Szexuális probléma-hormonok?

Tisztelt Hölgyem/Uram! Én a partnerem nevében írok (21év, férfi). Problémáink több, mint 2 hónapja jelentkeztek.Ő akkor kezdett arra panaszkodni, hogy nemi együttléteink során sokkal kevesebbet érez, a magömlés is nehézkes lett. Először rám gyanakodtunk, de nekem a nőgyógyász szerint semmin bajom nincs. Később problémáját az internet alapján-nem tudom, helyesen-e-, de késői magömlésként azonosítottuk. Azt írják, ennek legtöbbször lelki okai vannak, ámde hiába töprengünk, nem találunk olyat, ami ilyen változást okozhatott volna. Köztünk is minden rendben. Egyébként nem lelkizős típus. Ráadásul a dolog fokozatosan romlik. Eddig a merevedés tökéletes volt (csak "betéve" nem érzett szinte semmit), azonban már az sem megy egészen úgy. Orálisan sem olyan érzékeny, egyedül az önkielégítés során fellépő érzés nem változott. Bennem "elmenni" szinte egyáltalán nem tud már. A kérdésem az lenne, hogy ennek hátterében állhat valamilyen hormonpanasz? Mert tényleg, egyik pillanatról a másikra jött ez elő, látszólagos okozó nélkül. Az életünket eléggé megkeseríti. Nem tudom, mennyire függ össze, de a kamaszkori pattanás-korszak nála nem múlt el, bár az utóbbi 1évben sokat javult a helyzet. (mi másfél éve vagyunk együtt) A kérdésem ismét: hormonprobléma ezt okozhatja? Ha igen, mi a teendő? Segítségét előre is köszönöm.

Dr. Csanádi Gábor válasza magömlés témában

Nem valószínű hormonális háttér, bár erről egy egyszerű vérvétellel meggyőződhetnek. Érdemes lenne mielőbb andrológushoz fordulniuk, nem áll-e valamilyen szervi ok fönn a párjánál. Amennyiben nem találnak ilyet, pszichés ok még mindíg előfordulhat. Ez nem feltétlenül egy konkrét eseményhez kötődik, lehet mindössze helytelen beidegzés vagy technikai probléma a hátterében.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. szeptember 12.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Magömlés probléma
Jó napot! Érdeklődni szeretnék az állapotom felől. Párkapcsolat hiányában körülbelül heti 2-3 alkalommal maszturbáltam egészen 28 éves koromig, ez talán nem...
Szűz fiú és a művagina
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 24 éves szűz fiú vagyok. Szeretnék már lassan barátnőt, de félek, a tapasztalatlanságom miatt. Korai magömlésem is van és a makkom is...
Miért nem tud kielégülni?
Kedves Doktornő/úr! Rendszeres szexuális életet élünk a barátommal.Óvszert használunk és tudom, h zavarja őt. Volt már olyan eset, amikor nem tudott...
Éjszakai magömlés
Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő! 18 éves vagyok és MINDEN éjszaka jelentkezik nálam magömlés(még akkor is ha azt megelőzően végeztem önkielégítést). Kb.: heti...
Nem tudok elélvezni
Van minden este reggel merevedésem és kivánom a partnerem, de ha eggyütt vagyunk nem tudok elélvezni ha kell egy óráig is tudom csinálni megszakitásokkal, de...
Szexualitás
Tisztelt dr Úr Hölgy. Rendszeresen élünk házaséletet a párommal, de sajnos magömlés ritkán van kb3-4 naponként, de a szeretkezés minden napos és gyönyörű, de...