Magas psa szint

Néhány hónapja kezdődött a problémám, mely urológiai jellegű. Kezdetben csak időnként, később már minden vizelésnél nagyon nehezen tudtam kiüríteni a hólyagom, és sűrűn kellett próbálkoznom, míg végre sikerült. Urológushoz fordultam, aki psa-szint vizsgálatot kért, melynek eredménye: 20, 9 lett. Mikor visszamentem hozzá, erősen vakarta a fejét, mert ultrahangos és rektális vizsgálat is történt, és ott az átlagosnál kisebb prosztata látszott. Mivel ő ezzel az eredménnyel nem tudott mit kezdeni, azt mondta, menjek vissza 3 hónap múlva, de nem kaptam semmilyen kezelést. Így tehát mentem a következő urológushoz, aki ugyanúgy megvizsgált, ő is kisebb prosztatát tapintott, de itt már kaptam gyógyszert is: levofloxacin, és tamsudil nevezetűeket. A Tamsudilt már egy hónapja szedtem, mikor újabb psa-szint vizsgálat következett: 18, 4. Erre az eredményre viszont prosztata biopsziát javasolt az orvos. Mivel ő maszek, nem tud ebben segíteni. Ilyenkor mi a teendő? Menjek egy harmadikhoz és kezdjem elölről? Kicsit kezdem unni, hogy mindenki csak küldözget ide-oda és senki nem tud választ adni, hogy, mennyire komoly a bajom. Közben persze én is idegeskedek, mert nem tudom, hogy mi lesz velem. Egyébként a Tamsudil-t tovább szedtem még egy dobozzal, a tüneteim szinte teljesen megszűntek tőle, normálisan tudok vizelni. Félek, mi lesz, ha elfogy? Elnézést, ha kicsit hosszúra sikerült a levelem, de kezdek kétségbeesni ez ügyben. A választ előre is köszönöm szépen! Tisztelettel

Dr. Merth Gábor válasza prosztataprobléma témában

Kedves Kérdező!, Ami Önnél most a legfontosabb -tekintettel AB szedését követően sem esett le a PSA-ja-, a prosztata biopszia elvégzése. Tanács: Kérdezze meg -akár csak telefonon keresztül-, hol van az a szintű ellátás (vszinű a területileg illetékes kórházról beszélünk) ahol ezt a vizsgálatot el tudják végezni (akár a háziorvosa is tud ebben segíteni). Ha szükséges kérjen egy beutalót ide a házi/kezelőorvosától, és végeztesse el a vizsgálatot. A Tamsudil-t akár háziorvosa, akár urológus kezelőorvosa fel tudja írni., De a lényeg a prosztata biopszia elvégzése! u.i.: ha nincs prosztata biopszia elvégzésére lehetőség TB vonalon (melyet azért nem hiszek!), még mindig adott a magánorvosi opció, ami ugyan fizetős, de gyors, és kényelmes...

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. október 24.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Prosztata probléma
Tisztelt Doktor Úr! Prosztata problémával fordulnék Önhöz. Egy UH vizsgálat során a következot találták: 4x4cm prosztatában a jobb lebenyben 10mm-nyi...
Urológia -Égő érzés a prosztatában
Tiszteletem! 12 éve volt erős prosztata gyulladásom, amikor fecalis baktériumot találtak és Ciprobay gyógyszerrel tökéletesen kikezelték (félig magánúton volt...
Mellékhere
Tiszteletem! 23 éves fiatalember vagyok! Nem rég állapítottak meg nálam prosztatagyulladást, melyet lumbágó is kisért! + éve is volt már akkor nem volt...
Parancsoló vizelési inger
Tisztelt Dr, Úr, 8 éve küszködök krónikus prosztata gyulladással, szedtem rengeteg gyógyszert, eleinte E-coli, majd uearaplazma pozitivitások voltak az...
Hyperplasia prostatae
Tisztelt Doktor Úr! MR vizsgálatom eredménye a következő lett: "A hólyag közepesen telt, fala ép. Az ureterek kismedencei szakasza nem tágabb. A prostata...
Húgycsőnyílás diszkomfort
Tisztelt Doktor Úr! A következő problémával fordulnék Önhöz: Januárban visszatérő felfázással küzdöttem, kétszer kaptam Monural port a kezelésére. A...