• palcenta tapadása

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Szakértő! 28 éves, kismama vagyok a második gyermekemet várom. Az első terhességem problémamentes volt, természetes szüléssel. Most a második terheségemnél a 18-19 heti UH két külön uh-on a követlezőket állapítottak meg. Az orvosom, akiben egyébként teljesen megbízom azt írta a leleletre, hogy a placenta a hátsó falon mélyen tapad. NEm mondott semmit, csak azt hogy minden rendben van. Másnap a másik uh-os azt írta: placenta tapadása mellső, hátsó fal b.o., a mellső fali lepényrész mélyen tapad. 4 hét múlva kontrollra visszahívott, és azt mondta minden rendben van, de előfordulhat vérzés, és még ez "alakulhat" De ha minden renden van akkor miért kell kontroll? Ez alapján nagyon megijedtem és hála az inetrenetnek el kezdtem aggódni hogy hátha probléma van. Viszont egyik orvos sem mondta hogy pihenjek( amit magamtól is tudok, persze) hogy ne dologozzak ( napi 8 órában szellemi, ülő munkát végzek. ), hogy nemi életett élhetek e és egyebek. A védőnő meg megijesztett hogy ez nem jó mert erős vérzés és szülésig tartó kórházi bentartozkódás lehet ( mait nagyon nagyon nem szeretnék), lepényleválás, azonnali császármetszés meg esetleg a vérzés miatt a babánál agyvérzés is lehet. SEMMI PANASZOM NINCS, NEM VÉRZEK. Kérem amennyiben lehet egy kimerítő választ adni szíveskedjen, hogy mennyire kell aggódnom, ez normális -e, a két lelet ugyan azt jelent -e, llletve az életmódra vonatkozóan is egy két tanácsot szívesen veszek! Nagyon aggódom! Köszönettel: Gyöngyi

        Dr. Pétervári László válasza a terhesség témában

        Mélyen tapadó lepény azt jelenti, hogy a belső méhszájhoz közel helyezkedik el a lepény.Ennek veszélye a vérzés.Tapadhat annyira mélyen, hogy eléri a méhszájat vagy teljesen fedi ezek súlyosabb kockázatot jelentenek. Megelőzése lényegi kérdés, mely kímélő életmóddal lehetséges.Utóbbi két esetben még jobban és minden tényező mely a vérzés kialakulásához vezetne kerülendő.Emellett gyógyszeres kezelés alkalmazandó, a méhtevékenység megelőzésére.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2012. március 29., 08:59; Megválaszolva: 2012. március 31., 23:26

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        35+4 napos terhes vagyok. Méhlepény 2-3 . Ctg n 180-206 ig ment mai napon a baba pulzusa, áramlás 2.57. Csütörtökön is kiugrott a pulzus 180-190 re ill 4 es volt az áramlás. Benn fekszem jelenleg kórházban . Kérdésem Z lenne, hogy ez normális...
        Tisztelt Doktor Úr /Doktor Nő Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy lett egy kis kezdődő árpa a szememen. Voltam a szemészeten és ott írtak fel szemkenőcsöt és cseppet. 20 hetes várandós vagyok, Floxal szemcseppet és kenőcsöt kaptam....
        Tisztelt Doktor úr! Jelenleg 27 hetes terhes vagyok és a nőgyógyászom javasolta az influenza elleni oltást, amit ma be is adattam. Az eddigi évek során mindig kértem az oltást, mivel tanárként dolgozok és az iskolában sok az influenzás...
        Kedves Doktornő! 38 éves vagyok, 3 gyermekem van. 2019 szept. 20 volt egy vérvételem, amiben a tsh 6.5 volt, a T4 13.6. 7 hónapja szültem. A vérvétel eredményemre a háziorvos azt mondta nem kell még vele kezdeni semmit. Viszont most kiderült,...
        Jelenleg 15 hetes várandós vagyok első babánkkal. Sajnos az ajak herpesz gyakran kiújul nálam, évente 1-2 alkalommal, így most sem kímél. Viszont most jobban félek tőle, hogy valamilyen figyelmetlenség miatt a számról az intim területemre...
        Tisztelt Dr. Fekete István! Jelenleg 23 hetes várandós vagyok. A terhesség előtt magas volt az FSH hormon szintem (ciklus 3. napján 19,98 U/l), a többi érték a hormonpanelen a normális tartományba esett. A nőgyógyászom felhívta rá a...
        Tisztelt Doktorok! 28 hetes terhes vagyok, de sajnos képtelen vagyok teljesen letenni a cigarettát. Depressziós vagyok, és sajnos hetente 1-2 szálat mindig elszívok, akármennyire is próbálom mellőzni. Egyszerűen nem bírok megnyugodni...
        Lehetseges hogy a nogyogyasz huvelyi uh-n nem veszi eszre a terhessegem , utoljara juliusban volt aktusom. A multheten es azelotti heten voltam nogyogyasznal. Kizarta a terhesseget megis a derekam a hatam a csipom leszakad fel vagyok puffadva eg a hasam neha...
        Jó napot kívánok! Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy van-e esély teherbeesésre az alábbi helyzetben: Menstruációm első napján a páromat kielégítettem, és előfordulhat, hogy a sperma az ujjamra került.Körülbelül fél óra múlva...
        Kedves Doktorúr! A kérdésem a következő, szoptatás mellett, menstruáció nélkül multhet pénteken erős pozitívat teszteltem. Szombaton elkezdtem barnazni, vasárnap orvos, uh, van petezsak, picit lapos. Van szikholyag, illetve embrió is de...