• Rh-összeférhetetlenség

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 32 éves, rh-negatív vércsoportú nő vagyok. Terhes vagyok, kb. 5 hetes, orvosi vizsgálaton még nem jártam. Mivel édesanyámnál velem való terhessége alatt elkezdődött az rh-összeférhetetlenség miatti ellenanyag-termelődés, tudok erről a "betegségről". Elméletben az első gyermeknél nincs probléma, ám én szívbetegen, koraszülötten és besárgulva jöttem a világra, bizonyosan kaptam vért. Viszont orvosi papírok bizonyitják, hogy nem tudták megállapitani a vércsoportomat, tehát akár pozitiv vért is kaphattam. Ebben az esetben már bennem van az ellenanyag, ami károsithatja a magzatot? Ha igen, akkor ez ellen mit lehet tenni? És, ha igen, mikor jelentkezik ennek a hatása? Elképzelhető, hogy néhány héten belül elvetélek? Március 20-án kell a nőgyógyászhoz mennem kivizsgálásra. Kérem, ha Ön szerint korábban kellene mennem ennek a tisztázásához, jelezze! Válaszát előre is köszönöm!

        Dr. Szalóczy Péter válasza a terhesség témában

        Tisztelet Kérdező! Az rh ellenanyag szintet bármikor, akár a következő nap meg lehet önnél állapítani, ha feltételezi, hogy ujszülött korában esetleg szenzibilizálódhatott. Nem valószínű, de csináltassa meg mielőbb, hogy megnyugodjon. Ha nem volt még korábban tehessége és vetélése, és ha valóban ön Rh negativ, az első, jelen terhessége is csak akkor fogja rh érzékenyíteni, ha az apa Rh pozitív és a magzat ezt örökli, nem az ön negativitását. De hogy igy se érzékanyítődjön, a terhesgondozás bizonyítani fogja, hogy nincs ellenanyag a vérében, és hogy a szülés se érzékenyitse, ellenanyag lekötő injecciót fog kapni a szülés után záros időn belül, mely leköti az esetlegesen kialakuni akaró ellenanyagokat. Így a következő magzat is Rh fenyegetettség nélkül fejlődhet, mint a jelen első.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2012. március 09., 11:44; Megválaszolva: 2012. március 12., 22:16

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Dr. Fekete István! Jelenleg 23 hetes várandós vagyok. A terhesség előtt magas volt az FSH hormon szintem (ciklus 3. napján 19,98 U/l), a többi érték a hormonpanelen a normális tartományba esett. A nőgyógyászom felhívta rá a...
        Tisztelt Doktorok! 28 hetes terhes vagyok, de sajnos képtelen vagyok teljesen letenni a cigarettát. Depressziós vagyok, és sajnos hetente 1-2 szálat mindig elszívok, akármennyire is próbálom mellőzni. Egyszerűen nem bírok megnyugodni...
        Lehetseges hogy a nogyogyasz huvelyi uh-n nem veszi eszre a terhessegem , utoljara juliusban volt aktusom. A multheten es azelotti heten voltam nogyogyasznal. Kizarta a terhesseget megis a derekam a hatam a csipom leszakad fel vagyok puffadva eg a hasam neha...
        Jó napot kívánok! Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy van-e esély teherbeesésre az alábbi helyzetben: Menstruációm első napján a páromat kielégítettem, és előfordulhat, hogy a sperma az ujjamra került.Körülbelül fél óra múlva...
        Kedves Doktorúr! A kérdésem a következő, szoptatás mellett, menstruáció nélkül multhet pénteken erős pozitívat teszteltem. Szombaton elkezdtem barnazni, vasárnap orvos, uh, van petezsak, picit lapos. Van szikholyag, illetve embrió is de...
        Jó napot kívánok! Tanácstalan vagyok, 3 éve folyamatosan szedem a noacid 40mgos gyógyszert. Nem rég voltam gyomor tükrőzésen , es kiderült hogy állandóan szednem kell mert sok a savam.De már most 6 hetes terhes vagyok. Folytathatom a gyógyszer...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! 6 hetes terhes vagyok és csütörtökön kezdődött barna folyás és görcsök. Voltam dokinál aki magnéziumot és ágynyugalmat írt elő. A folyás hol erősebb hol gyengébb. Csütörtökön megyek uh-ra. Mennyire kell...
        Jónapot Dr. Úr! Utoljára a Augusztus 18-án menstruáltam ami Augusztus 23-án ért véget. 29-30-31-én együtt voltunk a párommal és szeptember 12-14-én is, szeptember 15-én meg kellett volna jönnie de már 9 napja késik, 3 tesztet is csináltam...
        Üdvözlöm Önöket! Azzal kapcsolatban kérdeznék, hogy 2018 április 21-én megcsaltam a párom(mivel ő is megcsalt engem...), majd júliusban kiderült, hogy terhes vagyok. Az utolsó menstruációm 2018.05.29. Egyöntetűen minden szakember...
        Tisztelt Doktor Úr! 16 hetes kismama vagyok, toxoplasma eredményem negatív, T. gondii fogékony vagyok. 2 nappal ezelőtt unokahúgommal egy lakótelepi játszótéren voltunk és homokozás után a homokos kézzel a számhoz nyúlt/számba kapott....