Ösztrogénszint

Tisztelt Dr Nő/Úr! 5 éve rosszindulatú daganat miatt kivették a méhemet, petefészkeket, mirigyeket.. Most egy labor vizsgálaton megnézték az ösztrogén szintemet, ami 60, 0 pmol/l volt. Azt olvastam, hogy akinek alacsony az ösztrogén szintje, annál nagyobb a szívinfarktus kockázata. Igaz e ez az állítás, vagy félreértettem valamit. Köszönettel várom válaszát. Üdv. Zsu

Dr. Bene Orsolya válasza szívinfarktus témában

Kedves kérdező! Inkább úgy mondanám, hogy a menopausa előtt a női nemi hormonok, leginkább az ösztrogén védelmet nyújtanak az infarktussal szemben, ezért alacsonyabb a fiatalabb életkorú/középkorú infarktusos nők aránya a férfiakhoz képest. Menopausa után ez a védelem megszűnik, az arány kiegyenlítődik, sőt, idősebb életkorban át is billen a mérleg a nők felé. A hormonpótló kezelés nem hozta meg a várt rizikócsökkentő hatást, ezért ilyen célból nem alkalmazzák. Ez azonban csak egy rizikófaktor a sok közül (dohányzás, túlsúly, mozgásszegény életmód, magas vérnyomás, magas koleszterin, cukorbetegség, genetika/örökletes tényezők), ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen infarktusa lesz, ráadásul sok tényező befolyásolható akár már életmód-váltással is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 20.

Kérdések és válaszok: Szívinfarktus

Mehetünk-e
Füredi szivkorhazba fogadna orvos, de beutalót kell vinni. 1977-óta veszprémi lakos, de más megye másik körzeti orvosánal van a karton. Ott csak szeptember 28...
Éjszakázás infarktus után
A párom Kb. egy hónapja esett át egy szívinfarktuson. Szerencsére a gyors beavatkozásnak, már jól van. Egy hálót ültettek be, amit a karján keresztül tettek...
Aspirin Protect
Mindig van a zsebemben 3 db 100 mg-os Aspirin Protect. Infarktusos tünetek esetében bevehetem a 3 db-ot, és viz nélkül is használ?
Szívinfarktus gyanú?
Tisztelt dr Molnár Dóra! Nyugalmi állapotban hirtelen tűrhetetlen mellkasi szorító fájdalmam lett a szegycsont tájékán és nehezen kaptam levegőt. Fejem nem...
Szexuális élet szívinfarktus után
A partneremnek (56 éves férfi) két éve infarktusa volt. Újabb problémák miatt stentet is beültettek kb. 1 hónapja. Élhetünk-e aktív szexuális életet, ha igen...
Szivinfartus tünetei, lehet, hogy...
Jó estét.Éjfélkor keltem fel, mert halál félelmem van. Elsőnek 3héttel ezelőtt volt egy ilyen, hogy nagyon nagy fájdalom este 10kor, hasfájás, hátfájás...