Pánikbeteg terhesen!

33 éves 25 hetes terhes anyuka vagyok. 4 éve szenvedek pánikbetegséggel. egy évvel ezelött jött ki rajtam olyan elviselhetetlen ül, hogy azóta sem tudom, hogy küzdjek ellene. erősnek érzem magam, küzdök, hisz itt a 8 éves kislányom, és most is egy új kis életet hordok a szívem alatt. a napi rosszulléteimet már nagyjábol tudom kezelni, mikor egész nap levegő után kapkodom, szorít a mellkasom, de már fizikálisan is fáj, halálfélelem, ezek még annyira nem is vészesek, de mikor éjjel arra kelek, hohy mélyen bennem valahol, nem is lehet ezt szóban elmondani, jön valami, ami ugy érzem megfullaszt, probálom a mély lassú levegőt venni, de, mintha a tüdőmbe el sem jutna. elkezdek remegni, és iszonyuan félek. már rettegeg az estéktől., de nálam ez már sajnos mindenmnapi. nincs olyan nap, hogy ne lennék rosszul. gyogyszert a baba miatt nem szedhetek, igy már nem tudom mit tehetnék. kineziologushoz járok, de nem tudom jó e. bízom benne, és jó néha, de nem javulok annyira, hogy legalább egy pár nap tünetmentes lennék. most is azt érzem a szívem körül, hogy éget melegséget érzek, a fejemben a félelem. sűrün járok ekg-ra rendszeresen járok körzetihez, tudom, hogy szervi bajom nincs de mégis félek, hogy egyszer csak leáll a szivem ettől a sok rohamtól, ami nekem van. vérnyomásom alacsony. van mikor a perem 50 alá esik., mennyire viseli meg a szívet ez a sok roham? máér a relaxáció sem tud kikapcsolni. mit tehetnék még? el vagyok keseredve!

Dr. Farkas Ágnes válasza pánikbetegség témában

Kedves Hölgyem! Nagyon nehéz időszakon megy most át az biztos. Van egy nagyon félelmetes betegsége, és még terhes is, pláne: nőből van. Mondom ezt én, nő létemre. Mindenre sokkal érzékenyebben reagálunk, amit Önnél a terhesség csak még jobban fokoz. Bizony, vannak olyan esetek, mikor a kockázatot mérlegelve mégis gyógyszeres kezelés mellett döntenek. Mérlegeljék pszichiáterével és nőgyógyászával közösen, mennyire tudja kezelni ezt a problémát., Ami megnyugtató, hogy rendszeres ellenőrzés alatt áll, így afelől biztosan lehetünk, hogy szervi eltérés nincs., Amit mindenképpen javasolnék, és pont egy másik kismamának is írtam, hogy érdemes lenne felkeresni egy pszichológust, és tanuljon meg új relaxációs technikát, amivel sikeres esetben nagyon jó eredményeket érhet el a rohamkezelésben. Ha nem sikerül, akkor is biztosan találnak új pszichoterápiás kezelést is, esetleg a hipnózisban is lehet gondolkozni. Ha a kineziológus úgy érzi, kicsit is segít, hát bátran járjon tovább, több piciből összerakhat egy nagyobbat is. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 25.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Mellkas, mellszúrás, összetett kérdés
Üdvözlöm! Az utóbbi években több sajátos problémával is szembe kellett és kell néznem, de sajnos a legtöbb esetben tanácstalanul, válaszok nélkül maradok. Az...
Mi allhat a zsibbadas mogott?
Udvozlom, kb 3 honapja egy ponton elkezdett fajni a, derekamba, ami kisugarzik a farizomba majd vegig fut a labamba es a zsibbadas van a labszarba es a...
Nyomás érzet
Tisztelt doktor úr! Nemrég hirtelen magas lett a pulzusom és nem éreztem túl jól magam ezzel be mentem az ügyletre ott pánikrohamnak nyilvánítottak, azóta...
Szorongás kivizsgálás
Kedves Doktornő! Elnézést hosszabb leszek. 2021. január közepén történt, hogy egyik éjszaka 11 körül felriadtam arra, hogy fázom, remegek, izzadok,...
Felírt gyógyszerek
Szép jó napot Pánik problémákkal felírtak nekem most scippát illetve napi 3*1 frontint Létezik, hogy semmi más gyógyszert nem szükséges szednem csak ezzel a...
Van-e egyéb teendőm?
Tisztelt Dr. Nő! 2021.08.31-én pánikrohammal erkeztem a sűrgősségi osztályra, ahol azt mondták adnak egy nyugtatót.. Voltam magán úton kardiológiára (a szívem...