Prosztatagyulladás után

Tisztelt Hölgyem/Uram! A következő problémával fordulok Önhöz és kérem segítségét abban, hogy magyarázatot találjak jelenlegi helyzetemre. Körülbelül 2 éve diagnosztizáltak nálam jóindulatú prosztatagyulladást, melynek tünete a feltűnően sok vizelési inger illetve merevedési zavar volt. Ez az állapot sajnos saját hibámból 1-1.5 évig fennmaradt majd komplex kezeléssel (antibiotikum, tökmagolaj, rendszeres mozgás, stb.) sikerült orvosolni. Legalábbis reményeim szerint. Illetve az orvoson ezt állapította meg. Az említett időszak előtt (érzésem szerint) aktívabb volt a szexuális hozzáállásom, mint a betegség után. Értem ezalatt azt, hogy naponta többször volt spontán merevedésem illetve nagyobb nemi vágyat éreztem. A betegség utáni időszakban (ahogy a betegség alatt is) a spontán merevedések szinte teljesen megszűntek és a szexuális vágyam is alábbhagyott. A szexuális életem rendeződött és hetente minimum két alkalommal szeretkezünk is a barátnőmmel. Igazából, amint az előbb is említettem az zavar, hogy bár szexuálisan aktív vagyok, de ennek az aktivitásnak a foka érzésem szerint nem olyan, mint a betegség előtt volt. Spontán merevedések hiánya, szexuális vágy csökkenése, stb. Persze a betegségem óta folytatom azt az életmódot mellyel megelőzhetem az ilyen jellegű megbetegedéseket. Rendszeresen mozgok, tökmagolajat eszem rendszeresen kapszula formában, nem illetve ritkán fogyasztok tömény szeszt, tehát úgy érzem, mindent megtettem annak érdekében, hogy minden visszaálljon az eredeti kerékvágásba, de nem történt meg. Átgondoltam a mentális/ szexuálpszichológiai oldalát is, hogy talán ott a baj, de semmilyen feszültséget nem érzek sem szeretkezés közben, sem úgy általában egész nap, ami akadályozhatná a merevedéseket. Kérem segítsen megválaszolni a bennem felmerült kérdéseket, mert úgy érzem, hogy a prosztatagyulladás után nem vagyok ugyanolyan, mint előtte továbbá szeretném kérni, hogy ajánljon valamilyen módszert arra, hogy tudnám kideríteni a probléma forrását, illetve, hogyan tudnám megoldani. Előre is Nagyon Köszönöm!

Dr. Szegedi Krisztián válasza prosztata témában

Bizonyos esetekben maradványtünetekkel járhat a prosztata gyulladás. Típusosnak nevezném a különböző fokú merevedési zavarokat és az ebből fakadó lelki problémákat, valamint az állandósuló kismedencei fájdalamat. Amennyiben jól értem Önnek a libido csökkenésen kívül egyébb panasza nincs. Ez esetben javasolnám a tesztoszteron szint ellenőrzését.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. május 27., 11:24; Megválaszolva: 2011. június 04., 11:25

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Visszatérő véres ondó - Vizsgálat...
Tisztelt Doktor Úr! 2017 óta húzódó, visszatérő véres ondó tünettel voltam újfent urológusnál, mert ezúttal a szokásosnál tovább állt fenn a tünet (kb 3...
Extra magas PSA
Tisztelt Doktor Úr, magas a PSA szintem, 2015 óta 15-ről legutóbb 46. 2 biopszia volt, 2015 és 18, mindkettő negatív. Most PCA3 vizsgálaton 27 lett az...
Enyhe mellékhere gyulladás?
Jó napot kívánok! Egy ismétlődő problémám van már kb 2-2,5 éve. Gyenge alhasi, gát táji fájdalom, enyhe nem állandó bal here fájdalom és ez mellé társul...
Vizelési probléma?
Tisztelt Doktor Úr! hete tapasztaltam olyan érzést, mintha nem tudnám teljesen kipisilni magam. Továbbá enyhe alhasi fájdalmat is éreztem. Elmentem...
Prosztata nagyobbodás
Tisztelt Doktor Úr! 2010-ben prosztata nagyobbodást állapítottak meg, PSA 5,8 ng/l. 2014-re Tamsudil szedése mellett a PSA 0,017ng/l lett. Azt követő 6 évben...