• Egyik kicsi, másik pici
        kicsipici blogja

        Nőnek, okosodnak, harciasodnak

        Nem vagyunk egyedül. Kétségtelen, több szempontból sem, ám a tudat még mindig nem boldogít. Vagyis: mások is megjárták már. Nem vigasztaló egy. A szomszédok is pereskednek, velünk együtt. Nem vigasztaló kettő.

        A héten készül a perirat. Titkon még mindig abban reménykedem, hogy a per valós hírére ez a majom összeszedi magát és előrukkol egy kis pénzzel. Nem hiszem el, hogy képtelen rá. Tudom, hogy ha nagyon akarná, képes lenne rá. Titkon attól félek, hogy valami csavar van az egész ügy hátterében, eleve csalásra volt berendezve, és a lényeg még csak most jön, hogy aztán se pénzünk, se házunk ne legyen. De a reményem még erősebb, mint a félelmem. Hátha, hátha. Csak nem tűnhet el az ésszerűség egy családos ember életéből úgy, ahogy van, tokkal, vonóval, mindennel.

        A bölcsiben Zsifi csoportján végigsöpört a vírus, ami pénteken kisasszonykánkat is otthon tartotta csipás, könnyező szemmel. Nem volt hőemelkedés, sem orrfolyása, nem köhögött, és a szemét sem dörzsölte. Csak csipás volt és könnyezett. Abból szépen kigyógyult.

        Egyelőre Bobó is egészséges, bár az ő csoportja is igen kihalt volt múlt héten. Remélem, nem lesznek betegek, olyan jó ez a nyugalom. Hogy mi? Nyugalom? Mi az?

        A héten újabb két napot leszek távol kis családomtól. Nem vágyom rá. De a fővárosba szólít egy rövid továbbképzés, ami szakmailag nagyon érdekes és hasznos lesz, semmi kétség, Szívesen is megyek, csak őket ne kellene itt hagynom. De még mindig azt mondom, hogy egy állás a mai viszonyok közt megfizethetetlen.

        Zsifi nevelésre szorul. Nagyon-nagyon harcias, hisztis, sértődékeny, de ami a legnagyobb baj, hogy verekszik. Bobó soha nem verekedett, csak mióta Zsifitől látja. Vagyis mindkettő verekszik. Tegnap a fürdőkádban kaptak össze, mert Zsifi nem adott oda egy edényt Bobónak, és természetesen hiába volt még ott három másik ugyanolyan, nagyfiunknak nem kellett semmi más, csak ami a kishúgánál volt. Még szép. Sajnos nem bírtuk ki nevetés nélkül, mert mindkettő annyira elszánt és sértődött arcot vágott, hogy nem lehetett megállni a vigyort.

        Egyébként az a legújabb szokásuk, hogy Bobó egyik kedvenc meséje nyomán beülnek az étkezőasztal alá, amit kineveztek bunkernek, és ott eszik a földön, egy kistányérból a kukit. Máskor kézen fogva sétálnak be a bölcsibe, és ugyanígy parádéznak az utcán, a bevásárlóközpontokban. Gyönyörűségesek. A kicsi annyira élvezi ezt, hogy hangosan kacarászik.

        És nagyon szeret vásárolni, csak tudnám, kitől örökölte? Múlt héten kaptak új cipőt, Zsifi új tavaszi dzsekit. Ennek úgy örült, hogy a kis papírtáskát, amibe az eladó beletette a ruhácskákat, büszkén mutogatta mindenkinek, aki csak szembe jött velünk a bevásárlóközpontban. Hangosan kacarászva mutogatta mindenkinek legújabb szerzeményét, majd miután egy svéd ruhaüzletben kinézett magának egy kistáskát, és az ár ellenőrzése (általam) után megvetette velem, átvetette a vállán, és boldogan tette bele a cumiját, hogy utána kivegye. Mondanom sem kell, a kistáska rózsaszín, és cicafej alakú?.

        Bobó cipővásárlása is kivételesen minden nehézség nélkül zajlott. Miután Zsifi megkapta tavaszi sportcipőjét, Bobó elnézte, milyen boldogan flangál kishúga otthon az új topánban, és délutánra már ő is olyat akart. Csak a díszítés lett kék rózsaszín helyett. Nem volt hiszti, sírás, ellenkezés, simán bementünk a boltba, felpróbáltuk, kifizettük, hazavittük.

        Már csak a tavaz várat magára? Igaz már nincs hideg, de hogy a napocska hol bújik, az rejtély. De ne legyünk telhetetlenek, egyszer csak eljön a jó idő. Pénteken újra motoroztunk, vagyis a gyerekek. Nagyon élvezték, bár a Zsifi technikája még hagy némi kívánnivalót maga után. De az is lehet, hogy kicsi neki a motor. Ki tudja. Tervbe vettük, hogy kap egy újat, ami eggyel nagyobb (mivel a legnagyobbat még Bobó használja).

        És Bobó megtanult biciklizni. Szombat reggel 7-re elmentünk ügyvédhez a férjemmel (persze, hova máshova, újabban ez a kedvenc tartózkodási helyünk). Mire hazaértünk, Nagyapó a kezdetleges biciklitudásból középhaladót varázsolt.

        Hiába, nőnek, mint a dudva, napról napra okosabba, szebbek, és aranyosabbak.