• Felfázás még mindig?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor Úr/Nő!

        az lenne a kérdésem, hogy kb másfél hete felfáztam és múlt hét hétfőn el is mentem a háziorvosomhoz, aki Nolicin tablettát írt fel nekem, ezt szedtem öt napig és a tipikus felfázás tünetek el is múltak (csípős, erős színű/szagú vizelet, hasfájás), de esténként még mindig előjön az az érzet hogy mindig ki kell mennem wc-re.

        Voltam már felfázva, de ilyen sokáig még sosem tartott, és ezzel mit csináljak? menjek nőgyógyászhoz vagy majd idővel elmúlik?

         

         

        WEBBeteg szakértő válasza a húgyúti fertőzés témában

        Kedves Kérdező! Semmiképpen ne halogassa, keressen fel egy urológiai szakrendelést, ahol előadhatja panszait. Feltehetően vizeletüledék, illetve tenyésztés vizsgálatot fognak végezni, ez alapján pedig újabb, célzott antibiotikumot kaphat. Emiatt konzultáljon orvosával, mert érdemes legalább két hétig az antibiotikumot kihagyni a vizsgálat előtt. Amennyiben tenyésztése negatív (ha pozitív akkor is), javaslom tőzegáfonya kivonat szedését.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Bodnár Edina
        bőrgyógyász, onkológus Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Bodnár Edina
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010-02-21 10:21:28; Megválaszolva: 2010. február 21., 10:21

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktor Úr/Nő! Kislányomnál 2018. Szeptemberben diagnosztizáltak VUR II. Visszafolyást, egy vesemedencegyulladas után. Azota folyamatosan antibiotikumot kap, tágulata volt, elvileg az màr elmúlt, ultrahangon nem lattak. Kérdésem az lenne...
        Üdvözlöm! A fotón látható erdeményeket szeretném,ha tudna abban segíteni hogy ki ellemezné nekem az erdeményt rendes emberi nyelvre! Ezzel az eredménnyel lehet babánk vagy szükséges valami vitamin vagy gyógyszer?
        Tisztelt Dr Úr! Kérdésem az lenne, hogy 25 évesen, 8-9 év dohányzás után kialakulhat-e impotencia? Néhai merevedés zavarokról van szó amik aztán pár hét alatt elmúlnak. Mi alapján lehet kizárni, hogy fizikai avagy tartós dologról van szó...
        Tisztelt Doktor Úr/Nö! Hány éves kortól alakulhat ki dohányzás miatt impotencia? Milyen körülményeitöl a merevedési zavarnak, gyanakodhatunk rá és melyekkel kizárható hogy tartós problémáról, avagy nem fizikális eredetü problémáról...
        Tisztel Dr! Az urológusom levofloxacint írt fel a prosztata gyulladásomra,mivel sportolok futók azt szeretném kérdezni hogy futhatok e? Az urológusom azt mondta hogy igen de az interneten olvastam mindenféle véleményt. Láz ilyesmi nincs.
        A problémám a vizelés végén lép fel, egy enyhén fájó érzés , ami kibírható , de kellemetlen. A probléma azóta lépett fel mióta várandós vagyok ( 7 hetes) és többször kell pisilnem. Csak vizelési ingerem nincs, , ha pisilnem kell akkor...
        Gennyes vizelet Tisztelt Doktorúr! Fel eve vettem eszre,hogy surubb vizelesi ingerem van illetve nagyon csip a vizeletem. Elmentem haziorvosomhoz aki 4kereszt gennyt talalt a vizeletemben. Akkor Nolicin-S kaptam ra ameddig szedtem jo volt,de egyutt voltunk...
        Tisztelt Doktor Úr , Nő! Jobb herem visszeres ma néztem meg jobban a bal oldali is kezd visszeres lenni nem zavar néha húzódik a jobb oldalon . SOKAT súlyozok illetve eléggé lógtak mindig a heréim. Lehet e közé a lágyéksérv műtétnek hozza...
        Tisztelt Doktor Úr! Fiatalkorom óta, többször jártam már több urológusnál, húgycsőgyulladás miatt. A kezeléseknek köszönhetően mára már csak enyhe tüneteket tapasztalok, de nem tudok mégsem teljesen rendbe jönni. Időnként enyhe...
        Tisztelt Doktor Úr! A vizeletvizsgálatom eredménye: -általános vizelet: teljesen negatív -az üledékes vizeletben viszont 2 eltérés van, a vizelet üledék baktérium 3/ látótér és a vizelet üledék cilinder 5/ látótér , megjegyzés...