Pánikbetegen vállalhatom a negyedik babát?

Tisztelt Doktor (nő)! Soha életemben nem volt mentális problémám. Harmadik babám születésekor jött elő az első pánikrohamom (utólag visszagondolván akkor volt), aztán már itthon is egyre többször. Második diploma szerzés céljából iskolába jártam a gyerekek, háztartás mellett. Egy iskolai nap után a távolsági buszon kapott el egy nagy roham, amit csak ügyeletes orvos tudott csillapítani nyugtatókkal.Ő javasolta a pszichiátriai rendelést. Elmentem, beállítottak Jarvsira és Frontinra. A jarvistól rettentő mellékhatásaim lettek ezért abbahagytam. A Frontin valamelyst hatott. Múlt hét elején pozitív lett a terhességi teszt, aminek én és a férjem is nagyon örülünk. DE, visszamentem a pszichiátriára, hogy tanácsot érjek, és azt a választ kaptam, hogy talán jobb lenne elvetetni a babát mert nem tudnak beállítani semmilyen gyógyszerre. A Frontint is lecsökkentette a doktornő 0.5-ről, 0.25-re. Ezt napi 2x kell bevennem. Nem tudom mit tegyek, nem a gyerekeim miatt lettem pánikbeteg és nem vagyok, depresziós sem. Nem nagyon tudom leírni, de ha rosszabbul vagyok akor remegek belülről, szapora szívverés, halálfélelem. De negatív gondolataim a családommal szemben nem voltak és nem is lesznek. Valahogy bennem van a baj, nem tudom mit lehetne tenni. Van időpontom pszichológushoz is beszélgetésre, de ugye közben telnek a napok, halad a terhesség előre, és én nagyon nem akarom elvetetni a babát. Tisztelt doktor/nő, mit javasol? Köszönettel!

Dr. Veress Dóra válasza pánikbetegség témában

Kedves Kérdező! Ne haragudjon meg, de ez a történet nem teljesen világos nekem! Nem csak egy hangulatjavító létezik a világon, miért nem próbálkoztak valami mással is? 2x0.5mg Frontin még nem ok az abortuszra, pláne ha ezen még lehet csökkenteni. Miért mondta az orvosa, hogy nem tudja semmilyen gyógyszerre beállítani? Ezek szerint próbálkoztak mással is, csak nem tudta szedni azokat a gyógyszereket sem? Ezektől a kérdésektől függetlenül csak azt tudom mondani, hogy alapvetően Önnek kell eldöntenie, hogy megtartja-e ezt a gyermeket, vagy sem. Mielőtt meghozza a döntését tudnia kell, hogy a terhesség okozta szorongás és a hormonális változások ronthatnak a betegségen, de az is előfordulhat, hogy jelentősen ritkulnak a rohamok. Előre nem lehet megmondani, mi fog történni. Ha a pánikbetegség annyira nem teszi tönkre az életét, hogy ne vállalkozzon egy újabb kisbaba kihordására, akkor a következőket tudom javasolni: Keressen egy másik pszichiátert és az ő javaslatának megfelelően kezdjen hangulatjavítót és minimális mennyiségű szorongásoldót szedni. Emellett kezdjen neki a pszichoterápiának is, mert ez jelenti majd a végleges megoldást a betegségre, és az itt tanultakat későbbi életében is jól tudja majd kamatoztatni!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. május 09., 09:54; Megválaszolva: 2011. május 10., 22:27

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Felírt gyógyszerek
Szép jó napot Pánik problémákkal felírtak nekem most scippát illetve napi 3*1 frontint Létezik, hogy semmi más gyógyszert nem szükséges szednem csak ezzel a...
Remegés
Kedves Doktornő! Szeretnék érdeklődni, hogy az alábbi tünetek alapján mi lehet a fiammal, Decemberben a fiam aki 17 éves elmúlt részvett egy ottalvós bulin...
Pánikbetegség gyógyszeres kezelése
Tisztel Doktornö! Pánikbetegségemre szedek Citapramot 20mg és Rilexet 3-szor 2.5mg, amit sikerült csökkenteni: reggel egész, délben háromnegyed, este fél....
Frontin-alkohol
Joreggelt. Sajnos támadt 1 problémám 5 hónapja pánikbetegséggel küzdök egész éjjel ittam kb 2-3 órája nem ittam már, érzem, hogy jön rám a pánik roham...
Lorazepam
Tisztel Doktornő/ur! Pánikbeteg vagyok 25 éves nő., Amire citapram 20mgot és rilex 3szor 2, 5mgot szedek. Reggel még 25mg betaloc este 12, 5 mg betaloc. A...