Műtét utáni merevedési zavvar

Tisztelt Doktor Úr! Fitymaszűkületem akadályozott a szexuális életemben, fájdalmas volt a közösülés, illetve az ejakuláció sem következett be soha. Emiatt régóta terveztem, hogy körülmetéltetem magam, ami nemrégiben meg is történt. Az orvos szerint minden rendben ment, a seb is szépen begyógyult. Minden tanácsát követtem, többek között azt is, hogy a műtét után hagyjak ki egy hónapot, mielőtt újrakezdeném a "házaséletet". Amikor azonban ez végre megtörtént, semmi baj nem volt a merevedésemmel addig a pillanatig, amikor behatoltam (volna.) Ekkor ugyanis a péniszem teljesen érzéketlenné válik, illetve villámgyorsan lelankad. (Egyébként az orvosom tanácsára még csak óvszerrel próbálkoztam.) Első alkalommal még én sem csináltam belőle nagy ügyet, de az elmúlt időszakban nem javult a probléma, minden esetben a fentiek következtek be. A műtét előtti állapotok sem voltak stresszmentesek, korábbi partnereimmel sok probléma forrása volt a dolog, de most ott tartok, hogy jobb volt előtte. Úgy legalább beljebb voltam, szó szerint ugye... A reggeli spontán merevedés ugyanúgy megvan, illetve a bármilyen más módon történő izgatásra is úgy reagál, ahogy kell. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy milyen lelki dolog állhat a dolog mögötte, és akármilyen őszinte is vagyok magammal, nem hinném, hogy ilyesmi állna a dolog mögött. Természetesen ha más lehetőség nem marad, hajlandó vagyok ezt is kivizsgálni. Ezen kívül visszamegyek az urológiára is, csak attól tartok, hogy most az ünnepek alatt nem kapok időpontot a közeljövőben, márpedig most nagyon jól esne bármilyen támpont, mert a fentiek eléggé elkeserítettek és reménytelenné tettek... Kérem, ha bármilyen ötlete van addig is, válaszoljon! Köszönettel, Balázs

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Papos István válasza Ed témában

Panaszai mindenképpen lelki eredetűek, melyre természetesen van gyógymód. Mindeképpen javaslom, hogy urológiai kontroll vizsgálatra jelentkezzen és a problémat közölje kezelőorvosával is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. december 20., 17:38; Megválaszolva: 2015. december 21., 08:21
Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések
Potencia és libidó problémán nem...
Szép napot! Évek alatt folyamatosan gyengült az erekcióm és a libidóm, reggeli merevedés teljesen megszűnt. Voltam utológusnál, ultrahangon minden...
Érdeklődés.
Jó napot kívánok.... Mostanában néha potencia problémám volt... Inkább reggel nem vagyok annyira aktív.. Urológián nem voltam... Nem görcsölök......
Merevedési probléma
Tisztelt Doktor Úr! Kicsivel több mint 7 éve vagyunk együtt a feleségemmel, eddig rendben volt a szexuális életünk, viszont nagyjából 2 hónapja...
Libidó csökkenés merevedési zavar
Tisztelt doktor úr Tamás vagyok a kérdésem a következő pár hete tapasztalom hogy nem kívánom a szexet ezzel még nem is lenne gond csak a...
Lehet merevedés zavar...
Jó napot kívánok! Múlthéten kipróbáltuk a Maraton classic teljesítményfokozó tablettát,aminek 3-4 napig volt is hatása nagyon erős fejfájással...