• Pánikbetegség

        mnmarcsi blogja

        Igen, én pánikbeteg voltam, és senki nem értette a környezetemben a viselkedésemet, a kínjaimat. Még ma sem tudom, mi volt a kiváltó ok, egy reggelen rosszul lettem, elgyengültek a lábaim, szinte nem is éreztem, csak kiestek alólam, össze rogytam. Nagyon- nagyon megijedtem, úgy éreztem, a szívem megállt, mértem a pulzusomat, nem éreztem, kétségbeesetten kiabáltam segítségért. Kaptam, orvoshoz vittek, aki adott egy injekciót, gondolom nyugtatót, és közölte, a rosszul létem idegi alapon van. Itt kezdődött a kálváriám, ugyanis meg voltam győződve róla, hogy egy nagyon súlyos betegségben szenvedek, minden pillanatban úgy éreztem, infarktust kapok, agydaganatra is gyanakodtam, iszonyatos halálfélelmeim voltak. Egyik vizsgálatról mentem a másikra, az életemet szakrendelések várótermeiben éltem. Nem hittem el, hogy pánikbeteg vagyok, könyveket vásároltam, könyvtárba mentem, mindig találtam olyat, amit magamra vonatkoztattam, már úgy mentem orvoshoz, hogy felállítottam a diagnózist, ja és latinul. Ekkor volt három éves a kislányom, mindig arra gondoltam, ki neveli fel, mi lesz vele, ha meghalok. Otthon még csak valahogy elvoltam, de ha menni kellett valahova, akkor jött mindig a roham. Reggel, amikor indultunk az óviba, tudtam, megint rosszul leszek, így is történt mindig, annyi kitartás volt bennem, hogy az óviba oda értünk, de haza felé már vinni kellett, hátha volt, aki kisérjen, vigyen. Ha nem volt kisérőm, akkor elmásztam, a szó szoros értelmében a háziorvosi rendelőbe, aztán egész délelőtt ott feküdtem valamelyik padon. Az út egyik oldaláról nem tudtam átmenni a másikra, ha tudtam néha közlekedni, csak ha volt mellettem fal, kerítés, vagy valami. Ha be kellett mennem üzletbe vásárolni, ott minden alkalommal rosszul lettem, de ezt már előre tudtam. Volt amikor szerettem beszélgetni, és akkor jól el is voltam, ha meg nem szédültem, máskor meg azt sem szerettem, ha szólnak hozzám. Már így utólag nem csodálkozom, hogy a férjem sem bírta a kiképzést, elvált tőlem. Úgy éreztem, az egész életem egy csődtömeg, minden álmom, amit megálmodtam, romokban hevert. Egyedül a kislányom volt az, aki miatt úgy éreztem, muszáj élnem, valahogy meg kell gyógyulnom.

        Legközelebb folytatom.........

         

         

         

         


        Hogyan is érthetné meg olyan ember a pánikbetegséget, aki ezt soha nem élte át. Nem is kivánnám senkinek, de ezért van az, hogy a pánikbetegeket nem érti a saját környezete, a családja sem. Úgy gondolják, ez nem betegség, csak valami féle hóbort. Van is benne igazság, meg nem is, de az tény, a beteg tébolyait a család is megszenvedi rendesen.



      • Blog leírása

        Én már kigyógyultam, szeretnék segíteni másoknak.
        Látogatás: 12105 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

        Ajánlja az oldalt!

        Ajánlja ismerősének a WEBBeteg oldalát!

      • Archívum

      • Hirdetések