Ágybavizelés

Tisztelt doktorúr! Lenne egy elég nagy problémám. A férjem 42 éves, évek óta esténként iszik pár pohár brandyt, sört.érzésem szerint ez az oka annak, hogy néha éjszaka ágyba vizel. Orvoshoz szégyel menni. Sajnos az utóbbi időben (több idegeskedés is) ez egyre sűrűsödik. Többet iszik is (majdnem egy üveg brandy+sör) és már majdnem minden nap megtörténik a baj. már nem mer lefeküdni sem, inkább a fotelben alszik el. Szeretném segítségüket kérni, hogy mit csináljak, hova lehet fordulni. Mással is történik ilyen? Válaszukat előre is köszönöm.

Dr. Merth Gábor válasza ágybavizelés témában

Tisztelt Kérdező! Én innen úgy érzem, a férjének segítségre van szüksége. Pszichésen biztosan. Akár egyedül, akár párterápiás kezelésen, de valamilyen szinten el kellene indulni "az úton". Valószínűleg olyan, az idők során egymásra rakodott problémákkal küszködhet, amit egyedül már nem tud megoldani, evégett megy az ital után -vizel az ágyba. (Valamint érzésem szerint nem csak őt, de szűkebb környezetét is leterheli., De én urológus vagyok nem pszichológus, ezért egy pszichiáter-ológus véleményét feltétlenül ki kell kérni, valamint ha a férje nem szánja el magát, akkor nem lehet segíteni rajta, mert ez szerintem elhatározás valamint következetes magatartás kérdése!). Az biztos, hogyha esténként egy üveg töményet valamint a hozzá való söradagot meginnám, én magamat alkoholistának nevezném. A párkapcsolati kérdéseket meg nem ezen az oldalon kellene boncolgatni. Amennyiben az segítség, urológia jellegű vizsgálatot megtehetem ([email protected]), bár nem tudom hol laknak, én Budapesten rendelek. Tisztelettel, Dr. Merth Gábor

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. június 27.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

14 éves fiamról szól
Tisztelt Gyermekpszichológus! 14éves fiammal évek óta jártunk pszichiátriára, magatartási problémák, és éjszakai bevizelés miatt. Gyógyszerei: Triaptridal,...
Éjszakai bevizelés
Kisfiam 12 éves. Évek óta küszködünk egy problémával: az éjszakai bevizeléssel. ez nem mindig történik meg, de 7napból 3-4-szer. Ha késő este még vécézik,...
Ágybavizelés felnött korban
Ágybavizelés felnött korban - Orvos válaszol tisztelt doktor úrAz ágyba vizelésről lenne kérdésem, van, hogy 2-3 hétig nem vizelek be éjszaka, de van, hogy...
Hogyan kezeljem?
Üdvözlöm! Kérnék szépen szaktanácsot és utbaigazitást, a fiam ágzbavizelési, visszatérő problémájával.kb. 5 éves kora körúl kezelést kapott, sajnos nem...
Húgycsőnyílás diszkomfort
Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával fordulnék Önhöz: Januárban visszatérő felfázással küzdöttem, kétszer kaptam Monural port a kezelésére. A...
Van a LEUPRORELIN-nek kivalto tipusa?
Tisztelt Doktor Úr. 2009-ben rosszindulatú prostata rákot diagnosztizáltak nálam. (8o körül volt a PSA-m, biopsziát is végeztek) Besugárzást kaptam –...