Seduxen, terhesség

Tisztelt doktornő/úr! Ma voltam terhesgondozáson, mert gombára utaló jeleim voltak. Megkérdeztem az orvost, hogy normális-e, hogy a farcsontomtól egészen a combomig szokott nyilalni a fájdalom, gerincferdulésem is van (khiposcoliosis) . Azt mondta, hogy igen. Tehát megvizsgált, írt fel Pimafucin kúpot, Seduxen 2*1-et és magnerotot. Kiváltottam, aztán olvasom, hogy a Seduxen nyugtató és görcsoldó hatású, de én nem görcsölök, egy szóval se mondtam ilyet az orvosnak, a fent említett kérdést tettem fel. Nem szeretném ezt a gyógyszert szedni, nem szeretnék hozzászokni, meg a mellékhatásai is elég durvák, meg szerintem nem is indokolt, valószínű félreértettük egymást a doktorúrral. Az lenne a kérdésem, hogy így származhat-e baj, abból, ha ezt nem szedem? A kiskönyvemről küldöm a képet is, mert nem tudom kibogarászni belőle, hogy mit írhatott bele, mert méhszájat is vizsgált. 12.-én leszek 21 hetes terhes. Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát. Az I. 10-ei dátumot kéne nézni, én valami olyat látok benne, hogy 3x0 in fedur a többit nem tudom, de a jelentését se értem. Sajnos nem valami jó a kép.

Dr. Pétervári László válasza terhesség témában

A gyógyszert, amit javasoltak önnek egyiknél sem ismert magzat károsító hatás. A terheskönyvben láthatóak a javasolt gyógyszerek nevei és adagolási, mennyiségük.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. január 12.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Köldökzsinór trombózis
Tisztelt Doktorúr! Férjemmel babát vártunk, de a 37-ik hétben köldökzsinór Thrombosis szövődményében elhunyt a babánk, mielőtt a világra jöhetett volna. A...
Sikertelen beavatkozás?
Tisztelt Doktorúr! A következőkben szeretném véleményét kérni: 2023.04.05.-én, 7 hetesen végeztek nálam terhességmegszakítást, mert időközben kiderült több...
Nagy petezsák, nagy szikhólyag
Tisztelt Doktor Úr! 7 hetes várandós vagyok. Terhesség megállapításkor a vizsgálaton 6+0 hetes voltam. Mindent rendben találtak. Méretek a következők voltak:...
Várandósság _ionizáló sugárzással...
Tisztelt Doktor Úr! 38 hetes várandós vagyok, körülbelül két hete iszom málnalevél teát, melynek csomagolásán most vettem észre, hogy "ionizáló sugárzással...
Lelet kiértékelés
Tisztet Dr. Farkas Ágnes! Szeretném kiértékeltetni a leletünket, hogy kell-e aggódnunk? Jelenleg a párom a 27. hétben várandós és elküldött minket a genetikus...
Terhességgel kapcsolatban
Tisztelt Dr. Petróczki István! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy az utolsó menstruációm 2022.június 22-én volt, peteérésem teszt szerint július 9. a...