• Fehér folt

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő/úr Egy ideje észrevettem, hogy a makkom alatti bőrfelületen, egy kisujj köröm méretű fehér folt található. A kérdésem az lenne, hogy ez mi lehet, illetve hogyan tudnám eltüntetni? Semmiféle mellékhatást nem tapasztalok, nem fáj, tapintásra sem érzékelhető különbség. Egyszerűen csak ott van, és nem tudom mi lehet. Nemi úton nem szerezhettem, ugyanis nem élek nemi életet. Válaszát előre is köszönöm!

        Dr. Merth Gábor válasza a fehér folt a péniszen témában

        Kedves Kérdező! Ennek a fehér foltnak több oka is lehet. Első körben mindenképpen meg kellene vizsgálja egy szakorvos (akár mintát is vehet). Ezen kívül vannak kérdések, melyeket Önnek kellene megválaszolni -az urológusnak. Majd ezt követően, a bajtól függően el lehet kezdeni a kezelést. Nem feltétlen kell fertőzéses eredetre gondolni, vannak olyan betegségek, melyek hasonló módon kezdődnek, és akár a tejes szervezetet érinthetik, nem feltétlen csak az urológiai szerveket. De ezt innen most megmondani nem lehet. Javaslom keressen fel egy urológus szakorvost, ott nagy valószínűséggel meglelik a baj forrását! Tisztelettel, Dr. Merth Gábor [email protected]

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Merth Gábor
        urológus

        Dr. Merth Gábor
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. június 22., 22:46; Megválaszolva: 2011. június 27., 15:57

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Szeretném megtudni a véleményét a következő üggyel kapcsolatosan. A férjem és én gyermeket szeretnénk. Így elmentünk egy családtervező központba, ahol férjemet andrológiai vizsgálatra küldték. A következő eredményeket kapta: spermium...
        Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi kérdéskörrel kapcsolatosan kérném segítségét! A probléma, már több éve fenn áll, de nem okoz tulajdonképpen lényeges problémát az életemben. Időnként kellemetlen érzést érzek a bal herémben. Nem...
        Tisztelt Doktor. Olyan problémám lenne , hogy egy ideje küszködők makk fájdalommal. Ezzel a problémámmal már jártam bőrgyógyásznál aki makk gyulladást diagnosztizált kaptam rá gyógyszert , kenőcsöt ezzel 2 hétig vártam mire újra vissza...
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr, Kb. 2,5 hónappal ezelőtt egy maszturbálást követően a fitymám megduzzadt, legalább a kétszeresére. Síkosítót nem használtam, nem volt extrém körülmény. A duzzanat pár nap múlva eltűnt (bár a bőr...
        Tisztelt Doktor Ut/No! Az lenne a kerdesem meddig eletkepesek vagy termekenyito kepes a sperium az ondofolyadekban? Csak akkor nem termekenyito kepes ha mar kiszaradt?
        Üdvözlöm, 30 éves férfi vagyok. Hosszú ideje szinte nulla a libidóm, nincs reggeli merevedésem és az erekció is gyenge és rövid ideig tart. Nyugalmi állapotban is gondok vannak, pénisz és a heréim összehúzódnak a nap szinte teljes...
        Üdv! A panaszaim a következők:Napközbeni vezetés alatt jelentkező nyilaló szúró érzés a herékben főleg a balban,huzamosabb (fél-háromnegyed óra után)ülés után olyan érzés mintha erekcióm lenne de nincs,olyankor nehéz érzés...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Két héttel ezelőtt HPV vírusos szemölcsöket távolítottak el a péniszem környékéről, illetve róla lézeres módszerrel. Szépen gyógyul, már szinte nem is látszódik a helyük. A kérdésem az volna, hogy mennyi időt...
        Tisztelt Címzett! A mai napon frenulotomia műtétet hajtottak rajtam végre. Hazaérve , a péniszemen azt vettem észre, hogy a fitymafék kezdő és végpontjánál ott maradt egy-egy bőr darab. Rendkívül esztétikátlan, zavaró. A kérdésem az...
        Radikális prosztata műtét egy éve (PSA 11, Gleason skála 5+5) után PSA érték 0,09 volt három havonta mérve mindig 0,09 utoljára májusban is 0,09, majd most szeptemberben 0,18 lett, ez már jelentős emelkedés? Mi az a PSA érték ami felett már...