Terhesség vagy nem

Tisztelt doktorúr! Egy olyan kêrdéssel fordulok őnhöz, hogy november 28-án volt utóljára menszeszem, január 8-án csináltam tesztet, ami pozitiv lett, nagyon örűltem neki mert szerettünk volna egy harmadik gyermeket. Egyből bejelentkeztem nőgyógyászhoz persze csak január 28-a kaptam időpontot gondoltam nem baj hisz még nem vagyok nagy idős terhes, mind két gyermekemnél 7hetes voltam mikor nőgyógyászhoz mentem. Ez a terhesség is úgy indult mind a másik kettő tűneteim nem nagyon voltak már, mint fáradékonyság a hányinger és sok sav kivételével semmi, úgy gondoltam minden rendben van. Aztán január 25-én elkezdtem görcsölni és két óra múlva vérezni, de nem darabos volt inkább olyan állagú volt, mint rendes menszesz idején. Azonnal szóltam férjemnek és mentünk a korházba ott mutattam a pozitív tesztet és elmondtam mindent. Majd doktorúr megvizsgált és uh is csinált kérdeztem, hogy mit lát, de csak annyit mondott nem vagyok terhes ni cs semmi sem méhen belűl, sem méhen kívűl. Probáltam szót érteni a dokival, de konkrét választ nem kaptam csak azt, hogy haza mehetek. Még ma is vérzek, de néha ilyen nyálkás szerű a vér állaga, ez nem tudom most talán azért mert vetélés lehetett bár arra azt mondják, hogy nagyobb darabokba jön kifelé nem tudom nekem hálla égnek nem volt ilyenben részem, de most nagyon kétségbe vagyok esve.Így keresgéltem és őnt találtam meg hátha tud nekem valami magyarázatot tud nekem erre adni miért maradt ki a menszeszem és miért lett pozitív a teszt ha nem voltam terhes? Mikkor robálkozhatunk újra? válaszát előre is köszönöm!

Dr. Csősz György válasza vetélés témában

Lehet, hogy volt! Csináljon még egy tesztet, ha pozitív, akkor ismét keresse orvosát, ha negatív akkor elvetélt. Ha nincs további vérzés nem kell tenni semmit, ha van, ismét jelentkezzen a kórházban.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 29.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Szövettani eredmény
Üdvözlöm! Doktor Nő Vetélés volt 1 hónapja, művi befejezésel. Megérkezett a szövettani eredményem, csak szeretném tudni van e bármilyen probléma, vagy...
Vetélés, spontán vetélés
Tisztelt doktornő! Az alábbi kérdéssel fordulok Ön felé. Azt hiszem a mai nap során spontán vetélésem volt. Előzetesen nem tudtam róla, hogy teherbe estem....
TROMBÓZISHAJLAM EREDMÉNY
Tisztelt Doktornő! 2017-ben egészséges kislányom született! 2018.-ban 18 hetes terhesen elvetéltem perforált vakbél miatt! Egy évet vártunk 5 hét 3 naposan...
Vetélések
Van két gyermekem.ujra férjhez mentem és pikkpakk teherbe esek, de 6.hét körül kétszer is elhalt a terhességem. Ez még beleférhet a normálisba? sokat híztam a...
Elvetélés oka
Kedves Doktor Nő/Doktor Úr. Férjemmel 9 hónapja sikertelenül tervezzük 2. babánkat. Szeptember 20-án volt az utolsó menstruációm (4 napig szokott tartani)....
Habab eredmény - Ez állhat a vetélés...
Tisztelt Doktornő, Már egyszer kérdeztem Öntől és nagyon hamar tökéletesen kielégítő választ kaptam. A komplett trombózis panelem és trombofília eredményt...