Barát, bátorság

Jó napot! Elsőként azzal a problémával fordulok önhöz, hogy most mentem középiskolába, és nem igazán találom a helyem, komolyabb barátom nincs, csak akivel jóba vagyok. Az egyik általános iskolás barátom is osztálytársam lett, akivel régen is egy osztályba jártunk. Ő talált új barátokat, mindig velük van. Szoktunk néha beszélgetni, jóba vagyunk, de nem olyan, mint régen. Neki, hogy sikerült új barátokat szerezni? Másodjára pedig az a kérdésem, hogy, hogy lehetnék bátrabb az osztály előtt? Nem vagyok szégyenlős, csak néha félek attól, hogy a másik mit gondol, ha azt kimondom vagy azt megcsinálom. Úgy érzem, ha bátrabb lennék, lenne több barátom az osztályban. Válaszát előre is köszönöm.

Szigeti Ildikó válasza szorongás témában

Kedves Kérdező! Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával! Gyorsan szeretném megnyugtatni: a problémája nagyon gyakori és természetes. Az iskolaváltás az első legkomolyabb erőpróba mindenki számára. Vannak, akik látszólag (!) könnyebben veszik az akadályokat és vannak, akiknek gondot és szorongást okoz az új környezetbe való gördülékeny beilleszkedés. Az, hogy a régi iskolából megmaradt barátja könnyebben talált új "barátokat", legfeljebb azt mutatja, hogy rugalmasabb volt Önnél, ám az, hogy továbbra is jóban vannak, egyértelmű jele az Önök igaz barátságának! Azt tanácsolom mindenek előtt, hogy ne sürgesse önmagát! Ne görcsöljön azon, hogy mások már „bandáznak”, miközben Ön egyedül küzd otthon a házi feladatokkal. Próbálja meg felismerni a helyzet kínálta lehetőségeket! Az általános iskolában beskatulyázták (mint mindenki mást), most módja van kilépni ebből, másrészt – mivel már önállóbb, mint gyerekként – saját maga „barkácsolhat” skatulyát magának. Legyen nyitott és érdeklődő a többiek felé, akik – higgye el – ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint Ön. Ha van olyan szakkör, vagy iskolán kívüli elfoglaltság, amiben örömét leli, vagy érdekli, lépjen be gyorsan! Az azonos érdeklődés minden különösebb erőfeszítés nélkül alapja lehet az új barátságoknak., Ami pedig a bátorságot illeti: egy régi mondás szerint „a bátorság nem a félelem hiánya”. Valóban, attól, mert néha szorong attól, ha az osztály előtt szerepelnie kell, még nem jelenti azt, hogy gyáva, egyszerűen most abban a korban van, amikor nem szívesen lép ki a nyilvánosság elé. Ha a feleléstől szorong, bátran beszélje meg ezt a problémáját a tanárokkal! Kérheti, hogy ne szóban, hanem írásban kérjék számon a tanultakat! Mindent egybe vetve: nincs oka az aggodalomra, természetes dolog, ami Önnel történik! Legyen kicsit türelmes önmagával és ne akarjon mindenáron olyan lenni, mint az „irigyelt” vagányok! Élvezze a középiskolai éveket, mivel ezek lesznek azok az emlékek, amikre később a legszívesebben gondol majd vissza! Fölösleges aggódással ne fossza meg magát ezektől az élményektől! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 07.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Pánik/gyógyszer
Kedves Doktornő, Évekkel korábban többször volt pánikrohamom, amire 0,25-ös Frontint kaptam. Rohamok elmúltak, gyógyszert letettem, pár elkerülő "manőver"...
Szorongás okozta gyomorpanasz?
Tisztelt Doktornő! Olyan problémám van, hogy április legeleje óta gyomorpanaszaim vannak. Kezdetben csak, fura rossz érzés volt, “mocorgott”, hangokat...
PÁNIKBETEGSÉG?
Tavaly tavaszal volt egy nagyobb lelki megrázkodtatásom, azóta sokszor mostanában naponta többször is remegés jön rám. Elsőnek csak gyomor idegra gondoltam, de...
Szédülés MRI lelet
Kedves Doktor úr! 2 éve szédüléses panaszom.ami enyhe egyensúlyzavarral jár, imbolygó járással. Ebből 6 hónap tünetmentes voltam. Tavaly nyáron. Számtalan...
Miért érzem rossznak magam és az...
Tisztelt doktornő/úr! 21 éves lány vagyok. Egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy miért becsülöm le ennyire magam és miért érzem rossznak az életem! Egész...
Depresszió
Kedves Doktornő! Nekem az a problémám, hogy refluxom és gasztritiszem van, ami már másodjára újult ki. Nem értem miért, hiszen szedtem kellő ideig a...