• Mi a javaslata? Urodinamika, vagy más?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Üdvözlöm! Szklerózis multiplex betegként a legutóbbi kontroll alkalmával megemlítettem a kezelőorvosomnak, hogy mintha akadozónak találnám a vizeletemet, illetve, hogy felmerült bennem, hogy lehet egy kis pangás. Persze mivel meglehetősen szorongós vagyok és a hipochondria is egy erősségem, ezért ez utóbbi lehet, hogy túlzás. Mindenesetre mivel úgy tudom, hogy hosszú távon súlyos következményei lehetnek a dolognak, szeretnék a dolog végére járni. A laborvizsgálatoknál a kreatinin és az eGFR normál tartományban van (jelenleg 68), a karbamid az elmúlt hónapokban kicsit magas, 8 körül van. Ezzel kapcsolatban mostanság az a gyanú, hogy kevés folyadékot iszom, amiben lehet igazság. A neurológusom nem tartja valószínüleg, hogy prosztatamegnagyobbodás van a háttérben az életkorom miatt, viszont az sm elvileg okozhatja a záróizmok lustálkodását.Említettem neki, hogy úgy tudom ezt urodinamikai vizsgálattal szokták kideríteni, erre helyeselt és elküldött urológiára. Próbáltam oda időpontot kérni, de mivel odaírtam, hogy urodinamikai vizsgálatról lenne szó, visszaírtak, hogy azt a SOTE-n végeznek háziorvosi beutalóval. Szeretném tudni, hogy mennyi értelme van elmenni a szakorvosi rendelőbe kivárva az 1-2 hónapos várólistát, ha azután elküldenének a SOTE-re? Jobb választás lenne -e ha SZTK asszisztens javaslatára egyből elmennék a SOTE-re a háziorvosomtól kapott beutalóval? Válaszát előrei is köszönöm!

        Dr. Papos István válasza a sm témában

        Azt gondolom, hogy mivel nem akut esetről van szó, mindenképpen előzetesen urológiai szakrendelésen jelentkezzen, ottani vizsgálat majd eldönti, hogy egyáltalán szükség van-e urodinámiás vizsgálatra.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2018. december 07., 13:55; Megválaszolva: 2018. december 09., 16:59

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt doktor úr! A legutóbbi aktusom után 1-2nappal égető érzés jelent meg vizeléskor a húgycső végén, illetve ez később jelent volt maszturbáció után is. Ennek màr legalább 3hete, azóta nem annyira intenzív, nem minden vizeléskor...
        Jó napot Kívánok! A párom problémája az,hogy az aktus közben lelankad a pénisze. CLL betegsége van már 10 éve de ez a probléma kb.2 éve jelentkezett és egyre rosszabb mert már van hogy csak hetente egyszer próbálkozunk bár én nagyon...
        Tisztelt Doktor Úr! Vizelet laboreredmenyeim miatt vettem felÖnnel a kapcsolatot. Hyalin cylinder ertek: 0,3 db Szemcsés cylinder érték: 0.3 db Baktérium 98 Illetve a vérben a GFR érték 115,64 Ezek az értékek milyen betegségre...
        Kedves Doktornő/Doktorúr! A problémám a párommal a következő. Már jó ideje, szexuális aktus után a párom hímvesszője megfájdul, égő viszkető érzése lesz, és rosszabb esetben ki is sebesedik. Ez sajnos teljesen tönkre teszi a szexuális...
        T doktor úr magas vérnyomásom van gyógyszereket szedek.az utóbbi időben merevedésem nehézkes zsibbad a péniszem,ejakuláció gyenge. Ondo kevés.Ugy érzem mintha valami visszafogja lezárja az ejakulációt indul de abbamarad.Nem fáj nem ég...
        Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! 2017-ben hereviszérrel műtöttek az állandó fájdalom miatt, illetve akkori a spermakép 0 értéket hozott. A műtét óta is van kisebb fájdalom, nyilalások. Főleg a bal herénél, illetve a műtéti hegnél...
        Tisztelt Doktor úr/nő! Az 5hónapos lányomnak vesemedence gyulladás után, vesetágulatot állapítottak meg.mko.n.mérsékelt fokú össuefüggő üregrendszeri tágulat van. Jobb oldalon 10mm bal oldalon 13mm. Mko.ureter is tágabb. Mennyire kell...
        Tisztelt Doktor úr! A minap arra figyeltem fel, hogy vizeletürítés után újra éreztem az ingert. Többször egymás után. Mivel nem tartottam normálisnak, így háziorvoshoz mentem. Tesztcsíkkal megnézte a vizeletem, ami teljesen negatív volt....
        Tisztelt Doktor Nő/Úr! Egy 14 éves fiú vagyok és ollóval próbáltam szőrtelenítés intim területeken mikor véletlenül belevágtam a péniszembe egy kicsit. A pénisz közepe táján egy 0,5mm es kis bevágás. Nem fáj nem is csíp. Bekentem...
        Tisztelt Doktorúr! Most 2 hete, hogy átesetem egy fitymaeltávolító műtéten. Az normális hogy egy helyen gennyezik? Mit csináljak? Nem fáj, nem ég, csak gennyes. Mit tegyek? Válaszát előre is köszönöm!