majd a munkainterjú mélységeit és magasságait megjárva végülis sikerült kikötnöm egy időre egy hazai intézményben. Ezeket a történeteket pedig szintén megosztanám ugyanitt, akár összehasonlítva a kintiekkel (szigorúan csak egymás mellé téve érdekességképpen, nem minősítve egyiket sem), akár pedig csak úgy önmagában arról, hogy egy másik országban képzett és ott tapasztalatot szerzett nővérnek milyen esélyei vannak és mire ebben az országban. Stay tuned.