Terhesség?

A következő lenne a problémám. Az utolsó előtti menstruációm február 24 - én jött meg (a hét napos ún. gyógyszerszedési szünetben) , viszont az átlagosnál lényegesen kevesebb volt. Az ezt követő menstruációm viszont - ami szintén nagyon kevés volt nem a 7 napos szünetben, hanem előtte egy héttel jött meg, így a szünetben szinte nem volt semmi. (Igaz ebben a ciklusban volt olyan, hogy két tabit vettem be) . Ugyanebben a ciklusban észrevettem szédülést is. Ennek okán mikor ismételten elkezdtem szedni a gyógyszert, pontosabban annak az első napján csináltam egy terhességi tesztet, ami negatív lett. Az lenne a kérdésem, hogy az általam "problémásnak vélt" 2 menses után - ha terhes lennék - ki kellett volna mutatni a tesztnek a terhességet, jól gondolom? (Azért aggódom, mert kb. 3 percet vártam utána - megnyugodva - kidobtam a kukába, azóta azonban hallottam, hogy 10 percet kell várni a teszttel. De én úgy gondolom, hogy két ciklust követően szinte egyből jeleznie kéne a tesztnek, de legalábbis 3 perc után biztosan.) Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy 8 év gyógyszer után most egy kicsit elfáradt a szervezetem, szünetet kéne tartanom?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Veress Dóra válasza terhességi teszt témában

Kedves Kérdező!

A terhességi teszt kiértékelésénél pontosan annyi időt kell várni az eredményre, amennyit a gyártó cég megjelöl. Ha ezen időn belül nem jelentkezik a két csík, akkor Ön nem terhes. Ennél tovább várni nem kell, mert ha sokáig áll a vizelet a tesztpapiron, akkor hamisan pozitív képet ad.

Ha nem az előírásoknak megfelelően használta a tesztet, akor végezze el még egyszer.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. április 17., 19:04; Megválaszolva: 2012. április 18., 22:29
Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy
Lehetek terhes?
Jó napot kívánok! 5 nappal ezelőtt beszéltük a barátommal, hogy mi lenne ha kipróbálnánk óvszer nélkül. Annyi történt hogy egyszer behatolt...
Fogamzásgátó melletti terheség...
Tisztelt Dr.Nő! Nov.30-n vettem be esemeny utanit (escapelle) itt nem volt biztos hogy elment mennem, sot eleg valoszinu hogy nem! Menzesz megjott idoben ...
Terhességi toxémia
T. Doktornő. Lányom miatt aggódom nagyon. 13±5 hetes terhes, első gyermek, ő 37 éves. Túl van az első trimeszteri integrált szűrésen, ahol magas...
Terhesség jelei
Üdvözlöm Dr Úr! Szeretnék érdeklödni és egy kérdéssel fordulni önhöz. Baratnőmmel tegnapi nap folyamán 02.15, volt egy védekezés nélküli...
Hyperechogén papillaris izom
Szép napot! Múlthét csütörtökön voltam genetikai ultrahangon mivel párom nagyértranspositioval született és nézték örökölte e a pici. Szív:...