Valóban a fejemben van a baj?

21 éves 167cm magas 49 kg-os lány vagyok. A gondjaim 13 évesen kezdődtek, amikor az akkori gyerekkori szerelmem azt mondta, hogy csúnya az arcom (nagyon pattanásos voltam). Azóta mindig ezzel kelek ezzel fekszem, akármikor tükörbe nézek ez jut eszembe, bár azóta az arcom kitisztult, mégsem tudok azon túllépni, hogy csúnya vagyok. Ez csak még több szorongást szült, sosem vagyok megelégedve önmagammal, nem tudom elfogadni önmagam, képtelen vagyok emberek előtt beszélni, folyamatosan zavarba jövök, elpirulok, leizzadok. Gondolom rengeteg sorstársam van és vannak olyanok is akik ezen jót mosolyognak. Bárkivel próbáltam megosztani a problémám, hogy semmi szépet nem látok magamon, mindenki kinevetett és ennyivel intézte el: bár így néznék ki, vagy nem vagy normális. A párommal két éve vagyunk együtt, az elején megpróbált segíteni, hogy könnyebb legyen. Ő mondta ki először, hogy szerinte ez önértékelési zavar és, hogy a fejemben kellene a dolgokat rendbe tennem, ahogy akkor régen azt is Ő mondta, hogy csúnya az arcom. Ez a sors fintora., De úgy érzem kezd erre a kapcsolatunk is rámenni. Ezért is fordulok most segítségért. Bármit felveszek nem érzem jól magam benne, minden alkalommal ha valaki rám néz, az jut eszembe, hogy biztos azt nézte milyen az arcom, vagy, hogy kövér vagyok, vagy csak simán, hogy ronda vagyok. Nem tudom mit kellene tennem.

Dr. Veress Dóra válasza szociális fóbia témában

Kedves Kérdező! Én itt két problémát látok, az egyik az önértékelési zavar vagy önbizalomhiány, a másik a szociális szorongás. Ez utóbbira a társaságban, előadói helyzetekben érzett pirulás, félelem, zavartság utal. Mindkét problémát pszichoterápiával lehet kezelni, ezért javaslom forduljon egy pszichológushoz bizalommal.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. december 21.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Szociális fóbia
Üdvözlöm! Nekem olyan problémám van, hogy körülbelül másfél éve észrevettem magamon, hogy rettenetesen szorongok társaságban, illetve elég csak egy idegen...
Depresszió
Kedved Doktornő! 22 éves egyetemista fiú vagyok, már régóta gondolkozom rajta, hogy pszichológushoz vagy pszichiáterhez kellen fordulnom panaszaimmal....
Hideg verejtékezés, zavartság
Tisztelt Webbeteg! 25 éves férfi vagyok és bizonyos időszakonként, helytől és tevékenységtől függetlenül elkezdek izzadni és zavarodottá válok, csökken a...
Kommunikációs probléma
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Gyerekkorom óta és sajnos azóta is nagyon nagy gondom, hogy szóban nem tudok kommunikálni . Első sorban azt veszem mindig észre, hogy...
Elkerülő magatartás
Tisztelt Doktornő! A háziorvos nemrég beutalót adott kerülő magatartás, szorongás diaggal a pszihiátriára. Az a helyzet, hogy gyakran érzek szorongást,...
Szorongásos zavarok
Jó napot! Érdeklődnék, hogy tapasztalatai alapján szociális szorongásos zavarok, hogyan hozhatóak rendbe tartósan? Sok helyen azt olvasom, hogy egy...